Mitől ember az ember? Attól, hogy szavakkal képes kommunikálni?

A szembe fordítható hüvelykujjtól?

Attól, hogy felegyenesedve jár?

Szerintem valami mástól.

Újra (még mindig) a kisváros. Idős szülők, közel a 90-hez.

Családi házas környék a város szélén. Nagyjából azonos időben épültek itt a házak, 25-30 évvel ezelőtt.

A szemben lakók is akkor építkeztek, amikor a szüleim, amikor mi. Hasonló korúak a gyerekeink, együtt játszottak a még aszfalt nélküli, hepe-hupás utcán. Nyáron, nagyobb eső után tavak borították a földutat, még békák is kuruttyoltak esténként.

Apám építész. Még az a régi fajta, aki nem csupán tervezni, de falazni, betonozni és vakolni is tud.

Sokszor jöttek tanácsért a környékből, a szomszédból. Ő pedig segített boldogan. Mondott véleményt, javaslatot, de adott betonkeverőt, fűrészgépet, gyalut is, ha az kellett.

Régen volt.

Azóta a fiaim felnőttek, elköltöztek. Ahogy én sem itt élek már.

A szüleim megöregedtek. Kis segítséggel tudnak teljes életet élni. Én pedig jövök hetente, kéthetente. Így élünk.

Egy este apám a garázsban matatott. Nem tudott feljönni a lépcsőn, elesett. Keringési zavar, ebben a korban nem ritka.

Anyám kétségbeesve rohant a szemben lévő szomszédhoz segítségért.

Azért oda, mert őket 30 éve ismeri, apu sokszor segített az építkezés idején.

Nem kapott segítséget. Tanácsot kapott. Nem az ő dolguk felállítani aput, hívjon mentőt.

A kertszomszéd hallotta, hogy baj van. Mégpedig azért hallotta, mert éppen színházba indultak a feleségével. Gondolom, a fővárosba. Talpig ünneplőben éppen a kocsiba szálltak be és tanúi voltak anyám kétségbeesett kérésének.

Nem kérdeztek semmit, kérésre sem vártak. A férfi nem ült be az autóba, hanem futott segíteni. Felkísérte aput a lépcsőn, mentőt hívott, megvárta, ameddig megérkezik. Nyugtatta anyut.

Nem tudom a nevét. Nemrégiben költözött ide, a szomszédunkba. Ő sem tudja a mi nevünket. Apuét sem.

Amikor elment a mentő, a szomszédok visszamentek a házba és levették a szép ruhát. Lekésték a színházi előadást.

Tegnap, amikor leesett az első hó, mentem lapátolni. A szüleim háza előtti járda le volt takarítva.

A szomszéd természetesnek érezte, hogy azt is lesöpörje, neki nem nagy dolog, az öregek megszenvednének vele.

Nem tudta, hogy én is itthon vagyok. Lesöpörte hát.

A szomszéd, akinek nem tudom a nevét.

Amikor elmondtam a szüleimnek a dolgot, anyu akkor mesélte el a fenti történetet.

Délután én fogok szépen felöltözni. Fogok egy üveg bort, doboz csokit.

Becsöngetek a szomszédhoz.

Meg fogom kérdezni a nevét. A felsége nevét is.

Már tudom, mitől ember, az ember.

Hamarosan azt is tudni fogom, hogyan szólítsam.

                                           Fotó: Lázár Gergő