2016. sze 25.

Az Orbán-kormány az egykori jogállam hulláján élősködik mind a mai napig

írta: E_S
Az Orbán-kormány az egykori jogállam hulláján élősködik mind a mai napig

Balog Zoltán kenetteljes beszédet tartott, amelyben kiemelte, aláhúzta és három darab százas szöggel rögzítette:

2006 őszén megszüntették a jogállamot, ami akkor történt, jogállamban nem történhet és nem is történt azóta.

MTI

Ez arról jutott eszébe a miniszternek, hogy talált egy kerek asztalt. Konkrétan:

 A Polgári Magyarországért Alapítvány által A becsapott ország - 2006 címmel rendezett kerekasztal-beszélgetésen a miniszter - aki egyúttal az alapítvány kuratóriumi elnöke - kifejtette: megrázó visszagondolni a történtekre, és jó, hogy túlvan az ország rajta, viszont emiatt elvesztett négy évet. Ha a kormány akkor lemondott volna és előrehozott választások lettek volna, nem így lett volna, és ez a négy év nagyon hiányzik

Mesélt még a brutális rendőrök által megvert és megalázott fiatalokról, akik azóta sem heverték ki a történteket és a mai napig önmagukat okolják.  Ha a kormány akkor lemondott volna és előrehozott választások lettek volna, nem így lett volna, és ez a négy év nagyon hiányzik - mondta a tiszteletes úr.

Erre szokta mondani a nép egyszerű gyermeke, hogy amennyiben a kedves nagyimnak áramszedője lenne, akkor minden bizonnyal ő lenne a trolibusz. A kormány akkor nem mondott le, azonban immáron hetedik éve lett nekünk egy másik kormányunk. Amely kormánynak bőven lett volna ideje és lehetősége arra, hogy kiderítsék, pontosan mi, miért és hogyan történt 10 évvel ezelőtt.

Az indokolatlanul agresszív, ártatlan embereket bántalmazó rendőröknek már régen a börtönben kellene ülniük. Mindjárt a békésen gyújtogató, utcaköveket felszedő, kirakatokat betörő, autókat borogató vandálok melletti cellában, a rombolásra felbujtókkal egyetemben.

Ugyan mi gátolta meg a nyomozati szerveket abban, hogy kiderítsék a bűnösök kilétét, mi gátolta az ügyészséget a vádemelésben? Esetleg az, hogy az események megszervezői és a bűncselekmények felbujtói nem szeretnék, ha kiderülne a kilétük? Esetleg olyan pozícióban vannak, hogy akár meg is tudják akadályozni a sikeres nyomozást?

Vagy volt nyomozás, vádemelés, ítélet, kártérítés? Akkor miről beszélünk?

Balog tiszteletes! Ne nézzük hülyének egymást, mert az hosszú távon soha nem vezet jóra. 2006-ban nem csak ártatlan áldozatok voltak ám - azok is voltak sajnos, a vétlen járókelők és a rendőrök között is - hanem bűnösök is. És nem csak egyenruhában voltak bűnösök. Az eseményeket valakik megszervezték, a vandálokat valakik megbízták. Erről mit gondol, miniszter úr? Hmm?

A jogállam - amennyiben elfogadjuk, hogy 2006-ban megszűnt létezni - mára sem állt helyre. Az Orbán-kormány pedig az egykori jogállam hulláján élősködik mind a mai napig. Még csak nem is tudatlanságból, hanem rosszhiszemű, szándékos, önös érdekek mentén működő haszonszerzésből.

Jogállamban nem korlátozzák a szükségesnél nagyobb mértékben sem a sztrájkhoz-, sem a szabad vélemény nyilvánításhoz, sem a gyülekezéshez való jogot. Jogállamban a kormány nem változtat meg egyoldalúan, önkényesen egy társadalmi szerződést - az Alkotmányról beszélek - még úgy sem, ha azt Szájer József, azóta erősen megszakálasodott fideszes káder írja az iPadjén. Jogállamban nem nevezik ki az Országos Bírói Hivatal élére ugyanennek a Szájer Józsefnek a feleségét.

Jogállamban nem fordulhat elő az, hogy bármely vezető politikus akármelyik rokona közpénzekből és/vagy uniós forrásokból gazdagodik. Jogállamban elképzelhetetlen, hogy a miniszterek elnöke nem válaszol a hozzá intézett kérdésekre, ahogyan az sem fordulhat elő, hogy ugyanennek a miniszterelnöknek a lánya és a veje Bahreinben tárgyal az energetikáért felelős miniszterrel.

Jogállamban nem képzelhető el az, hogy az ország földvagyonát először bérbe adja az állam olyanoknak, akik közel állnak egyes politikusokhoz, majd ugyanezeknek a bérlőknek értékesíti a területeket. Az sem képzelhető el, hogy a kormány egész szektorokat államosít, majd a saját híveinek és támogatóinak juttatja, földönfutóvá téve ezzel soktízezer családot.

Jogállamban a kormány nem építi le a jogállamot, nem hoz visszamenőleges törvényeket, nem ülteti a pártkatonáit minden létező posztra, nagyon nyomós ok nélkül nem titkosít semmit a polgárai elől. Jogállamban a kormány nem igyekszik jogtalan eszközökkel elhallgattatni a médiát, a kormány tagjai nem hazudnak a polgárok arcába, nem gyalázkodnak, nem mocskolódnak.

Jogállamban a közérdekű adatok hozzáférhetőek és nem több évnyi pereskedés és rengeteg pénz árán lehet hozzájutni ezekhez, a kormány nem használja a köz pénzét pártérdekek, sem pedig magánérdekek céljából, a politikusok el tudnak számolni minden vagyonukkal, de még a családtagjaik is.

Jogállamban elő nem fordulhat, hogy a Nemzeti Bank elnöke alapítványokba csatornázza át a közpénzt, ahogy az sem, hogy a szeretőjét elhalmozza állásokkal, amit szintén a köz pénzéből finanszíroz. Jogállamban a politikus szolgálja és nem kirabolja az országot, a kormány védi és nem riogatja a polgárokat és átlátható módon gazdálkodik.

Tehát igaza van Balog tiszteletesnek, ez már régen nem jogállam. Ha az lenne, ő és sok társa a bíróság előtt felelne az elmúlt évek tetteiért, nem pedig egy gittegyletben rágná az elmúlthatév előtti elmúltnyolcévet. Remélhetőleg hamarosan eljön az az idő, amikor ismét jogállam lesz Magyarországon. Akkor a politikusok kisebb baja is nagyobb lesz annál, minthogy különféle kerekasztalok körül mindenféle ostobaságokat beszéljenek.

ostrom.jpg

                                                                              Forrás: nol.hu

Szólj hozzá

politika társadalom korrupció