Mostanában egyre gyakrabban találkozom a vallás, az egyház aktív jelenlétével a mindennapokban. Ott is, ahol annak helye biztosan nincs. Előre bocsátom: nem vagyok templomjáró. A hitemet belül hordom, nem pedig kívül. Amiben hiszek, hívhatom Istennek, de hívhatom Embernek is.

Én tisztelem mindenki hitét, vallását, de ez kölcsönösen működik, vagy sehogyan sem.

Azonban az egyház egyre agresszívabb térhódítása, betolakodása az élet minden területére, számomra elfogadhatatlan. Tűrhetetlen.

Ráadásként ez az újkori keresztes háború nagyon aktív kormányzati segédlettel történik. Mi lehet az oka annak, hogy amikor az lenne a normális és helyes, hogy az egyházat és az államot szétválasszuk, most fordított folyamat zajlik hazánkban?

Miféle csoda kellett, hogy a vallást egykor kategorikusan elutasító vezető politikusok hirtelen templomba járó, a kereszténységet lépten-nyomon előrángató, az erkölcsöt a vallással összemosó, agresszív hittérítőkké váljanak?

Azt gondolom, ennek az összefonódásnak elég prózai okai vannak. A végtelen mohóság és a határtalan hatalomvágy. Mindkét részről. A két fél kölcsönösen segíti, kiszolgálja és támogatja egymást.

A választások előtt a rezsim számára létfontosságú, hogy minden létező médiát a befolyása alatt tartson. Ez nagyjából mára meg is történt, kivéve talán az internetet. Sajnálatos módon (a hatalom számára sajnálatos) nincs mód a független internetes portálokat, újságokat, fórumokat, bloggereket, újságírókat és egyéb tollforgatókat befolyásolni, sem elhallgattatni. Persze vannak erre kísérletek önkéntes, vagy fizetett kommentelők, trollok bevetésével, de lényegi eredményt nem tudnak elérni. A gondolati szabadság még mindig nem állami monopólium. A rezsim legnagyobb bánatára.

 De azért mindent megtesznek, hogy a befolyásukat mindenhol és mindenkin érvényre juttassák. Nehezen indokolható, miért lifeg a kormánypárt farka végén egy szabad szemmel alig látható, magát kereszténynek és demokratának hazudó párt-csökevény. Mi indokolja, hogy a nagyságrendekkel erősebb párt eltűri az erősen tolerancia-hiányos, ostoba és agresszív öregemberek (tisztelet a kivételnek) e kicsiny csoportját? Hogyan lehetséges, hogy az egyház egyre nagyobb beleszólást kap a mindennapi életünkbe, hogy a hirdetett kereszténységük ellenére kicsit sem toleráns emberek ítélkezhetnek fiatal nők és férfiak, családok és gyermekek sorsa felett? Miért kap az egyház egyre bővülő jogokat a civil életben, az oktatásban, egyre nagyobb támogatást, több pénzt és hatalmat?

Micsoda szent jelenhetett meg az országot mára elfoglaló, ott uralkodó rezsim fővezérének, ennek folytán az ő talpnyalóinak is? Micsoda égi sugallat találta telibe a mi kormányzó fejedelmünket, hogy immár ki lehessen jelenteni ország-világ előtt, hogy aki nem keresztény, az nem magyar, talán nem is ember? Hogy a keresztényi erkölcs valamiféle ősmagyar, nyereg alatt behozott honfoglaló kiváltság. A hét vezér rovásírásos kőtábláról celebrált misét már jóval Jézus születése előtt is.

Ezenközben az erkölcs, a hit és végső soron az emberség és magyarság letéteményese, az egyház, szó nélkül veszi tudomásul a gyermek és nőbántalmazást, a pedofiliát, az alkoholizmust, az elvakult gyűlöletet, a neonáci és egyéb elfajzásokat, a nacionalizmus terjedését, a zsidózást, cigányozást, és a történelem utólagos átírását.

A történet nem most kezdődött, persze. Először törvényt kellett hozni arról, hogy mi az egyház és mi nem az.

Miért fontos ez? Hát azért, mert az állami húsosfazékból koncot csak egyház kap. Ez hogy derül ki? Mármint az egyház mivolt? Egyszerű! Orbán Viktor megmondja. Onnan tudjuk. Jó, persze semmi nem tökéletes. Minden igyekezet ellenére így is egyházzá kellett minősíteni olyan szervezetet, ami se nem történelmi, se nem hiányzott a hatalomnak. Viszont olyan gazdasági és politikai befolyással rendelkezik, ami legalábbis megnehezítette volna a rezsim betonba foglalását.

Na most, az állami koncért cserében a misén lehet találni alkalmat a kormánypárt dicsőítésére, illetve irányt lehet mutatni a híveknek, hová kell tenni az ikszet a választási cédulán. Ennyire egyszerű.

Mindezt az egyház vidáman viseli, szava sincs. Miért is lenne? Mindenki jól jár. Kivéve a valóban, igazán hívő embereket. Azokat, akik nem kampánybeszédet hallgatni mennek templomba, aki számára a vallás, a hitélet valóban belülről fakadó, szent dolog. Azokat, akik számára a parancsolatok nem valamiféle alaptörvény, amit kedvünk szerint írunk át. Akik számára a biblia nem szabadon értelmezhető, az aktuális érdekei szerint idézhető szöveggyűjtemény, hanem mindennapi útmutatás.

Ők a valódi keresztények és biztos vagyok abban, összehasonlíthatatlanul többen vannak, mint a látványosan ájtatoskodó hazugok. Bár lehet, ők mostanság nem járnak olyan sűrűn templomba.

Fotó: Lázár Gergő