Már tegnap elkezdődött. Békésen cigiztem a garázsban, amikor valaki bedobott egy kézigránátot közém. 

Mivel mégsem tölthettem az éjszakát az autó alatt, felderítettem a zaj valódi forrását: a garázs ajtaját működtető szerkezet rugója pattant el unalmában. Stirlicesen szalutáltam a meghasonlott alkatrésznek és felvonultam a házba, hogy nyugovóra térjek. Amikor pizsama helyett kettő darab távirányítóval a hónom alatt indultam zuhanyozni, akkor már tudtam: valami nagy baj közeleg. 

Hogy tompítsam a lelkemben tornyosuló sötét előérzetet és hasznát vegyem a távirányítóknak is, bekapcsoltam a tévét. Bíztam abban, hogy most is álomba ringat majd az ATV műsora, amelyben szakértők és másban szakértők beszélik meg a politikai eseményeket. Ez nekem mindig önbizalmat ad, mert ha négy politológus négyféle következtetést von le egyazon valamiből, akkor én is vidáman érthetek a politikához. Vagy nem. Jóformán kockázat nélkül nyomhatom a bekapcsoló gombot, ezen a csatornán szinte bármikor el lehet csípni egy ilyen műsort. Most is. Három vendég és egy műsorvezető beszélgetett arról, hogy franc tudja, én lassan szendergésnek indultam, de az egyik vendég (a HVG újságírója) azt találta mondani, hogy "anyád!" mire a műsorvezető felsikoltott, miszerint "nana!" Feszülten vártam a folytatást, ami biztosan nem is maradt el, csak én szundítottam át ívesen.

Reggel a fitness keretében - kávé, cigi - lapszemlét tartottam és tudtam: itt a maják, Nostradamus és a sarki boltos által megjósolt világvége! Most jön az a rész, amikor a Gellért-hegy bele fog csúszni a Dunába, a bor ketté fog válni, az oroszlánok pitypangot legelnek és a békemenet átmasírozik a nappalimon. 

Kezdésnek azt olvastam, hogy Bencsik András egy kereszteződésben elhúzott. Húzás közben bepillantott egy mikrobusz ablakán és azt kellett látnia, hogy Orbán Viktor évek óta ötgyermekes miniszterelnök. Ha jobban belegondolok, akkor tényleg. Életemben először egyet kellett értenem Bencsik Andrással. Borzongató.

Erősen tikkelni kezdett a bal szemem, de tovább keresgéltem a világháló bugyraiban és az eredmény minden félelmemet felülmúlta. Az óra visszafelé kezdett járni, a tér-idő kontinuumról továbbra sem tudom, micsoda, a kutya kinyitotta a hűtő ajtaját és kent magának egy májkrémes kenyeret. Vége van az időszámításnak, a bloggerek egy szomorú sóhajjal oszlásnak indulnak. Azért. Mert.

A cink.hu-ból (-ról, -tól) kellett megtudnom, hogy a köztévé (azmiaz?) állami blogbirodalmat épít. Nekem gyakorlatilag be van fellegezve. Kit fog ezek után érdekelni az én szerény kis blogom, amikor az új blogbirodalom hasábjain akár egy valóságos Lánczi Tamás nevű bloggertől szívhat? Ja, magába. A tudást. Ide is másolok néhány sort, kedvcsinálónak. "A tárgyalt kutatás ugyanakkor azt is megmutatta, hogy az ismertségi problémákkal küzdő Késznek  kedveltsége azok körében, akik ismerik magas, szimpátia-indexe nem elhanyagolható. Ugyanezen kutatás jelezte azt is, hogy bár a megkérdezettek szerint helyben a dolgok elismerésre méltóan folynak, jelentős többségük szerint Magyarországon rossz irányba mennek a folyamatok. Azaz: ha és amennyiben a kormánnyal kapcsolatos ellenérzések dominálnak majd a választás kapcsán, akkor megfelelő mobilizáció mellett éles lehet a verseny, ha viszont a helyi ügyek „haladása”, Veszprém fejlődése lesz a fontosabb tényező – ahogyan a Fidesz ezt próbálta is kidomborítani, kiemelni Veszprémet a közhangulatból –, akkor a rá jellemző mobilizációs képességével inkább a jobboldal nyerhet."(Lánczi Tamás)

Na tessék! Jóstehetség sem kell hozzá, falni fogja a nép! Csak össze ne omoljon az oldal a túlterheltségtől. Az újszülött blogfegyver hatásos lesz, ütős és jól fizetett. Mert (joggal) nem ám larpurlart irkálnak ide a neves szerzők, hanem olyasmiért, ami nélkül egy rendes háború elképzelhetetlen.

Megtisztul végre a blogszféra, felragyog az igazság napja, Holdja és csillagai! 

Tudom, Simicskás dolog, de a gyászra való tekintettel engedtessék meg nekem egy látomás, egy zárókép felvázolása. Valami filmben láthattam régebben.

Két hatalmas kőtömb rémlik fel lelki szemeim előtt. A tömbökön két szfinx. Az egyik Schmidt Mária (az ő blogjának Látószög a címe, komolyan). A másik szfinx Matolcsy György (neki még nincs blogja, de majd lesz). Schmidt-szfinx és Matolcsy-szfinx tekintete találkozik a végtelenben, összekapcsolódik és körülöttük porrá omlik, elenyészik minden és mindenki. A sivatag homokját (régebben nem-kormánypárti bloggerek, újságírók, civilek) lágyan fodrozza (liberálisok is)  az esti szél.

Valahol van itthon egy fél üveg pálinka. Lesz, ami lesz alapon előkeresem, aztán az vesse rám az első követ, aki nem követ.