2014. jan 18.

Miért bűn?

írta: E_S
Miért bűn?

"Egy reggel a rádióban a világ minden nyelvén bemondták: Szégyelld magad!

Hallotta ezt a világ minden embere és nagyon elszégyellték magukat.

Kivéve a magyarokat! Ők gyorsan kikapcsolták a rádiót!"

Ezt -stílszerűen- a rádióban hallottam. Nem tudom, ki találta ki, de nagyon megtetszett. Mert van benne igazság.

Hajlamosak vagyunk azt látni, hallani, ami igazolja az elképzeléseinket. Igyekszünk úgy nézni, hogy azt lássuk meg, amit akarunk. Holott a dolgok nem így működnek.

Védjük az elveinket, próbáljuk igazolni a politikai valahová tartozásunkat. Hogy miért ez a párt, miért nem a másik. Miért ez az ideológia a helyes, miért hibás az ettől eltérő.

Pedig csak egy lépést kellene hátrálni és más szögből nézni a dolgokat.

Teljesen mindegy, melyik párt mit hirdet, mit képvisel. Vagy miről állítja, hogy képviseli.

Vannak általános érvényű igazságok, melyek függetlenek a politikától és sokkal ősibb értéket hordoznak, mint a pártok szlogenjei.

Mindenkinek joga van az emberi élethez. Joga van a tanuláshoz, joga az egyenlő bánásmódhoz, az egészséghez, a munkához, a törvény előtti egyenlőséghez, a valláshoz, világnézethez, a véleményhez. Az ország vezetőinek és a hajléktalanoknak is.

A hatalom mindig szép ruhába igyekszik bújtatni az embertelenséget. A képmutatást, aljasságot úgy mutatja be, mint ami helyes és jó. A saját érdekében meghozott döntésről azt állítja: miattunk, értünk tette. 

Mire gondolok?

Sok példát hozhatnék, de most az ételosztás borzolja a kedélyeket. Nézzük azt. 

Azt állítja a pökhendi hatalom, hogy azért nem engedélyezi az ételosztásokat, mert az sok polgárt zavart. A bűz, az ételre várók viselkedése nem tolerálható, a város frekventált helyein főként nem. Azt állítja, meg fogja találni a megoldást, csak időre van szükség. Idő pedig nincs, mert ameddig ő töpreng, emberek nem jutnak segítséghez.

Éhezők, nincstelenek eddig is voltak. Ételosztás is volt. Nem ma, nem tegnap bukkant elő a semmiből a probléma. Lett volna idő átgondolni, megoldást keresni.

Miért nem fordítva történt? Miért nem mondja az a város vezetője, hogy kijelöltünk területeket, ott tessék ételt osztani. Mától. Miért nem mondja azt, lemond néhány közterület átnevezéséről és az így megmaradt pénzt arra fordítja, hogy emberi körülményeket biztosít az étkeztetéshez, padokat, asztalokat, infrastruktúrát visz a kijelölt területekre? Ha nem a nincstelenek eltüntetése lenne a cél, ezt kellett volna tenni.

Zavarja a polgárokat a hajléktalanok viselkedése? Igen. Joga van a polgárnak ahhoz, hogy ne kelljen emberi ürülékben taposnia, szagolnia a bűzt? Igen, joga van. Úgy viselkedik néhány hajléktalan, mint egy állat? Igen. De úgy is kénytelen élni, mint egy állat. Bokrok alatt alszik, eszik, ha van mit. Szemétben turkál, néha mosdik. Védenie kell a kevéske vagyonát. Védenie kell az életét. A másik hajléktalantól, de a jómódú "igazságosztóktól" is. Az ő értékrendje régen felborult, mert az élete is felborult. Ha eltüntetjük szem elől, az nem old meg semmit. Segíteni kell, aztán hibáztatni, ha nem él a segítséggel. Ha lenne választása, de mégis az emberi normákon túli életet választja. 

Miért bűn, ha az ország legtávolabbi csücskében élő nincstelen lopja el a másik nincstelen utolsó falat kenyerét, éhhalálra ítélve a meglopottat?

Miért nem bűn, ha a hatalom lopja el a rábízott közös vagyont, nyomorba döntve a polgárait? 

Miért bűn, ha egy szülő veri a védtelen gyerekét?

Miért nem bűn, ha a hatalom nem védi meg az elesetteket, ha zsarnokoskodik a kiszolgáltatott gyengébbeken?

Miért bűn, ha egy családban a szülők ékszereket, luxusautót vásárolnak, miközben a gyermekeik éhen halnak?

Miért nem bűn, hogy a hatalom stadionokra, a mostani helyzetben szükségtelen luxus beruházásokra költ, miközben polgárainak közel fele létminimum alatt él?

Miért bűn, ha én egy sérült, fogyatékkal élő embert kifosztok?

Miért nem bűn, ha ezt a hatalom teszi?

Miért bűn, ha egy láthatóan segítségre szorulót magára hagyok? A kötelező segítségnyújtás elmulasztása...

Miért nem bűn, ha ezt a hatalom teszi meg?

Miért bűn, ha hazudok, megrágalmazok másokat?

Miért nem bűn, ha ezt a hatalom teszi?

Mindegy, milyen hatalom. Mindegy, melyik párt. Mindegy, melyik politikus.

Szegénység, munkanélküliség mindig volt, minden országban van - mondják egyesek.

Igaz. De a mi országunk nem a sivatagban van, ahol nincs víz, nincs élelem. Nem egy világégés után vagyunk, ahol a romokból kell felépíteni mindent és ahol mindenki elveszítette mindenét.

Kicsi ország vagyunk Európa közepén. Jó földrajzi és klimatikus adottságokkal, szorgalmas és okos emberekkel. Nincs indok arra, miért van ennyi nincstelen. Nincs magyarázat arra, miért éheznek emberek. Erre nem elegendő a mindenkori politika magyarázata, mert az hazugság.

Ezen kell változtatni, az emberi, belső értékeket elővenni és zsinórmértékként állítani a hatalom elé. Követelni, hogy ezt tartsa szem előtt. Kikényszeríteni, hogy ennek megfelelően kormányozzon.

Aztán majd lehet huzakodni, hogy melyik párt, melyik politikus, melyik ideológia áll hozzánk közelebb. Addig nem ez a fontos, mert alapvető bajok vannak.

Ezzel kell szembenézni mindannyiunknak. Nem, mint valamilyen oldalinak, hanem mint embernek.

Kapcsoljuk talán be a rádiót és gondolkodjunk el egy percre. 

miért.jpgFotó: Lázár Gergő

Szólj hozzá