2014. nov 06.

Kőmíves Viktor küzdelme a nemzeti várfallal

írta: E_S
Kőmíves Viktor küzdelme a nemzeti várfallal

Nagy izgalomban van mindenki, aki kicsit is figyeli a politkát. Márpedig az elmúlt években a politika sikeresen becuccolt az óvodába, iskolába, egyetemre, hálószobánkba, a nők méhébe, úgyhogy elég nehéz nem figyelni rá.

Megy az eszelős kapkodás, mert a kormány eddig maga határozta meg, miről szóljon a közbeszéd. Természetesen a média 90%-a most is központi kottából játszik, lévén kormányközeli zsebekben, viszont megtörtént a baj. Az ország normálisabb része megunta a balek szerepkört és függetlenítette magát a fő-hipnotizőr akaratától.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy amennyiben betelik a pohár, az fel is borul azzal a lendülettel. Betelt, borult. Hiába rohangál felmosóronggyal Varga Mihály, bizony nem tudja visszaterelni a vizet a pohárba.

Érdekes módon Orbán Viktor nem intézett még szózatot az ő népéhez, mintha igyekezne kívül maradni, felül emelkedni az egyre komolyabb hullámokat vető botrány-cunami hatókörén. Márpedig az nem fog menni. Annak, hogy valaki kézi vezérlésre kapcsol egy egész országot, használható, jó szakemberek helyett lojális káderekkel, rokonokkal, barátokkal tölti fel a kormányt és egyszemélyi döntéseket hoz, van egy rohadt nagy kockázata. Jelesül az, hogy amennyiben borul a bili, az elsőként a fővezér fején csattan. Nincs hová bújni, nincs kire mutogatni. El kell vinni a balhét, nincs mese. Ő a jelképe mindennek, rá épül az egész rendszer. Nem úszhatja meg, maga alá temeti a fordított piramis. Buknia kell, személy szerint, mert ő a jelképe mindannak, ami most történik.

Na, de ez még odébb van. Most még megy a kapkodás, mutogatás, magyarázkodás. Kenik a szart széles sugárban, hátha úgy kevésbé lesz büdös. Ma született Vida Ildikók rezegtetik a szempillákat, Varga Mihályok nem tudnak semmiről semmit a világon, közben vagy lesz békemenet, vagy nem, de mindenről más tehet. Valaki más. Egész pontosan mindenki, aki nem képes felfogni az unortodox, illiberális, népnemzeti biznisz világrengető újszerűségét. Már mindenkivel összevesztünk, akivel csak lehet. Mindenki minket támad, nekünk akar ártani, minket akar kirabolni, gyarmatosítani. Teli van az ország árulókkal, külföldi ügynökökkel, beszivárgott ellenséggel. Pedig az ország jelentős része, kétharmadnyi kétmillió szavazott erre a kormányra, felhatalmazva őket mindenre, ami csak az eszükbe jut. A kormány gondja az, hogy ezt már csak nagyon kevés, nagyon hithű rajongó hiszi el.

Csakhogy a maradék egyharmadnyi négymillió és mindkét oldalról is sok, milliónyi ember megunta azt, hogy egyre szarabbul él, hogy mindent le kell nyelni, hogy a mocskot nemzetiszín szalaggal kötik át. Elég volt a szabadrablásból, hazudozásból, korrupcióból, a félelem légköréből, kiszolgáltatottságból, a jövő nélküli, reménytelen életből. Elég volt a kormánypártból és a jelenlegi ellenzékből, az előző kormánypártból. Az elmúlt 25 évből volt elég, a hol kicsit, hol nagyon rossz kormányokból.

Most semmi más nem történt, minthogy az ország jelentős többsége ébredezni kezdett. A mozdíthatatlan, senkire nem szavazók csakúgy, mint a Fidesz szavazók és az Mszp szavazók egy része is ráébredt, pontosabban kezd ráébredni arra, hogy mekkora ereje van. Késve ugyan, de felismerték a demokrácia hatalmát és jogot formálnak arra, ami a rendszerváltás óta elemi jussa mindenkinek. A beleszólás közös dolgainkba - a demokrácia lényege.

Ahogy joga volt a népnek utcára vonulni és világgá kiáltani, hogy elég volt az Mszp dilettáns, korrupt kormányzásából, most éppen úgy joga van megálljt parancsolni az orbáni rendszer eszelős dúlásának.

Ennyi történt, nem több, nem kevesebb. Az embereknek elege van. Speciel nekem is, de ez nem most kezdődött és nem is túlságosan jelentős dolog országos viszonylatban. Viszont a magam nevében tudom elmondani, én mit akarok.

A kormány megtisztítását. Teljes vizsgálatot, a korrupt, dilettáns tisztviselők leváltását. Korrekt, mindenre és minden családtagra kiterjedő vizsgálatot. Bűncselekmény esetén vagyonelkobzást, jogszerű bírói ítéleteket. Hozzáértő szakemberek kinevezését, a gazdaság beindítását, a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásának megkezdését, az egészségügy, nyugdíjrendszer, oktatási rendszer reformját, a szociális háló újratervezését. Külkapcsolataink rendezését, az Unióval és azon kívül fel kell számolni a konfliktusokat. Paks II. újragondolását, a szerződés szakértő bizottsági vizsgálatát. Biztosan van a Fidesz hátsó soraiban sok becsületes, hozzáértő politikus, elő kell őket venni. Ha szükséges, be kell vonni külső szakembereket, felállítani egy működő rendszert. A KDNP-től jó lenne elválni, mert erősen rápenészedik az anyapártra. Javasolnék egy 5x5 méteres irodát kiutalni, abban elfér az egész párt. Ott játsszanak szépen együtt. Amelyik most létező párt képes megújulni, tegye. Amelyik nem képes, induljon oszlásnak. Lesznek új pártok, új emberek.

Meg kell kezdeni az adóhatóság azonnali, teljes átvilágítását, vezetőinek felfüggesztését a vizsgálatok idejére. Amennyiben a vádak beigazolódnak, megfelelő büntetőeljárások lefolytatását. Az ügyészség átvilágítását, a legfőbb ügyész személyének szigorú felülvizsgálatát. 

A teljes államapparátuson belül elburjánzott ismerősök, rokonok, barátok alkotta hálózat azonnali felszámolását. Minden, közpénzből élő - vezető beosztású - közalkalmazott vagyonosodási vizsgálatát. Az Ökotárs után a CÖF teljes és nyilvános átvilágítását. A civil szféra megerősítését. Az egyház és az állam szétválasztását.

Az Uniós források átlátható elosztását. A pályázati rendszerek felülvizsgálatát. A közpénzek elosztásának átvilágítását. A trafik,- föld,- és minden létező, újra elosztott piac szigorú felülvizsgálatát.

Sorolhatnám még hosszasan, de remélhetőleg olyan szakemberek kerülnek majd kormányra, akik pontosan tudni fogják, mit kell tenniük. Nem holnap, nem a jövő héten, de elég felbőszült ember van már az országban ahhoz, hogy egy következő (rendes, vagy előrehozott) választáson ne a rossz és a rémes közül kelljen választani.

Persze először a jogrendszert kell helyreállítani. Javasolnám, hogy a demokratikus országokban ismeretlen, de nálunk az elmúlt években sikeresen alkalmazott visszamenőleges törvénykezést ne azonnal törölje el az új kormány. Előbb használja azt egy kicsit, a megalkotói nagyobb dicsőségére.

Mi pedig éljünk azzal a jogunkkal, ami megillet minket. A beleszólás, akár az ordítás jogával. Ha kell, a tüntetés jogával. A sztrájk jogával. A polgári engedetlenség jogával. Hiszen mindegy, ki kerül kormányra. Ha a minket, a népet megillető jogokat korlátozni engedjük, vagy önként, magunk korlátozzuk - a kormány, a politka és a pártok önmaguk érdekében kezdenek működni. Ez történt most is, valójában 25 éve ez történik. Mindegy, hogyan hívják a kormánypártot, vagy pártokat. Az számít, hogy jól, a mi közös érdekünk szerint működjön, az ország javát szolgálja. Most nem ez történik.

Putyinban kár reménykedni. Számára addig értékes ez az ország, ameddig tagja vagyunk az Uniónak. Amennyiben sikerül önként, vagy kényszerrel kizárni magunkat, érdektelenné válunk. Csak egy fél ország leszünk (mert aki teheti, időben el fog menekülni), egy gazdaságilag rogyadozó, szegény kis piac, semmi más. Csak szólok, a Déli Áramlat országgyűlési legitimációja, amely az Unió megkerülésével lehetővé teszi a vezeték magyar szakaszának megépítését, nagyobbat fog robbanni, mint a NAV botrány. Egyszerűen szólva: megszívjuk. Nem kicsit, nagyon.

Tökéletes soha nem lesz, egy kormány, egy rendszer sem. Olyan nincs sehol. De jobb és jobbra törekvő lehet. A mostani rendszer önmagáért van, néhány tucat családot szolgál. A többségtől elvesz, a többségnek rossz.

Változtassunk rajta.

 nem_1.jpgFotó: lazarg.com

Szólj hozzá

politika tüntetés társadalom demokrácia Orbán