2013. dec 10.

Államkötvény és klottgatya

írta: E_S
Államkötvény és klottgatya

Ez nem újságcikk. Nem politikai elemző, nem szakember írta. Csak én, egy átlagos ember, a magam átlagos szemszögéből figyelve a kicsit sem átlagos történetet. A sorsunk, a sorsom alakulását.

Közelednek a választások. A Nagy Mű már szinte teljesen elkészült, apró simítások vannak még hátra.

Kiépült egy olyan rendszer, amihez hasonlót láttunk már más időkben, de az soha nem hazudta magát demokráciának.

Mára minden egy kézben összpontosul. Apránként, centiről centire, szinte morzsánként fosztottak meg minket minden jogunktól, lehetőségünktől és végül az önérzetünktől. A háttérben jól felépített gépezet dolgozott és dolgozik ma is. A kormánypárt célja hatalomra jutása pillanatától kezdődően NEM az volt, hogy jó és hozzáértő kormányzással bizonyítva rátermettségét, a következő választáson is rájuk voksoljunk. Nem. A cél az volt, hogy kiépítsenek egy olyan rendszert, amelyben esély se legyen NEM őket választani újra. Nem akartak semmit a véletlenre, az emberekre bízni. Még egy vereséget nem hevert volna ki az, aki mára akár meg is koronázható, mint Minden Magyarok Ura. Talán a választások után ez is bekövetkezik.

Egészen alulról kezdték az építkezést, mint egy rendes iparos. Előre megtervezett, szakemberek által kidolgozott tervet hajtottak, hajtanak végre a hűséges vazallusok. Tudják jól, hogy bár a gerincüket le kellett adni a ruhatárban, meg fogják kapni a jutalmukat. Ők is, a közeli családtagok és távolabbi rokonok is. Ma már titkolni sem kell, hiszen megszoktunk és szó nélkül elfogadunk mindent.

Ássunk kicsit a felszín alá, hogyan jutottunk ide? Mármint szerintem hogyan jutottunk ide.

Volt ugye az elmúlt rendszer, amikor is a kommunizmust építettük, de az csak nem épült fel. Aztán a Szovjetunió meggyengült és kezdett széthullani az erőszakkal egyben tartott szövetség. Aminek mi egészen odáig a közepében csücsültünk. Ezért volt pusztulásra ítélve minden ellenállási kísérlet. 1956 sem végződhetett másként. Itt jegyezném meg egyébként, hogy 1956-ban az emberek egy "Jobb szocializmust!" követelve mentek eredetileg az utcára. Nagy Imre hitt a szocializmusban, nem ellene lázadt.

Tehát a Szovjetunióban zajló változások eredményeképpen "szabadlábra" kerülhetett Magyarország. Az, hogy ez nálunk véráldozat nélkül történhetett meg, nagyban az akkori politikusok érdeme. Akkor is, ha ezt ma már nem szívesen ismerjük el. Azokban a volt szocialista országokban, ahol polgárháború kellett, áldozatok kellettek a rendszerváltáshoz, már nem a Szovjetunióval kellett megküzdeni, hanem a tulajdon politikai elitjükkel.

Bár nagyon romantikus visszanézni a régi filmeken, ahogy a lobogó hajú fiatalember harciasan követeli a ruszkik kivonulását, de azért ennek akkor már valós kockázata nem volt. A ruszkik akkor is haza mentek volna, ha a fiatalember történetesen krumplit árul a piacon.

Ettől függetlenül szép és bizonyos mértékig bátor dolog volt kiállni is szónokolni. Csakhogy talán akkor kattant valami a fejben, ami azóta súlyosbodik. A harci hevület mára folyamatos háborúra sarkallja és vele harcolnak elvtársai, párt társai, hívei, lekötelezettjei és fene tudja ki még.

Na tehát. A rendszerváltás után lett nekünk sok pártunk. Tanulgattuk a pluralizmust, ízlelgettük a demokráciát. Választottunk ciklusonként. Hol ezt, hol azt. Egyik hatalmon lévő erő sem volt tökéletes. Volt, aki többet lopott, volt, aki kevesebbet. Voltak hazugok, voltak jó szándékú ostobák, voltak becsületesek és bölcsek. Aztán jött egy fiatal párt, amely a változás ígéretével, a fiatalság lendületével helyet követelt magának. Jogosan. Ifjak voltak, lelkesek és becsvágyók.

Hatalomra kerülvén nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Menniük kellett, ahogyan az demokráciákban lenni szokott. Csakhogy ezt feldolgozni nem tudták. Szerintem akkor, abban a percben, amikor elbukták a választásokat, dőlt el a sorsunk. Vagy talán még előbb, 1981 és 1989 között. Amikor az egyetemi és katona évek alatt egyé kovácsolódott egy szűk kis csapat. Nem sokan, talán 15-en voltak, meg persze a holdudvar. Az mindig van. Cserélődtek is néhányan, de az igazi mag mindvégig összetartott. Orbán, Simicska, Stumpf, Kövér, Áder. És aztán persze a feleségek, rokonok, ismerősök. Ez a szövetség megbonthatatlan és a végtelenségig összetartó. Ami rajtuk, az ő köreiken kívül van, az nincs, nem érdekes, nem létezik.

Innentől kezdve lehet talán megérteni, mi is történik ebben az országban. A "fiúk" eldöntötték, hogy márpedig uralkodni fognak, ha fene fenét eszik is. Az elvesztett választásokból okulva taktikát váltottak Ezért semmi nem volt sok, vagy kevés, semmi nem volt drága, ha a hatalom megszerzéséhez szükségesnek gondolták. Egyébként többek (velem együtt) meggyőződése, hogy a 2006-os események hátterében egy sikertelen puccskísérlet áll. Mára már szinte mártírt faragtak a fékevesztetten romboló bűnözőkből. Tény, a rendőrség nem volt felkészülve, rosszul reagált. Az is tény, hogy voltak durva és kevésbé durva túlkapások. Ezeket ki kell vizsgálni, a felelősöket meg kell büntetni. De az utcaköveket felszedő, kirakatokat bezúzó, autókat felgyújtó, a belvárost Bejrúttá változtató huligánokat szintén meg kell keresni és meg kell büntetni. Ők nem hősök, hanem bűnözők. Egytől egyig.

Amikor ismét hatalomra került a FIDESZ, véleményem szerint kész taktikával érkezett. Pontosan tudták, mit és hogyan kell tenniük annak érdekében, hogy a hatalomból őket soha többé kimozdítani ne lehessen.

Szisztematikusan elfoglalták a médiát. Mára nem igazán maradt független közszolgálati televízió. Tudják pontosan, hogy a falusi, főként idős emberek nem fognak más csatornát nézni akkor sem, ha megtehetnék. Ragaszkodnak a megszokotthoz. Ott pedig reggeltől reggelig azt látják, azt hallják, hogy mennyire nagyon jól teljesít -elsősorban a kormány- másodsorban az ország. Sulykolják minden létező módon a sikerpropagandát. Vannak óriásplakátok, jönnek a levelek, mondják a TV-ben. Márpedig akkor biztosan úgy van, bólint Mari néni. Gond nélkül hiszi el, hogy jobban élünk, hogy több a munkahely, sikeres és boldog ország vagyunk, az egész Világ minket irigyel és majmol. A propaganda másik ága, a folyamatos háború. Aki véletlenül gondolkodni kezdene, az inkább harcoljon. Fel kell éleszteni benne a védekező reflexet, a magyar öntudatot. Akkor nem foglalkozik mással és nem hisz másnak. Hiszen az ellenség hogyan is mondhatna igazat? Így lett aztán közellenség az Európai Unió. Utáljuk tiszta erőből, mert gyarmatosítani akar minket! A piszkok ide hozzák a mocskos áruikat, hogy mi megvásároljuk! A szemetet hozzák ide, a nyugati mételyt!

Szerintem pedig az a demokratikus, piacgazdaság elvei alapján működő társadalomban úgy van, hogy mindenki hozza, amije van. Én pedig, mint vásárló eldöntöm, hogy a nyugati szupermarketben, vagy a termelői piacon óhajtom-e elkölteni a pénzemet. Ha a piacon vásárolok, meg a másik tízmillió ember is, akkor a nyugati fogja az áruit, az üzleteit és tovább áll. Ha nála vásárolok, akkor meg marad. Én döntök és ez így van jól. Nem kötelező senkinek sem hamburgert enni, energiaitalt inni, Adidast hordani. Ha mégis ezt teszi, akkor azért, mert így döntött.

Ami ma még úgy, ahogy működik ebben az országban, az az elmúlt kormányok idején jött létre. Bármerre nézünk, ha építkezést, felújítást látunk, az az Unió pénzéből történik. Hogy vannak elvárások, feltételek? Miért ne lennének? Nem a nemzeti létünkre törnek, csupán természetesnek gondolják, hogy bizonyos alapvető szabályokat tartsunk be, amelyek minden más országra is vonatkoznak. Beköltöztünk egy társasházba, ahová mi akartunk beköltözni. Most pedig vérig vagyunk sértve, hogy ránk szólnak, ha este üvöltözünk, törünk-zúzunk, a sarokba szarunk. Mert az önállóságunkat korlátozzák és nem leszünk gyarmat! Elképesztő.

Ameddig mi idült mosollyal bontogatjuk a névre szóló levelet, hogy milyen ügyesek voltunk, vagy a rekettyésben hasalunk egy marék kővel, hogy megvédjük a hont, az ország vezetését és vele minden vagyonát csöndesen átvette egy szűk csoport. A bizonyos volt kollégiumi és katonatársak, azok rokonai, barátai.

Már a szemünk se rebben, hogy a felcsúti polgármester milliárdos lett hirtelen, tudunk a Simicska birodalomról, Közgépről, Orbánné szőlőskertjéről, a 24 évesen közlekedési főmuftivá kinevezett Vitézy fiúról, a Kubatov listáról, a vörösiszap-károsultaknak összegyűjtött pénz "átcsoportosításáról", az államosításokról, a magán nyugdíjvagyon elrablásáról, nem kapjuk fel a fejünket a sorra épülő stadionok láttán, örülünk, hogy kisvasút is lesz hozzá. Nem háborodunk fel, hogy az óvodáktól a legfelsőbb bíróságig minden egy kézbe koncentrálódik, nem hördülünk, ha a nemzet első színházának frissen kinevezett igazgatója buzizik, nem kérjük ki magunknak, hogy a kultúra, a művészet minden ágát és területét bekebelezte a hatalom, hogy nagyon fontos pozíciókban tökéletesen alkalmatlan, tudatlan és szakmailag felkészületlen emberek ülnek. Csak legyintünk, amikor az állami földek, a trafikok, a közbeszerzési pályázatok a rokonok, barátok, hű szolgák kezébe kerülnek.

Nem rezdülünk, amikor sérült, akár csonkolt embereket minősítenek munkaképesnek, vonják meg a juttatásukat, vagy csökkentik azt brutálisan. Nem kérdezzük meg, hogy a bankokkal vívott csata helyett miért nem stabilizálta a kormány a gazdaságot, hogy az árfolyam ne szakadjon be, hogy legyenek munkahelyek és gond nélkül tudják az emberek fizetni a törlesztőrészletet. Azt sem kérdezzük meg, hogy a szolgáltatók tönkretétele helyett miért nem a munkahely teremtés a fő szempont. Mert ha az embernek van munkája, van normális fizetése, akkor a rezsi nem jelenthet problémát. Más országokban legalábbis így működnek a dolgok. Nem kérdezzük meg, hogy a külföldön élő magyarok miért szavaznak a mi életünkről, miért nem delegálnak inkább képviselőt a Parlamentbe, hogy az képviselje őket. Minden hazugságot elfogadunk, elhiszünk, vagy csak tudomásul veszünk. Örülünk piszkosul (mert naponta halljuk), hogy visszafizettük az IMF hitelt. Hurrá! Azt nem szokták hozzáfűzni, hogy viszont van helyette másféle hitel, magasabb kamattal. Ugyanis amikor Államkötvényt adunk el, az nem olyasmi, mint egy klottgatya. Józsi megveszi, kifizeti, hazaviszi és hordja boldogan. Az Államkötvényt vissza kell vásárolnunk. Nekünk, a népnek. Kamatot is kell fizetnünk utána, mivel ez is kölcsön. Gond nélkül nyeljük be a hazugságokat, hogy mennyi munkahely van, hogy alacsony az infláció, hogy hurrá van. Hát nincs.

Közben a közvagyont szétdobja családon belül az a szűk kör, aki immár élet-halál ura felettünk.

Már nem kell titkolni semmit, nyíltan tehetnek bármit. Körülveszik magukat olyan emberekkel, akik vakon szolgálnak, nem gondolkodnak. Talán nincs is mivel. Aki nem részesül a javakból, mert nincs bent a körben, az hallgat, mert félti a maga, a rokonai egzisztenciáját, a gyereke jövőjét. Vagy simán csak retteg. Hallgat, mert nem érti, mert elhiszi a hazugság áradatot, mert nincs reális rálátása a valóságra. Vagy hallgat, mert hisz. Ugyanis van egy réteg, nem kevés ember, akik vallásos hittel fordulnak a FIDESZ felé. Nekik nem számít semmi, vakon, fenntartás és gondolkodás nélkül fogadnak el bármit. Őket sem meggyőzni nem lehet, sem vitázni velük nem érdemes. Érvek híján indulatból reagálnak, támadnak és ütnek. Nem nézik, hová és kit. Nem számít.

Lassan, centiről centire haladva foglalták el az országot, vonták meg a jogainkat, vették ki a kezünkből az életünk irányítását. Ma már központilag utasítanak, hogy a gyerekünk 3 évesen köteles óvodába menni, hogy egész napos "köznevelésben" kell részesülnie (nem oktatásban!), hogy hittant, vagy erkölcstant kell tanulnia. Megmondják nekünk, mi a család és mi nem az. Megmondják, ki a jó ember, ki rossz. Ki magyar, ki nem. Teli tömik a fülünket penetráns hazugságokkal és mi boldogan vesszük tudomásul, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból, hogy rendben van minden, jól teljesítünk. Közben az utcára került családok, a 4,5 millió létminimum alatt élő ebből 1,7 millió mélyszegénységben vergődő (ez így majdnem a fél ország!) csöndesen csúszik egyre lejjebb. Ameddig a hatalom és a pénz egy nagyon szűk csoporton belül koncentrálódik, addig emberek nem jutnak orvosi ellátáshoz, gyerekek éheznek, életek dőlnek romba. A társadalmi feszültség egyre növekszik, miközben felépül egy nagyon gazdag, nagyon szűk réteg. Régebben elképzelhetetlen volt, hogy ha egy gyerek jól tanult, ne juthasson felsőbb oktatási intézménybe. Mindegy, hogy kik a szülei. Ma már természetes, hogy így van és egyre inkább így lesz. A cigányság problémája kezeletlen, egyre súlyosabb. Új ellenségeket és új bálványokat kapunk, ezt is szisztematikusan. Egyszerre egyet. Figyelik a reakciót, ha az nem túl heves, akkor hajrá. Lett már több Horthy szobrunk, olvashatunk Nyírőt, Tormayt. Mit olvashatunk? Kötelező! Ha más nem, ez feltűnhetne legalább néhányunknak. Ezek a példaképek többet árulnak el a hatalom igazi természetéről, mint a hazug szavak.

Hallgatunk. Felkapjuk a mindennapi falatkát, ezzel elvagyunk. Most éppen a bajai videó üggyel. Csámcsogunk rajta jókat. Én el nem tudom dönteni, ki kit akart kompromittálni. A FIDESZ az MSZP-t? Az MSZP a FIDESZT? Vagy egyszerűen csak ki kellet herélni, el kellett lehetetleníteni a HVG-t? Választások közeledtén ne jusson eszükbe még valamit találni?

Lassan falak zárulnak körénk, Európa jókora része szóba sem áll már velünk. Nem kétséges, a hatalom akkor örülne a leginkább, ha ki tudna navigálni minket az Unióból. Egy kis zárvány lennénk Európa közepén. Akkor aztán nem lenne gát, mert nem lenne ez a minimális külső kontroll sem. Az lenne a jó világ! Talán a következő 4 évben ez a cél. Ki tudja?

Az igazi elitnek, a hatalom csúcsán álló néhány embernek semmit nem jelent a sok millió ember. Bábfigurák, szükséges statiszták csupán. Az ország az ő, privát játékuk, senki másnak beleszólása nincs, mások érdeke nem számít. Meggyőződésem, hogy az a néhány ember ezt nagyon komolyan így is gondolja, mélységesen hisz abban, hogy rendben van így. Egyszer régen, félrészegen elhatározták: egy nap övék lesz az ország. És lőn. Játszma, amelyben az ő érdekeiken kívül semmi nem fontos. Aki elfogadja a játékszabályokat, akire szükség van és lojális, kap jutalmat. A közösből." A többi néma csend.!

Álljon itt néhány mondat, mintegy mementóul. Vagy tanulságul? Esetleg vegyük komolyan? Most?

2006. október 23. 19:21

Orbán Viktor beszéde

                                               (részlet)
Ha az országvezetők gátlástalanul hazudnak, megtévesztenek, csalnak, erőszakhoz nyúlnak, mindenki azt hiheti, hogy így is lehet, és ha ez bekövetkezik, Kedves Barátaim, átszakad a gát, a pusztító erkölcsi özönvíz után nem marad semmilyen mérce. Mérce, amihez tán igazodhatnánk, amivel magunkat és tetteinket megmérhetnénk, ami szerint gyermekeinket nevelhetnénk, és akkor olyan istentelen világ köszönt ránk, amelyben bármi megtörténhet. Nekünk ezért kell kitartanunk a lelkiismeret parancsa mellett. 
Rossz eszközökkel jót elérni, igaz ügyet szolgálni nem lehet. A cél sohasem szentesítheti az eszközt. Bármily erős a kísértés, bármily magas a hullámverés, a gát nem szakadhat át, a vizet mindig meg kell tartani. Ezért nem lökhetjük félre ma sem a rendszerváltáskor közösen alkotott szabályokat, hiába kötik meg a kezünket. Ezért utasítjuk el az erőszakot, és ezért tartunk ki a demokrácia nehézkes szabályai mellett.

Ám azt sem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy kilátástalan állapotok közé sodorják az embereket, hogy reménytelenségbe lökjék a családokat, hogy lerontsák a hazánkat, kézlegyintéssel intézzék el a köztársasági elnök felszólításait, üres színjátékká silányítsák a parlamentarizmust, és erőszakkal törjék le az emberi jogokat. 
Cselekednünk kell, megoldást kell találnunk.

Kedves Barátaim!

Olyan megoldásra van szüksége a magyar embereknek, amely három bajt orvosol egyszerre. Megakadályozza, hogy a reformok helyett közönséges pénzbehajtás történjen, feloldja az ország cselekvőképtelenségét, amely azért állt elő, mert amit a kormány akar, azt az emberek utasítják el, amit az emberek elfogadnának, azt a kormány nem akarja, és elhárítja annak veszélyét, hogy az ajtónkat feszegető megélhetési válság, és a hatalom arcátlansága miatti elkeseredés leszorítsa a tömegeket a demokrácia mezsgyéjéről.

A megoldásért 1956 üzenetéhez kell visszanyúlnunk. A baj gyökere a tavaszi parlamenti választásokba kapaszkodik, hiába mentek el választani a magyarok, valójában nem tudtak az ország és a saját jövőjükről szavazni. 
Hazudtak, becsapták és félrevezették az embereket. Az ország nem dönthetett a valóság ismeretében, elvették tőle a szabad választás jogát. Azt a jogot tagadták meg, amit mi demokraták, 1956 örökösei harcoltunk ki, amit mi tettünk hozzá a függetlenség és a szabadság ügyéhez. Meg kell hát adni az embereknek a lehetőséget, hogy szavazzanak arról, ami ma akaratuk ellenére történik. Meg kell adni a lehetőséget, hogy szabadon döntsenek a jövőről, a reformokról, igen, most is egy demokratikus szavazás jelentheti a megoldást, egy népszavazás. Egy ügydöntő reformnépszavazás, amelyen az emberek most már valóban szabadon dönthetnek. Ezért holnap népszavazási kezdeményezéseket nyújtunk be a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és demokratikus garanciák kérdésében.

Igen, ügydöntő népszavazási kezdeményezéseket nyújtunk be a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és demokratikus garanciák kérdésében. Ezzel kiköszörülhetjük a magyar demokrácián esett csorbát, és eldől a hazugságokra épülő kormányzás sorsa is.

Kedves Barátaim!

A reformnépszavazás feloldja a cselekvőképtelenséget, megakadályozza a megélhetési válságot okozó pénzbehajtást, és visszavezetheti Magyarországot a demokrácia útjára, ahonnan a hazugságok letérítették. Ez a megoldás nyugalmat fog teremteni. Ez méltó 56 szelleméhez, ez megfelel az ősi törvénynek, miszerint, ha nem állsz ki semmiért, elesel mindentől. Mi 2006-os magyarok be fogjuk bizonyítani, hogy a demokrácia, amelyet mi alkottunk, és amelyben még mindig hiszünk, képes a legsúlyosabb gondok megoldására is. Képes rá, ha hűségesen kitartunk mellette, ha állhatatosan kiállunk érte. A demokrácia kötelez - ez 
a 2006-os magyarok üzenete.

Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!

Hát hajrá!

marionet.jpg

                      Fotó: Lázár Gergő

Szólj hozzá

klottgatya