2015. nov 13.

Azok a szegény erdélyi magyarok...

írta: E_S
Azok a szegény erdélyi magyarok...

Nem csak az időjárás verőfényes, hanem a hangulatom is. Jó volt sokszáz kilométeren át úgy utazni, hogy nincsen kátyú, az utak minősége hibátlan, a sávok szélessége megfelelő. 

A városok szélén gombamód szaporodnak az óriási ipartelepek, építkezések zajlanak, üzemek, gyárak épülnek. A közvilágítás példás, az útjavításokat úgy sikerül megoldani, hogy bár az esti órákban is dolgoznak a szakemberek, de a közlekedésben ez minimális fennakadást okoz, sok helyen még minimálisat sem. 

Igaz, láttam félbemaradt lakóházakat és szemmel láthatóan szegény településeket, de még az országútról bepillantva a portákra is egyértelmű volt: az emberek mindent megtesznek a boldogulásért. Az udvarokban kukoricagórékban betárolt temény, kapirgáló tyúkok, szőlővel befuttatott lugasok, kazalban széna, szalma. Mivel éppen este mentünk keresztül ezeken a falvakon, láttuk a hazafelé tartó teheneket. A család biztosan nem zacskós tejből készült kakaót iszik. Szerényen, de látható módon nem beletörődve a nincstelenségbe, hanem szorgosan élik a falvak az életüket.

A város persze más. Itt is építkezések mindenhol, szemmel látható a fejlődés. Délután-este is pezseg az élet. Rengeteg a sétáló, beszélgető ember. Sok a fiatal. Az emberek többsége ízléses, divatos ruhában, de kirívóan drága holmiba bújt, feltünési viszketegségtől szenvedő embert nem láttam. Biztosan van, de én nem találkoztam ilyennel.

Az autókra is ez a jellemző. Jó állapotú, többnyire középkategóriás járművek, arra használva, amire való. Munkába járni, eljutni egyik helyről a másikra. Luxusautót elvétve láttam.

Ki kellett próbálni a helyi közlekedést is, figyelni az utasokat, az emberek arcát. A buszmegálló mellett idős bácsi ült a járda szélén. Pléhből/vasból (nem tudom, miből) eszkábált asztalszerű valami mögött ült, mellette gázpalack. El nem tudtam képzelni, mit csinál, aztán közelebb érve már éreztem az illatot. Gesztenyét sütött, forrón papírtasakba töltötte és azt árulta. Ilyet még nem láttam, csak az idősebbek elmondásából hallottam. Jó volt, hangulata volt. 

A buszra nem sokat kellett várni. Nem új, de kényelmes, tiszta jármű érkezett. Az emberek nem taposták le egymást, megvárták, ameddig a leszállók leszállnak, aztán minenki helyet keresett magának. A menetjegyet előre kellett váltani. Automatát nem láttam, egy néni árulta két lépésre a megállótól, egy pici ablakon keresztül lehetett kérni. A menetjegy 260 forintba kerül és két útra érvényes, vagy két ember használhatja egyszerre. A jegy mindkét végét érvényesíteni lehet, így használható kétszer. Lehet használni a hagyományos, manuális lyukasztót, de van modernebb is, digitális kijelzővel. Egymás mellett a kettő, mindenki dönthet, melyiket szeretné igénybe venni.

Pár megállónyit utaztam és közben füleltem a körülöttem két nyelven zajló beszélgetésekre. Érdekes volt megfigyelni ( ezt étteremben, üzletben és mindenhol máshol is tapasztaltam), ahogy szinte öntudatlanul váltanak nyelvet az emberek, attól függően, hogyan szól hozzájuk a másik.

A zebráknál lévő közlekedési lámpák sokáig védik a gyalogosokat, nem kell rohanni, nem fordul elő, hogy egy lassabban mozgó idős, kisgyermekes ember az út felénél tart, amikor pirosra vált a lámpa. Általában is jellemző az, hogy figyelnek a gyalogosokra, az ő biztonságuk elsődleges.

Sikerült beszélgetnem helybéli emberekkel. A fizetések nem túl magasak ugyan, de állítólag az a fiatal, aki beszél egy idegen nyelvet és képes használni a számítógépet, talál munkát. Az újonan nyíló gyárak, egyéb létesítmények képesek felszívni a munkaerőt, vállalják a betanítást, nem követelnek feltétlenül nyolc felesleges diplomát, öt másik nyelvet és tíz évnyi gyakorlatot. Az itteniek azt mondják: az a fiatal munkanélküli itt, aki nem is akar dolgozni. A minimálbér az első három hónap próbaidő után kötelezően emelkedik, ha nem is túl jól, de meg lehet élni a bérből.

A boltok kínálata gazdag, ezernyi üzlet van, de bódékban friss süteményeket, vagy éppen a környező falvakból származó sajtokat, tejet, gyümölcsöt is árulnak lépésenként. Az élelmiszerek ÁFA-ja kilenc százalék, ami nem mindegy egy szűkebb keresetű családnak.

Az emberek elég tájékozottak a politikát és a politikusok viselt dolgait illetően, nem félnek véleményt alkotni, de akár az utcára vonulni sem, ha azt érzik szükségesnek.

Ezt nem az utcán láttam, hanem ma olvastam a sajtóban: a gazdaság az első negyedévben 4,3 százalékkal, a második negyedévben 3,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A GDP tavalyelőtt 3,4 százalékkal, tavaly 2,8 százalékkal nőtt, idén 4 százalékos bővülést várnak.

Az egész városban és az ország általam látott részén tapasztalható a fejlődés, új munkahelyek létesülnek, az emberek - ha nem is elégedettek - de nem elkeseredettek. Lassan, de szemmel láthatóan fejlődik az ország. Haladnak valahonnan valahová és nem vissza, hanem előre.

Jó érzés nem csak a bajokról beszámolni, hanem valami jót is leírni.

Hét végén elmegyek a Házsongárdi temetőbe, mert látnom kell, ha már itt vagyok.

Kolozsvár, 2015. 11. 13.

kolozsvar.jpg

 

 

 

Szólj hozzá

erdély kolozsvár