Egyedül maradtunk.

Tízmillióan egyedül.

Nem együtt, külön-külön.

Tízmilliószor egy.

Rémült, fásult, önző, jó, gonosz, bölcs, ostoba.

Mindegyikünknek külön van oka, indoka arra, miért is nem áll a másik mellé.

Tízmillió magyarázat.

Van, aki tisztán látja a személyes magányát és van, aki hiszi, tartozik valahová.

Ha képesek vagyunk nyitott szemmel figyelni, láthatjuk is azt, amiről beszélek.

Szinte minden közösségre, minden egyénre igaz, de ragadjunk ki néhányat. Néhány nagyon fontos területet.

Nemrégiben mesélte egy újságíró, hogy a sajtó korlátozására tett kísérlet más országban is előfordul. Persze, nem ez volt az érdekes, a szokatlan a történetben. Az viszont elgondolkodtató, hogy amikor egy politikus próbálta megszabni a sajtósoknak, melyik lap munkatársa mehet egy eseményre fotózni és melyik nem, a fotósok lerakták a gépeiket a földre. Mind, egytől egyig. A politikus pedig dönthetett, hogy vagy mindenki tudósíthat, vagy senki nem fog. Ekkora az összetartás ereje. Ilyen (lehetne) a sajtó hatalma. Persze, ez nem nálunk történt. Egy másik országban.

A bírák szolidaritása is különös számomra. Ha egyikük hibázik, összezárnak. Védik a mundér becsületét. Nem vetik ki maguk közül a vétkest, nem közösítik ki a bűnöst. Akkor azonban, amikor össze kellene tartaniuk, amikor a munkatársaikat nyugdíjba kényszeríti a hatalom, amikor a politika befolyásolni igyekszik az igazságszolgáltatást, olyankor hallgatnak. A függetlenség melletti kiállás távolról sem fontos annyira, mint egy pályaalkalmatlan, rossz, vagy akár egy vétkes társuk megvédése. Közben olyan bátor és becsületes társaik mutatnak példát, akiktől tanulhatnának, akikre okuk lenne felnézni.

A pedagógusok is fontosabbnak érzik a rossz, kártékony szaktársuk védelmét, mint a szakma becsülete, az oktatás szabadsága, vagy a gyermekek melletti nyílt állásfoglalást. 

Az egészségügyben hasonlót tapasztalunk. Ma természetes az orvosi műhibák lehetőség szerinti elrejtése. Az ott dolgozók szemet hunynak a visszaélések felett. Nem háborognak, ha olyan orvos, ápoló van a köreikben, aki alkalmatlan arra, ami a feladata lenne. A sok önfeláldozó, erőn és elváráson felül teljesítő egészségügyi dolgozó mellett sok olyan is a rendszerben van, akit emberek közelébe sem lenne szabad engedni.

A pártok is védik azokat, akik "kerítésen belül" vannak. Lehet lopni, csalni, hatalommal visszaélni. Lehet, ameddig le nem bukik az illető. Addig nem néznek oda azok, akik láthatják a másik vétkeit.

Úgy tűnik, általánosságban nem az a baj, ha valaki rossz szakember, esetleg bűnös. A baj akkor van, ha ez kiderül.

Miért ezeket a területeket emeltem ki? Azért, mert talán ezek a leginkább kártékonyak, az egész társadalomra, mindannyiunkra, családokra, egyénekre lebontva. 

Hiszen egy alkalmatlan pedagógus akár életre szólóan tehet kárt a rábízott gyermekünkben. Akkor is, ha úgy teszünk, mintha semmi baj sem lenne. Akkor is, ha egy szülőtárs szót emel (mindig van ilyen) és mi nem állunk mellé, mert lapítani biztonságosabb.

Egy rossz bírói döntés életeket, karriereket törhet derékba, vagy bűnözőket engedhet szabadon.

A torzult média tömegeket befolyásolhat valamely irányba, jelentőséggel nem bíró eseményeket fújhat hatalmas léggömbbé, vagy nagyon is jelentős történéseket tehet semmissé a hallgatásával.

Egy rossz orvosi döntés életre szóló következményekkel, vagy halállal végződhet. Egy ápoló nemtörődömsége életveszélyes lehet.

A rossz politikus egész pártját döntheti romba. Ha az a párt hatalmon van éppen, az egész ország sorsát keserítheti meg, tömegeket taszíthat nyomorba, üldözhet el a hazájából.

Mintha tökéletesen hiányozna a társadalmi kontroll ezekről a területekről(is). Mintha így lenne természetes. Mintha sem jogunk, sem közünk nem lenne a tájékoztatáshoz, az oktatáshoz, az egészségügyhöz, a politikához. Mintha ez nekünk így meg is felelne. Akinek nem felel meg, aki szót emel (mindig vannak ilyenek), arra nézünk, mint egy marslakóra. Mert hát mit akar? Mit érhet el? Egyedül van. Ő is. Mi is.

Tudom persze, sok (remélem a többség) becsületes, felkészült, tenni kész és képes újságíró, bíró, orvos, ápoló, pedagógus van ebben az országban.

De a probléma ettől még valós. A rendszerek torzultak, képtelenek a helyes működésre. Azt nem tudom, a torz rendszer termeli-e ki magából a rossz munkavállalókat, vagy az alkalmatlan emberek torzítják-e a rendszert.

Azt sem tudom, a minden területre jellemző kóros pénztelenség következménye, hogy a kevés fizetésért a végtelenségig becsületes, önfeláldozó emberek választják hivatásul ezeket a pályákat, mellettük pedig (a másik véglet) a megkeseredett, hivatástudat nélküli, kártékony elemek élnek vissza kétes hatalmukkal a kevés fizetést kompenzálandó.

Azt tudom, hogy ők nem állnak ki egymásért, nem állnak ki értünk. Mi nem állunk ki értük, egymásért, önmagunkért. Mindannyian, külön-külön hisszük a magunk bölcsességét. Várjuk, talán majd a másik tesz valamit, amitől megoldódnak a bajok.

Mind a tízmillióan várjuk.

Nem tudom, mi lehet a megoldás.

Van valaki, aki választ tud adni ezekre a kérdésekre?

Fotó: Lázár Gergő