2015. okt 30.

Csak halottak lesznek

írta: E_S
Csak halottak lesznek

Agyonvert valaki valakit egy kórházban. Ez hír volt tegnap, holnapra elfelejtjük. Előfordul az ilyesmi, egy hörrenést ér az ügy. Az emberi élet sem ér sokkal többet mostanság.

Az Index cikke igyekszik körbejárni az esetet, a Merényi kórházra, az ott uralkodó állapotokra fókuszál a szerző. Holott nem a Merényi rohad, hanem az egész egészségügy. Máshol sem jobb a helyzet, bármely pontjára nézünk az országnak. Az, hogy egy idős ember szinte rutinszerűen pszichiátriára, annak is a zárt osztályára kerül, országos jelenség. Ehhez nem kell pszichés betegnek lenni, egy sima eleséssel, hőgutával, gyomorrontással, lezuhant vérnyomással, vércukorszinttel is oda kerül. Ott aztán leszedálják, hogy ne legyen vele gond és máris indokolt az ottléte, hiszen tagolatlanul motyog, folyik a nyála és azt sem tudja, kicsoda ő. 

Hány és hány ember kerül ilyen helyzetbe, méltatlan, embertelen körülmények közé! Bárhol az országban. 

Velem, pontosabban apámmal is megtörtént. Nem a Merényiben, nem is Budapesten, nem is Pest megye.

Itt egy lassan két éve írt cikkem erről. Egy részletet idézek.

"Megcéloztam az egyik lépcsőt. Az emeletre érve hallottam, hogy valahol a folyosó végén ordít egy nő.

- Nyeld már le! Rágni se kell! Nyeljél, a francba! - üvöltötte.

Indultam a hang irányába, remélve, valakitől kaphatok útbaigazítást.

Kórteremből jött az ordítás. Egy ápolónő üvöltött. Apámmal.

A két napja még egészséges ember egy műanyag széken ült a kórterem sarkában.

Pelenkában, tompa tekintettel. A fejét sem bírta felemelni.

A szája félig elnyílt, csorgott a nyála és potyogott a mellére a szájába tömött étel.

- Elég! - szólaltam meg a nővér háta mögött."

A fenti cikk megjelenése után keresett meg - egy mára barátommá vált - olvasó, hogy ugye apám az XY kórházban volt, mert ő ráismert a kórházra. Az ő apja is oda került szédüléssel. A zárt osztályon landolt, elvették a műfogsorát, szemüvegét, botját. Rommá szedálták, még a nyelési reflexet is sikerült blokkolniuk. Az ezer módon megalázott ember még így is őrzött annyit a méltóságából, hogy ki akart menni a mosdóba. Elesett, az esés következtében csonttörést szenvedett, de azt nem vette észre az egészségügy szorgalmas munkatársa. Végül a barátom édesapja kiszáradás és az ellátatlan sérülés miatt kialakult toxikózis következtében kínhalált halt. 

Én szerencsés voltam, időben tudtam rohanni, ki tudtam hozni apámat a pszichiátriai "megfigyelőből" - ott így hívják elegánsan az elfekvőt - aztán ki tudtam hozni apámat a nyugtatók okozta kábulatból és ma is él és korához képest egészséges.

Rohad az egészségügy és rohad az ország. A nagyon nagy baj az, hogy ameddig képtelenek vagyunk felfogni, hogy minden mindennel összefügg, hogy nincs egyik Magyarország és másik Magyarország, nincs jobboldali és baloldali halál, addig ez nem fog javulni. De még sokat romolhat.

A kormány, azon belül az EMMI a mostani tragédia nyomán meg is találta a felelőst. Gyurcsány! Hiszen ő záratta be 2007-ben az OPNI-t.

Oké. Gyurcsány bezáratta. És? Orbán megnyitotta?

Ha nem tudunk ezen túllépni, ha engedjük, hogy egyik politikai párt a másik után okozoon kárt az országnak azért, mert a kormány tagjai gyávák, dilettánsok, gátlástalanok, pofátlanok - értem itt az egymást követő kormányok sorát - akkor ide jutunk. Jutottunk. Lehet annak nagyon örülni, hogy most "mi" győztünk és "mi" uralkodunk, az elmútnyócévben meg "ti" győztetek és "ti" uralkodtatok, de lehet, hogy 2018-ban majd "ők" győznek és "ők" fognak uralkodni. Ilyen nincs. Bármelyik párt, kormány mellé áll a többség, annak mindenki érdekében kell dolgoznia. Ameddig nem lesz elszámoltatható, számonkérhető és visszahívható egy politikus, addig bárki kerül kormányra, el fog kurvulni. Mert a politika természete ilyen.

Ameddig emberek képesek annak örülni, hogy vesztett végre Gyurcsány és nem baj, ha szétlopja a következő király az ország maradékát, de legalább nem "azok" lopnak, hanem "ezek". Ahogy fordított helyzetben ugyanígy örülne Gyurcsány híve, ha veszítene Orbán és akkor nem "ezek" lopnának, hanem "azok". A nevek tetszés szerint változtathatóak, attól a helyzet mit sem változik. Közben meg rohadtul nem fontos sem Gyurcsány, sem Orbán, mert ők önmagukban senkik. Akár hatalmon, akár ellenzékben. És igen, most Orbánt kell számonkérni, mert MOST ő vezeti ezt az országot és ő felelős mindenért, ami itt történik. Engem most nem érdekel, mit csinált Gyurcsány nyolc évvel ezelőtt, mert az egészségügy (annyi minden más is, de most nem ez a cikk témája) rossz. És most nem Gyurcsány a felelős, mert Orbán éppíttet stadionokat, fűtött libalegelőt a falujában, Orbán ver el hihetetlen összegeket arra, hogy a várban bohóckodhasson, Orbán szórta el a magánnyugdíjakat, Orbán költi és engedi a közvetlen beosztottainak költeni úgy a közvagyont, mintha az az ő magánvagyona lenne.

Nincs következmények nélkül semmi. Gyurcsány határozatlansága/gyávasága, Orbán (itt is helyettesíthetőek a nevek és sorolhatóak visszamenőleg)megalomániája, realitásérzékének teljes hiánya, istenkomplexusa is következményekkel jár. Az egészségügy nem most kezdett el rohadni, de ennyire rossz még soha nem volt, viszont lesz még rosszabb is.

Már senki nem tudja, hány fiatal ment el ebből az országból, de többen milliósra teszik a külföldön dolgozók számát. Ez a lakosság 10 százaléka, a munkaképes korú lakosság talán egynegyede. A gazdaság nem működik, mert a német piachoz kötött autó-összeszerelés nem gazdaság. Nincs fejlődés, nincs előrelépés, nincsenek lehetőségek. Rohadtul magas és egyre újabb adók vannak, rommá nyúzott emberek vannak, milliárdos Mészáros Lőrincek és Andy Vajnák vannak. És ellátatlan idősek vannak, húgyszagú kórházak vannak. Nem csak Budapesten, hanem máshol is. Nem csak a pszichiátrián áldatlanok az állapotok. Máshol is rohad a tető, huzatosak az ablakok, penészes a fal, nincs vécédeszka, nincs vécépapír, de nincs orvos és nincs ápoló sem. A szülészeten, belgyógyászaton, gyerekosztályon sincs. A meglévő orvosok és ápolók szétszakadnak és vagy elmenekülnek, vagy belefásulnak.

És akkor bárki, vagy bárki idős hozzátartozója a pszichiátria zárt osztályán találhatja magát, zombivá szedálva, a saját szarában ülve.

A mérhetetlenül sok szétszórt, szétlopott, baromságokra költött pénz hiányozni fog. Már most is hiányzik. Hiányzik a gazdaságból, az oktatásból, az egészségügyből. Az eddigi kormányok, politikusok számoljanak el a működésükkel, de egyszer el kell számolnia a mostani garnitúrának és haszonélvezőiknek is. Ameddig rá nem csapunk Orbánék kezére, az a kéz a zsebünkben fog kutatni. Ha nem ők, akkor a következő leosztás. Mert ameddig meg nem értjük, hogy a politika addig terjeszkedik, ameddig azt megteheti, addig korrumpálódik, ameddig arra lehetőséget és teret adunk és addig fosztja ki az életünket, ameddig seggbe nem rúgjuk - addig nem lesz változás.

Csak halottak lesznek. 


kereszt_4.jpgFotó: Lázár Gergő

Szólj hozzá

magyar pszichiátria egészségügy merényi