Széttett lábbal...
Gerincre vágott ország lettünk.
Mert van az a pénz.
Van az a gyávaság.
Van az a torz önzés.
Azok a milliók, akik minimálbéren élnek.
Akik közmunkából tengődnek.
Akik rokkant ellátást kapnak, vagy már nem kapnak.
Akik "álláskeresési járadék"-ot kapnak, vagy már nem kapnak.
Azok a családok, ahol egy szülő még dolgozik és próbálják felnevelni a gyerekeiket.
Azok a családok, akik csúsznak a számlák befizetésével, napról-napra próbálnak élni.
Kilakoltatás előtt állók.
Kilakoltatottak.
Azok, akik éhesen fekszenek le és éhesen kelnek fel.
Azok, akik minden rendszerből régen kiestek.
A láthatatlanok.
Az ellátás nélkül élők.
Az élve eltemetettek.
Ez összesen több, mint az ország fele.
Ők fognak szavazni? Minek alapján döntenek?
Mit tudnak a valóságról? Honnan tájékozódnak?
Akinek van még lakása, van még áram és van televízió, az tudja nézni az ingyenesen fogható "közszolgálati"-t.
Azt, amely térden állva szolgál.
Szorgos marokszedőként, vagy csontig kitárulkozva. Négykézláb, vagy hanyatt, mikor mit követel az, akitől a fizetést kapja.
Ők tájékoztatják a "köz"-t őszintén, pártatlanul és objektíven.
Minden település minden lakója kapja a helyi, ingyenes újságot.
Amiből megtudhatja (minden oldalon), hogy a Fidesz jelölt mennyire pompázatos lény, tulajdonképpen más nincs is, csak a Fidesz jelölt, mert az a kis genya, aki nem Fidesz jelölt, az egy senki, bűnöző, de legalábbis erősen gyanús.
Célozgatások, félmondatok. Lassan csöpögő méreg.
Mindenki láthatja az óriásplakátokat, a hirdetéseket.
Csak azt.
Csak a Fidesz.
Jobban élünk.
Magyarország jobban teljesít.
Rezsicsökkentés.
A valós tájékoztatástól elzárt szavazó hamar megtudhatja, hogy mindenki pompásan él ebben az országban, csak ő a béna, csak ő nem talál munkát, az ő hitele dől be, az ő gyereke jár rongyos ruhában, az ő családja fekszik le éhesen.
Ő az, aki véletlenül kimaradt az általános boldogságból. Az egyetlen.
De neki is jó lesz hamarosan, mert a Fidesz, -amit már nem tud megkülönböztetni a kormánytól- meg fogja őt menteni, amint újra választásokat nyer.
Azok a szorgos sajtómunkások gyártják a híreket a mi pénzünkön.
Amint vége a műszaknak, lekapcsolják a villanyt, felveszik a ruhatárban a gerincüket és hazaballagnak a családjukhoz. Gondtalanul elkortyolnak egy sört, nézik a játszadozó gyerekeiket. Biztonságban vannak. Van munkájuk. Lesz munkájuk.
A szorgos sajtómunkások értik a gazdát, aki nem akar, nem mer kiállni a nyilvánosság elé, hogy válaszoljon a kérdésekre.
Értik és támogatják.
Propagandával.
Hallgatással.
Torzítással.
A gazda érdeke mindenki érdeke. Mindenkié, aki a hatalomból él.
Valaha -réges-régen- fiatalok vonultak az utcára.
Egyedül maradtak.
Hazamentek.
Elmentek.
A hatalom szuszogva hágja a bérszeretőt.
Mi lesz, ha világra jön ennek a násznak a gyümölcse?
Üvöltve pottyan ki a sötétből, torz és hazug lesz, mint a szülei.
Ha eljön az idő (mert el fog jönni), amikor számot kell adni a tetteikről, mi lesz a válasz?
Parancsra tettem.
Érdekből tettem.
Nemtörődömségből tettem.
Gyávaságból tettem.
Ostobaságból tettem.
Hazugságokkal lehet hatalmon maradni.
Propagandával lehet választást nyerni.
De aztán? Mi lesz?
Mi fog történni, ha kiderül: kiraboltak minket?
Mi történik, amikor rájön az ország, hogy becsapták?
Amikor szembesül azzal, hogy semmi sem volt igaz, a válság csak nálunk pusztít?
Semmi?
Szó nélkül menetelünk tovább, nyögjük a hitelt Putyinnak, kussolunk és próbálunk életben maradni?
Vagy kimegyünk az utcára, ahová nem mentünk, amikor a gyermekeink hívtak?
Vajon ők mellénk állnak?
Vagy kapunk egy képeslapot, néhány biztató szóval?
Sok képeslapot kapunk?
Félmilliót?
Egymilliót?
Londonból, Bécsből, Párizsból?
Ezt akartuk?
Fotó: lazarg.com