Rettentően fel vagyunk háborodva!

Sajtószabadság, meg demokrácia, médiafüggetlenség és lopott pitypang, fújbulvár és szolidaritás. Aha.

Példa nélküli összefogás, lekapcsol, fehér lap, fekete képernyő. Szuper.

Mert a reklámadó, az aztán már nagyon nyirbálja a média függetlenségét és egyáltalán!

Tessenek mondani, miről beszélünk?

A nagyon tisztelt sajtó egy fenékként odaült talán Nagy Navarro Balázs mellé?

Ha egy eseményre húsz fotósból tíz mehet be, akkor nem megy be az a tíz? Leteszik a földre a fényképezőgépet? Netán egymást fotózzák?

Hogyne. Bemegy a tíz és még büszke is magára, hogy lámcsak...

Vagy bemegy 5 és örül, hogy gyérült a konkurencia.

De egy MINDIG be fog menni, ráadásul fel is hívja a főszerkesztőt "Főnök! Most nagyot hasítunk! CSAK én vagyok bent, másnak nem lesznek képei!"

Na, ezt az egyet kéne a többi tizenkilencnek nyakon verni.

Ha egy eseményről csak ez, vagy az a média tudósíthat és az nem lengeti be az öklét, hogy vagy mindenki, vagy én sem, addig nincs miről beszélni.

Ez mindig, minden éra idején érvényes, mert mindig, minden kormány befolyásolni igyekezett és igyekszik a médiát. Ilyen neki a működése ugyanis.

A média pedig igazodik. Pártatlanság látszatát keltve, vagy abba álmodva magát ívesen tesz a többiekre, ameddig neki van lehetősége, élettere.

Ameddig csak az a tét, hogy a hatalom szelektál, addig kuss van.

Háborgás akkor van, amikor a létezés alapját huzigálja a kormány. A pénzt. Ami a reklámokból csordogál. 

Na, akkor van ám összefogás, meg minden!

Akkor sajtószabadság és világbéke, állítsuk meg, álljunk ki és be, fogjuk meg és vigyétek!

Igaz ez minden ágazatra és minden időben.

A pedagógusok nem akkor háborodnak fel nagyon, amikor az oktatás szabadsága, színvonala, a tanítás leglényege forog veszélyben, hanem amikor az egzisztenciája kínosodik, ráadásul hülye portfóliók megírásával kell babratolniuk.

Az orvosok nem akkor hördülnek, amikor a gyógyítás létfeltételei szűkülnek, hanem amikor a zsebük húzódik össze.

Sorolhatnám napestig, mert igaz ez minden ágazatra és minden időben.

Ahogyan igaz az is, hogy képtelenek összefogni még az azonos kútban fuldoklók is, inkább egymást nyomják víz alá, hátha úgy több levegő marad az élelmesebbeknek.

Közbevetőleg: le kellene választani a bulvárt a sajtóról. Ugyanis szerintem a bulvárnak nincs köze az újságíráshoz.

Másik iparág. A különbség újságírás és bulvár között nagyjából az, ami a szerelem és a vibrátor között.

A bulváron nincs mit számon kérni, az teszi a dolgát. Ott nincsenek újságírók, tehát nem közvetlenül érintettek a témában. Ők szolgáltatnak. Ha Mari bácsi Lesencefüttyösön attól érzi jobban magát akár csak egy percre is, hogy opálos szemekkel olvassa, miszerint Főcelebina összenőtt szemöldökkel szoptatja a falinaptárt, akkor a bulvár betöltötte a funkcióját. Mari bácsi akkor sem olvasna tényfeltáró cikket, publicisztikát, elemzést, ha a bulvárt hirtelen eltörölné a Föld színéről egy gonosz, hétfejű cenzor.

De maradjunk a médiánál, mert aktuálisan ezért vagyunk fel és megháborodva.

Kirúgták az Origo főszerkesztőjét.

Hát bizony, ki.

Felmondott még tizenakárhány munkatársa. Tisztelet nekik.

DE sokakárhány munkatársa NEM mondott fel!

MINDEN újságíró NEM mondott fel! 

A "közmédia" nagyon erősen tisztelt munkatársai NEM mondták azt, hogy ha más médiumok nem tudósíthatnak a miniszteri kinevezésekről, akkor itt a tollam és tessék szíves magatokról tudósítást írni.

Az MTI és az MTVA fotósa NEM mondta azt, hogy akkor mi most egymást fogjuk fényképezgetni, mert olyan csinoskák vagyunk.

A tükör nem ám csak a fényképezőgép objektívjében szükséges holmi. Amúgy is jó lenne használni. Tükröt is, objektivitást is.

A szónak, főleg az írott szónak hatalma van. Ereje van.

Nem véletlenül nevezik a médiát az egyik hatalmi ágnak.

Mert az. Az lehetne. 

A médiának olyan ereje van (máshol), amitől rettegnek a politikusok. Némely riporter, műsorvezető előtt vigyázzülésben izzad a legnagyobb hatalmú miniszter, miniszterelnök, király és kiskirály is.

Ehhez köze nincs, az adott média "oldaliságának". Mert olyan, hogy  teljesen pártatlan média nem létezik, ameddig emberek dolgoznak ott és nem gépek.

Valahová mindenki áll, még a belgák is.

A közös nevező, az alap, az a média szabadsága kellene, hogy legyen.

MINDEN média szabadsága. Ezt kiharcolni csak az ott dolgozók tudják. Együtt. Újságírók, fotósok, internetes, nyomtatott, televíziós, rádiós szakemberek, háttérmunkások. Csak ők, senki más. 

Lehet persze a fogyasztótól kérni és várni, hogy tartsa el az adott médiát. Nem fogja. Nem dolga. Közvetlenül nem.

Ameddig a média minden szereplője (még a munka nélkül lévők is) nem zárnak össze szorosan, addig a mindenkori hatalom azt csinál, amit csak akar. Márpedig sokat akar. Lehetőleg mindent.

Az én érdekem pedig az lenne, hogy láthassak, hallhassak, olvashassak mindenről és mindenkiről, minden oldalról és szemszögből. De ne csak olvashassak, hihessek is abban, amit olvasok, látok, hallok.

Mert én vagyok a néző.

Én vagyok az olvasó.

Én vagyok a hallgató.

Én vagyok az, akit becsaptak, akit átvernek naponta, akit bemocskoltak, elárultak.

Zsíros, sovány, félzsíros, ömlesztett,vagy kemény, kenhető, vágható, reszelhető, vagy rántható, de főként szeletelhető...

Tessék sürgősen megkeresni azt az elgurult Ó betűt, hogy értelme legyen annak, ami fontos.