Mindent az olvasókért! Mivel igény merült fel rá, kiteszem a jelzést: csipkés lelkűek szíveskedjenek kerülni a blogom olvasását.

Szándékosan nem írtam a napokban történt párizsi mészárlásról. Nem is fogok. Nem azért, mintha nem lenne véleményem, mert van. Egyszerűen azért, mert számomra nem lehet vitaalap az, hogy néhány primitív, sötét barom gyilkos indulatokkal fordul bárki ellen, aki másként gondolkodik, öltözködik, másban hisz, mint ő. Számomra ez nem sajtószabadság, nem vallás és nem ízlés kérdése.

Arról viszont van mondanivalóm, amit ez a szörnyűség kiváltott a jelenlegi miniszterek jelenlegi elnökéből. Csodát persze nem vár az ember egy olyan valakitől, aki úgy képes megjelenni egy csoportképen, hogy a gyanútlan szemlélő azonnal oda vizionálja a háti permetezőt, miközben nem a "Kertészek lapja" számára készült a fotó.

A miniszterek elnökének első publikált gondolata arról szólt, hogy a gazdasági menekültek ott dögöljenek meg, ahol vannak. Szép és humánus gondolat, méltó egy állam vezetőjéhez. Igaz ugyan, hogy komoly veszély nem fenyegeti kis kis országunkat, ugyanis rendkívül kevés migráns óhajt nálunk munkanélküliként dőzsölni. Ezzel szemben igen sok honfitársunk volt kénytelen más országban keresni a boldogulást. Többségük nem csak kereste, de meg is találta. A miniszterek elnöke nekik is üzent veretes szavaival, hiszen aki nem óhajtott közmunkából itthon karriert építeni és inkább olyan országot választott, ahol a keresetéből akár még huszadika után is tud élelmet vásárolni, az gazdasági menekült. Kormányzati felfogás szerint aljadék gennyláda és élősködő, akit a fogadó ország teljes joggal zavar el a bús francba.

Nincs ebben semmi különös, amennyiben nem a huszonegyedik században hangzik el egy ország vezetője szájából, hanem évszázadokkal ezelőtt egy várúr mond ilyen okosakat.

Nálunk most az a különös helyzet állt elő, hogy miközben körülöttünk az idő előre halad, mi visszafelé süvítünk. Nézzünk körül ebben a sötét közgépkorban. 

Egy rendes rablólovag csapatokat toboroz (pénzért, zsákmányért, szabad rablásért) és erővel, vagy csellel elfoglalja a kiszemelt várat. Ott fészket ver, dinasztiát alapít, sörhasat növeszt. A várat övező földeket lerabolja, az ott dolgozó parasztokat kizsákmányolja. A gond ott kezdődik, amikor nincs már mit elvenni, de a zsoldosokat fizetni kell. Ilyenkor jön az eddigi adókon felül a hídpénz, kapupénz, útpénz, füstadó és minden hasonló sarc. A kedves rablólovag egyre nehezebb helyzetben van, mert a parasztok zúgolódnak, pedig szerető gazdájuk igyekszik tudatlanságban, kiszolgáltatott helyzetben tartani őket. A bajt tetézi a gondosan válogatott közvetlen bizalmasok ármánykodása, hiszen már nem elégszenek meg a nekik juttatott koncokkal, ők akarnak koncot osztani másoknak. Előbb-utóbb sor kerül a rablólovag leváltására. Vagy a dinasztia egy tagja, vagy a tulajdon alattvalója borítja ki a kényelmes trónusból. Esetenként az is előfordulhat, hogy a felbőszült parasztok rágyújtják a várat "szeretett" gazdájukra és háza népére, vasvillával kergetve el az élősködőket.

Végső megoldásként fordul az idő kereke és beköszönt az újkor, maga alá gyűrve a sötét időket, rablólovaggal és háza népével együtt.

Na, mi még nem tartunk itt. 

Hanem ott tartunk, hogy egy urát féltő koncos ilyeneket irkál. Bele a magyar valóságba. Javaslom, hogy erős idegzetűek olvassák el. Ennél tökéletesebb kórképet lehetetlenség összehozni a nálunk uralkodó állapotokról. 

Ide vezet az, amikor úgy válogatja össze a miniszterek elnöke a gárdáját, hogy az egyetlen követelmény a szervilitás. A szembefordítható hüvelykujj második helyen van a kívánalmak listáján.

A magam részéről most olvastam el a fent idézett irományt és azóta több nyelven is képes vagyok káromkodni, szinte megszakítás nélkül. A szólás és gondolati szabadság feltétlen híve vagyok mindig, minden körülmények között. Nehezemre esik ugyan, de sűrű nyeldekléssel, összeszorított fogakkal azt mondom, Bayer Zsoltnak joga van akkora baromságokat beszélni, amekkorákat nem szégyell.

Nekem pedig jogom van sugárban hányni és hozzáfűzni a magam gondolatait a Magyar Hírlap címet viselő izében publikált micsodához.

Nem azért nem tegezem le Bayert, mert tisztelem. Azért nem tegezem le, mert az imént emlegetett hüvelykujj nála legfeljebb plasztikai sebészek szorgos munkájának eredményeképpen valósulhatott meg. Urazni pedig az evolúciós különbségek miatt nem óhajtom.

"De legyen: idézzünk mi is a szent királytól. Mondjuk egy aktuális részt a törvényekből: „Ha tehát valamely pap vagy ispán vagy más hívő személy vasárnap olyan valakit találna, aki ökrökkel dolgozik, vegyék el tőle az ökröt, és a várnépnek adják eledelül. Ha pedig lovakkal dolgozik, vegyék el a lovat, amit ura, ha akarja, ökörrel megválthat (…).”                                                                                                                                 (Magyar Hílap/Bayer Zsolt)

Bayer! Bármennyire hihetetlen, már (még?) nem kötelező hívőnek lenni. Akkor sem, ha a kormány vért izzadva igyekszik újra bevezetni, lehetőleg mindjárt az inkvizícióval együtt. Ebben az országban az ökrök már nem dolgoznak, hanem a húsosfazék körül nyüzsögnek. A húsevő ökör is hungarikum, mint a pálinka.

"És nézzünk egy másik passzust, most az Imre herceghez írt intelmekből: „(…) Elsősorban arra tanítalak, azt tanácsolom és javaslom, sőt, igyekezek rábírni, drága fiam: ha azt akarod, hogy királyi koronádat megbecsülés övezze, olyan elővigyázatossággal és körültekintéssel óvd katolikus és apostoli hitedet, hogy példaképül szolgálj mindazoknak, akiket Isten alattvalóddá tett (…).”                                                                                                                             (Magyar Hílap/Bayer Zsolt)

Rossz hírem van. A miniszterek elnöke nem Isten küldötte, kevesen vannak, akik alattvalóként kívánnak létezni, ellenben sokan vannak, akik a valódi hitet és igazi hívőket meggyalázó maszlagot nem veszik be. Hogy mikor miben hisz akár a miniszterek elnöke, akár egy Bayer nevű illető, az magánügy és nem hatalmaz fel senkit semmire.

Az iromány további tartalmából erkölcsi, etikai és emésztési okokból egy sort sem vagyok hajlandó idézni.

Azt azonban meg kívánom jegyezni, hogy ennél undorítóbb, gusztustalanabb, mocskosabb, kirekesztőbb, sovinisztább szart igen ritkán volt alkalmam és gyomrom olvasni. Egy dologra jó ez a szemétkupac: tisztán kirajzolódik belőle az irány, ami felé száguld az ország.