2013. dec 11.

Csákány és szaloncukor

írta: E_S
Csákány és szaloncukor

Van nekünk ajándék az ünnepekre. Szaloncukor helyett rágcsálhatjuk a legújabb Népmentő Jótéteményt.

A Főnök utasításba adta, aki rendes ember, jó magyar (ezekből egyenesen következik, hogy a kormánypárt tagja) az nem vesz fel jutalmat az év végén. Ha már felvette, vissza is adja, azzal a lendülettel. 

Ezt ellenőrizni fogja, minden bizonnyal személyesen. A nagy Ő. Mert itt helyzet van most. A külföldi ellenség, karöltve a belső ellenséggel, a kormány és személy szerint a Nagy Vezér elleni ármánykodás közben folyamatos támadásokkal szörnyű anyagi helyzetbe hozta az országot. 

Ezért aztán nincs év végi jutalom a polgármestereknek, sem állami alkalmazottaknak, sem senkinek, aki a kormánypárt sorait erősíti. Amikor kiderült, hogy jutalomosztás volt/készül, egybőlmindjárt jelentést követelt a Nagy Ember. De azonnalra ám! Mindezt persze véletlenül az összes lap megírta, az összes híradó belekiabálta a tányérunkba. A borsófőzelék mellé.

A nép meg örül, mert micsoda gondoskodó, jó ember az, aki nem a maga hasznára gondol, nem a párt-társakat jutalmazza. A rezsicsökkentés mellé passzol a döntés, látványos és megkapó. Lehet érte szeretni a Vezért, a lábaihoz kuporodva tapsikolni és majdan reája szavazni. A bankok ellen meghirdetett háború is miértünk van, a szolgáltatók se hízhatnak tovább a mi vérünkön. A külföldi gyarmatosítókat is kivertük már az országból. 

Immáron ingyen vehetünk fel a tulajdon pénzünkből 150 ezer forintot, ezt is a Főnök intézte el nekünk!

A "szlovák milliomosnő" is visszakerült a börtönbe, mert az igazságérzetünk ezt követelte. Csak szólt a kormányból valaki -bele a kamerába- és már vitték is a börtönbe az asszonyt.

Van itt rend, fegyelem! Csupa-csupa jó dolog történik mostanság, a választások előtt annyival, hogy a csökött agyunkkal még biztosan emlékezzünk rá akkor is, amikor be kell húzni az ikszet a választószelvényen.

Januártól már majd lesz ingyen temetés is. A fővárosban a csepeli temetőt jelölték ki erre a nemes célra. Aki képtelen megfizetni a temetés költségét, az igényelhet egy helyet a szegényparcellában. Kap egy rövid oktatást, hogyan kell sírt ásni, aláírja a leltárt, miszerint átvette a lapátot-ásót és vidáman dudorászva megáshatja a sírt. Mondjuk a 82 éves Mari néni a 85 évesen elhunyt párjának, akivel 60 évig éltek házasságban. Na tehát, Mari néni fütyörészve csákányozza a fagyos földet februárban. Ha elkészült a sír, leltár szerint leadja a szerszámokat. Kezet mos, majd átveszi a férje holttestét. Megmosdatja, felöltözteti, koporsóba teszi és talicskán eltolja a ravatalozótól a sírig. Alig 500 méter az egész. De nem kötelező a talicska, viheti a vállán is. Vagy a hóna alatt, mint a Terminátor. Ugyanis benne van a törvényben, hogy gépi erőt nem vehet igénybe a koporsó (benne a férje holtteste) szállításához. Csak emberi erőt. Örüljön neki, hogy kap ingyen sírhelyet. Ezért a jótéteményért tennie is kell, nehogy már azt gondolja, ingyen luxus jár neki.

Nyilván egyházi temetés sem lehet ilyen esetben, mivel a papot sem tudja megfizetni. 

Érdeklődve várom az egyházak reakcióját. A magam részéről Schmuck Andoron kívül nem nagyon láttam  sem állami vezetőt, sem egyházit, sem ellenzékit, sem bármilyen értelmiségit, szakszervezetit vagy akármilyen EMBERT, sem senki mást, aki földhöz verte volna magát a felháborodástól. Pláne, hogy tett volna valamit ez ellen a legújabb szörnyűség ellen. Különös tekintettel a szociálisan nagyon érzékeny KDNP-re, mint kormánypártra. Mert ahol olyan nagy tehetségű politikusok vannak, mint teszem azt Balog miniszter úr, aki szerint a szegény családokból ki kell emelni a gyermeket, mivel a szegény ember nem alkalmas szülőnek, az csak felemeli a szavát. Vagy nem? Nem tudom.

Ellenben megtudtam, hogy pl. az LMP senkivel sem szövetkezik, mindenki ott dögöljön meg, ahol van. Aki kormánypárti, az azért, aki nem kormánypárti, az meg azért. Mert itt csupa-csupa rossz ember van-volt-lesz, őket kivéve, természetesen. Mert az egyetlen igazi, tiszta, őszinte párt csakis ők és igazából leszarják a választásokat is. Majd a következő választásokra jó alaposan megerősödnek és majd akkor aztán...Addig is mindenki takarodjon a politikából, mert vagy az elmúlt rendszer bérence volt, vagy a megelőző kormányoké, vagy a mostanié.

Hogy ki kivel fog össze, vagy ki kivel nem fog össze, azt nagyjából látjuk. Tehát az ellenzék, mint olyan, jószerivel nem létezik. Nincs, nulla.

Na de a kormánypárt, az igen! Főleg az ő vezetője. Mindenhol ott a szeme, mindenre figyel, mindent észben és kézben tart szerencsére. Igazságos, mint Mátyás király, bölcs, mint Salamon és ráadásul szép is.

Mi pedig örvendezünk az alacsony inflációnak, a folyamatosan csökkenő rezsinek, a száguldó gazdaságnak, az ingyen pénzfelvételnek, a bankok elleni harcnak, az IMF elleni győztes csatának, az ingyen temetésnek, a gombamód szaporodó munkahelyeknek, a kötelező hittan/erkölcstan oktatásnak, a diákhitelnek, a téli kilakoltatási moratóriumnak, a rokkantnyugdíjasok örvendetesen apadó számának, az egészségügy szárnyalásának, az önkormányzatoktól nagyvonalúan átvállalt tartozások rendezésének, a sport (foci) minden képzeletet felülmúló fejlődésének, a magánnyugdíjak megvédésének, a pálinkafőzésnek, a dohánykereskedelem hazai kézbe adásának, az állami földek jó gazdához (értsd: a kormányzatnak jó) juttatásának, a közbeszerzési pénzek helyes csatornázásának, a média központi irányításának, a színházak, múzeumok és egyéb kulturális létesítmények értő kezekbe adásának és most még a polgármesterek és egyéb vezetők is lemondanak a harácsról. Mindez értünk történik! Hogy örüljünk, hogy jó legyen nekünk.

Sok ez a rengeteg gondoskodás. Meg sem érdemeljük.

szamár.jpg       Fotó: Lázár Gergő

 

Szólj hozzá

hazugság