Fotó: kormany.hu

Szerző: Ráczkevy Miklós

„Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,
fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból”
(Spiró György: Jönnek)



Célegyenesbe fordult a gyűlöletkampány, egészen éles verseny alakult ki a legaljasabb politikus címéért; nagy valószínűséggel csak a célfotó fog dönteni közöttük.
Ezeknél is szánalmasabb ugyanakkor, ahogy önmagukat büszkén független személyiségnek tartó emberek sorakoznak fel (sorakoznak? csúsznak-másznak) valamely elképzelt sarzsiért, vállveregetésért, pár másodperces rivaldafényért.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Régi, patinás szakszervezet ez, nyolc éve is talán, hogy megalakították. Nagy hangon felszólítja a munkaadókat, hogy engedjék el szavazni a dolgozóikat, nem mintha bármiféle hír is szólt volna arról, hogy nem így lenne. Arról ne is beszéljünk, hogy soha ilyen „felszólítást” még nem adtak ki egyetlen választás vagy szavazás előtt. Az elnök úr is felmondja a leckét, nem akarjuk, hogy a kultúránkat veszélyeztessék, elvegyék a munkánkat (a kereskedelemben talán a legkínzóbb a munkaerőhiány) stb. stb. A honlapjukon ott virít a jelmondatuk: „A lelkünk nem eladó!”

Szili Katalint ismerjük régről, könnyes szemmel mondja, hogy ő a zsidó-keresztény kultúrkört védi csupán, ilyen sorsfordító időkben félre kell tenni a pártpolitikai megfontolásokat. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott státuszban dolgozik, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (ő Semjén Zsolt, ugyebár) felkérésére, de tevékenységét függetlenül végzi. Mondja maga Szili Katalin, természetesen.

Régen hallottunk már Gyenesei Istvánról, a Gyurcsány-kormány egykori önkormányzati miniszteréről. Ő a térség fideszes országgyűlési képviselőjével tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondta, hogy nemzeti sorskérdésről van itten szó, nem pedig pártpolitikáról, és nem számít, hogy volt vagy nem volt; van vagy nincs; lesz vagy nem lesz kvóta, akkor is szavazni kell! Köszönjük, István!

Ez itt persze csak három név, azért kerültek most ők ide, mert mindhárman nemrégen tették le a hűségesküt. De nem hárman vannak, hanem sokkal többen. Sorolhatnánk hosszan a neveket az egyházi vezetőktől kezdve, zenészeken át, a tudományos világ képviselőjéig. A plakátszaggató idős hölgy, vagy az aktivistát azonnal arcba vágó taxis ugyanezek alacsonyabb intelligenciájú kiadásai csupán. Mocsok, mocsok, mindenhol.

„... szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyítsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul”
(Spiró György: Jönnek)