2015. jún 28.

Czunyiné a Fidesz lova

írta: E_S
Czunyiné a Fidesz lova

Nagy port nem kavart a médiában az ügy, miszerint a köznevelési államtitkár, Czunyiné dr. Bertlan Judit pont olyan kakas a maga kis szemétdombján, mint a jelenlegi kormánypárt bármely hűséges kiszolgálója. Nem hördültünk fel, mert már megszoktuk.

Történt pedig, hogy a XXII. kerületi Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatónőjének megbízatása lejárt. Az eddigi igazgatónő beadta a pályázatát a posztra, amit a tantestület és a szülői munkaközösség egyöntetűen támogatott. Itt véget is érhetett volna a történet, mert ebben az esetben nem szükséges pályáztatni, lehetőség van a kinevezést további öt évre meghosszabítani.

De a történet mégis folytatódott, mégpedig úgy, hogy Czunyiné dr. Bertalan Judit nem írta alá az eddigi igazgatónő kinevezését, hanem a másik pályázót nevezte ki. A másik pályázó pedig az iskola volt tanára, akit a pedagógusok és a szülők szakmailag és emberileg sem tartanak alkalmasnak az iskola vezetésére. Egyedül Czunyiné tartja alkalmasnak, mégpedig azon okból, hogy ismeri, együtt jártak egyetemre. 

Nem példa nélküli az eset, volt már hasonló botrány például Miskolcon, Kecskeméten. Csak annyiban érdekes mindez, hogy a köznevelési államtitkár egy személyben testesíti meg mindazt, amit a kormány képvisel immár fél évtizede. Mindegy honnan nézzük, de talán kezdjük fentről, hiszen a rendszer eleve így épül fel. Nem lentről felfelé, ahogy az normális lenne, hanem éppen fordítva.

Van nekünk egy elszánt miniszterelnökünk. Jó, tudom. Én sem kérem, soha nem is kértem, de jelenleg ez van. Tehát a pillanatnyi miniszterek elnöke már ifjú korában eldöntötte: ő bizony nagy ember lesz, ha már focistának tehetségtelen. Az egyetemi kollégiumi cimborákkal szövetkezve lépésről lépésre meg is valósította a tervet. Simicska Lajos felépítette a gazdasági hátországot, ügyesen kihasználva a kiskapukat, minden etikátlan módszert bevetve a cél érdekében. Hogy ezt tehette és senki nem állította meg, nem lépett a nyakára az adóhatóság, nem nyomozott a rendőrség, nem rángatta meg az ügyészség - az az akkori politikai elit elévülhetetlen érdeme  bűne.

Végül hatalomra vergődött a kormányfő, ott berendezkedett és nagyjából teljesen elveszítette a kapcsolatát a valósággal. Vagy soha nem is álltak kapcsolatban, fene tudja. Az biztos, hogy egy kormányfőnek nem kell mindenhez érteni. Egy valamit kell tudnia: olyan szakemberekkel körülvenni magát, akik az ország érdekében képesek, tudnak és akarnak dolgozni. Csakhogy Orbánnak éppen ez a hozzáértés nem hiányzik. Neki olyan beosztottakra van szüksége, akik őt és csakis őt szolgálják feltétel nélkül, gondolkodás és ellenvetés nélkül. Innen már egyértelműen adódik a következtetés: aki szakmailag alkalmatlan egy feladat ellátására, de ennek ellenére elvállalja pénzért, hatalomért, az emberileg egészen biztosan alkalmatlan. Mindenre.

Na, ilyen alkalmatlan illetők ücsörögnek jelenleg minden létező poszton. Az emberileg silány, szakmailag inkompetens "politikusok" pozícióba kerülve azonnal vissza is élnek az érdemtelenül betöltött poszt minden lehetőségével. Őket nem érdekli, hogy egy szar döntésük milyen következményekkel jár az átlagpolgárok életében, nem tudják és nem is foglalkoznak azzal, mekkora kárt képesek okozni. Egy dolgot tudnak, de azt nagyon: hűséggel szolgálni a főnököt. A főnök pedig az ő satnya kis világukban nem a nemzet, hanem a miniszterek elnöke. A nemzet, nép, keményen dolgozó kisember, vagy újabban polgár az a speciális állatfajta, amelyiknek fő feladata megtermelni azokat a javakat, amiből aztán magánbánya, guccsitáska, szőlőbirtok, uniós pénzen szponzorált földbirtok, úszómedencés villa és busás fizetés lesz a hatalomhoz hűséges szolgáknak. Minden más tekintetben a keményen kihasznált kisember ott dögöljön meg, ahol van.

A csúcson trónoló kinevezi hát a maga udvaroncait, azok a saját hűséges emberiket, majd így tovább, egészen az iskolaigazgatói posztig. Az esetek döntő többségében a feltétlen lojalitás, elvtelen szolgalelkűség és a vastag arcbőr a kinevezés alapja, nem a szakmai tudás.

Ez a mentalitás begyűrűzik mindenhová, hiszen a kormány mindenen rajta akarja tartani a kezét. Rajta is tartja, de legalább példát mutat. 

Egészen apró, a politikához látszólag nem kötődő dolgokról beszélek. Akár gondoljunk a nemrégiben megjelent cikkekre a Balaton környéki éttermek munkaerőhiányáról. A vendéglátós szakértelem és tapasztalat nélkül, de az azonnali meggazdagodás vágyától fűtött volt zöldségesek, sírkőfaragók és fogorvosok sehogyan sem értik, miért nem találnak szakképzett pincéreket, szakácsokat, konyhai kisegítőket. Pedig roppant egyszerű: érteni kellene a vendéglátó szakmához, a jó szakembereket meg kellene becsülni, nem széthajtani, de tisztességesen megfizetni. Ehhez képest napi 12-18 óra munkát várnak el, heti hét napban, minimálbérre bejelentve és sok esetben ki sem fizetik a megállapodás szerinti összeget. Ennyire egyszerű.

De nézhetjük az álláshirdetéseket is. Az ezernyi "gyakornok", "önkéntes" hirdetés többnyire azt jelenti: három hónapig dolgozz ingyen, aztán mehetsz, jön a következő gyakornok. Egyre silányabb minőségben ugyan, de mindig lesz valaki, aki szerencsét próbál.

Ez a mentalitás lassan lerombolja az ország gazdaságát, egyre kevesebb pénzért egyre több, de egyre kevésbé hatékony munkát várva el. A silányuló közoktatás nem fogja kitermelni azt az értelmiségi réteget, amire egyre égetőbb szükség lenne. A már meglévő értelmiség pedig vagy idomul az elvárásokhoz, vagy fogja a bőröndjét és szerencsét próbál máshol.

Végül marad nekünk Orbán Viktor, a kisded diktátor, az ő tanácsadója: Habony Árpád - akinek vagy van érettségije, vagy nincs, ezzel szemben igen csinos férfi, - Andy Vajna parókakészítő, kaszinós és filmcézár és hasonló kaliberű mindenféle népség. Például Szijjártó Péter amatőr külügyminiszter és teremfocista, aki a fociklubja tagjait gondosan álláshoz juttatja a minisztériumban. És persze itt van nekünk Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelési államtitkár, kémiazseni és mindenható atyaisten a gimnáziumi igazgatók kinevezésében.

Mindez nem így lenne, ha képesek lennénk képviselni az érdekeinket, ha tisztában lennénk a jogainkkal és azokért ki is mernénk állni, ha a jelenlegi ellenzéki pártok rájönnének, mi is az ő feladatuk. Nem tartanánk itt, ha normális, becsületes szakpolitikusaink lennének. Ha lenne vállalható baloldali ellenzék és (bár remélem, sokaknak nem mondok ezzel újdonságot) lenne erős jobboldal. Mert jelenleg nincs szabad szemmel is látható jobboldali párt. A Fidesz véletlenül sem az, a Jobbik mégannyira sem.

Ez van, meg Czunyiné, mint állatorvosi ló.

Ezért tartunk ott, ahol tartunk, de mindenki nyugodjon meg!

Ez a helyzet tovább fog romlani.

A Czunyiné által kinevezett újsütetű iskolaigazgatónak is biztosan vannak ismerősei, barátai, rokonai. Majd szép csendesen kirugdossa a fizikatanárt, gazdasági vezetőt, fűtőt és jönnek a megbízható elvtársnő megbízható elvtársai. A végén már csak a szülőket és a gyerekeket kell lecserélni.

Ha így folytatódik, hamarosan be fog következni az, amikor Orbán Viktor négyévente kinevezi a cimboráit, rokonait valamivé, azok hozzák a saját pereputtyukat, majd ezek az erkölcsi és szakmai héroszok szavazáson megválasztják a népet.

Az lesz csak a szép új világ!

hoffmann-760x419.png

A múlt...

czunyine_1.jpg...és a jelen.

Szólj hozzá

politika magyar kormány társadalom demokrácia Fidesz Orbán