2014. okt 17.

Kisnyuszi

írta: E_S
Kisnyuszi

Ma egy hétköznapi történetet mesélek el. Semmi különös, csak egy apró csoda.

Kisnyuszi élete átlagosan kezdődött. Megszületett, aztán lett gazdija, mert aranyos volt, kis szőrcsomó. Szeretni való kicsi yorki. 

Rövidre szabta a sors Kisnyuszi útját, mert alig 5 hónaposan 2 összecsúszott nyaki csigolya véget vetett a gondtalanul hancúrozós, farokcsóválva gazdi-várós boldogságnak. Magatehetetlen szőrcsomó lett a vihánc ebecskéből. Nem tudott többé az "embere" elé futni, hízelegve az ölébe bújni, még csak a farkát sem volt képes csóválni. Megbénult, csupán a szeme mozgott. Az a két hatalmas, ragyogó szeme követte az embert.

A gazdi nem tudot mit kezdeni a helyzettel, úgy határozott, véget vet a kutyus kínjainak és a tulajdon kellemetlenségeinek. Elaltatni - ezt a szót találtuk ki mi, emberek az ilyen helyzet megoldására. 

Az utolsó pillanatban valaki meglátta, valaki nem engedte kioltani a kutyus életét. Még nem, ameddig esélyt sem kap. A gazdi lemondott róla, így került a "kutyalelenc"-be. Sok ilyen szervezet van, hall az ember jót is, rosszat is róluk. Amiről én beszélek, ismerem egészen közelről, a második kutyánkat tőlük hoztuk annak idején. Maradt a kapcsolat a szervezettel és halk barátság szövődött a vezetővel, Katival. Ezért tudtam figyelemmel kísérni Kisnyuszi sorsát, ezért mesélhetem most el.

Alig egy hónapja fogta ölbe Kati a törülközőbe csavart béna kis testet. Nem sokkal később találkoztunk személyesen.

kisnyuszi1.jpg

- Kisnyuszi járni fog, meglátod! Mert én akarom és ő is akarja. - Láttam a dacot a szemében. Elszánta magát és tudtam, nem létezik olyan eszköz, amit meg ne próbálna, nincs olyan módszer, amit ne alkalmazna azért, hogy Kisnyuszit talpra állítsa. Hittem is, nem is. De inkább nem hittem. Gondolatban elbúcsúztam Kisnyuszitól és úgy véltem, jobb lesz neki, ha nem ébred fel a műtéti altatásból. Erre nagyon nagy esély volt.

De felébredt, mert élni akart. A csigolyákba ültetett fém nyársakkal másnap már "otthon" volt, harmadnap meghálálta azt, hogy engedték még élni. Tétován, de csóválni kezdte a farkincáját.

Azt gondoltam, talán segítséggel, úgynevezett "kutya kocsival" képes lesz mozogni, de az nem igazi élet egy eleven kis jószágnak. Rengeteg ember fogott össze azért, hogy megcáfolják a félelmemet. Gyógytornászok, önkéntes segítők, kutyások. Mindenki tette, amit módjában állt tenni és Kisnyuszi naponta bizonyította, hogy hálás a segítségért. Naponta figyeltük a közösségi oldalon a fejleményeket. Már emelgeti a fejét...hasra tud fordulni...próbál felülni. Már tud rágni. 

kisnyusz.jpg

Aki valaha kötődött egy állathoz, aranyhaltól a lóig bármihez, az érti. Az tudja, hogy mennyire lehet szeretni egy cicát, kutyust, de akár tyúkot, kecskét, szamarat. Fontos az ő kis életük is, fontos a szeretetük, kedvességük, vidám kis lényük. A mi életünk lesz több attól, hogy itt vannak velünk.

A nyakán műtéti gipszet viselő kicsi kutyus harcolt az életért. Erőtlen, kusza mozgása láttán az ember szíve facsarodott össze, de nem adta fel. Nem adta fel Kati sem, a gyógytornász sem, az állatorvos sem, a segítők sem és senki, aki érte szurkolt.

Aztán néhány napja felkerült az oldalra a nagy hír: Kisnyuszi 3 másodpercig önállóan ült! Már ez önmagában varázslat volt az én szememben, messze több, mint amit remélni mertem. 

Tegnap este megtörtént a csoda. Az egy hónapja még mozgásképtelen, halálra ítélt apró kutyus egyedül fel tudott álni, képes pár botorka lépést tenni és boldogan csóválja a farkát. Kisnyuszi meggyógyul és már tudom és el merem hinni, hogy hamarosan futni fog, haszontalankodni fog és ragyogó pofival lopja el a papucsot, bosszantja a "kollégákat". Kisnyuszi élni akart és voltak, akik hittek benne, ezért élhet. Boldog és hosszú kutyaélete lehet, ha már a világra jött.

Valakinek ő lesz majd a kutyusa, valaki Kisnyuszi "embere" lesz. Pici szőrcsomó, óriási szívvel, hatalmas, ragyogó szemekkel. Nagy harcos, aki győzött.

Kisnyuszi talán nem is tudja, hány ember nyújtotta a kezét, hányan akarták a gyógyulását.

Kati, aki a munkája mellett, saját idejét és pénzét nem sajnálva fogadja be a kiszolgáltatott, sokszor sérült állatokat. Nála makacsabb embert nem ismerek. Képes arra, amire csak kevesen: elfér a szívében rászoruló ember és rászoruló állat. Nem válogat, nem mérlegel, teszi, amit hite szerint tennie kell. Talán ő tudja, hogy minden élet fontos, minden sors számít és kölcsönösen szükségünk van a másikra a teljességhez.

Az önkéntes segítők, akik szintén munka mellett, mozi, buli helyett kutyát sétáltatnak, csirkeszárnyat csontoznak, bozontos bundákat fésülnek. A kutyakozmetikus, aki munkaidőn túl, grátisz teszi rendbe az elhanyagolt állatokat (akár a fürdőkádba is bemászva a betoji eb mellé, ha kell), hogy a jövendő gazdi szeme megakadjon rajtuk, hogy otthonra találhassanak. Az állatorvos, aki önköltségi áron segít, beszerzési áron adja a gyógyszert. A piaci zöldséges, aki évek óta, heti rendszerességgel adja jelképes áron, vagy akár köszönömre a zöldséget, gyümölcsöt, amit már nem akar a vevői elé tenni, hiszen van rajta egy pötty. A "kutyások", akik összefognak, ha kell, akik összedobnak havonta egy árverésre való holmit, mert használt könyv, feleslegessé vált váza, díszpárna, kicsit használt játék mindig akad a háznál. Kutyások, akik a fagyasztóláda takarításakor mindig találnak ottfelejtett húst, lefagyasztott maradékot, lejárt szavatosságú tésztát és ezt nem dobják ki, hanem viszik a "gyerekeknek". Ugyanezek az emberek - ha már amúgy is turkálnak a szekrényben - csomagot készítenek használt ruhákból, tartós élelmiszerekből, meleg takarókból, játékokból. Nem a kutyusoknak, embereknek. 

Ez hát Kisnyuszi története. De nem csak az övé, hanem az enyém is és sok-sok emberé, akik összefogtak azért a tétova farokcsóválásért, azokért a ragyogó szemekért és az emberségért ebben a borongós, őszi időben.

kisnyusz2.jpg

A fotókat köszönöm az egyesületnek. Itt vannak további képek Kisnyusziról, itt pedig videók az első farokcsóvától a talpra állásig.

 

Szólj hozzá

kutya esély állatvédelem emberség