Született több poszt az egészségügy állapotáról. 

Nem vidám történetek. Ennyire rossz a helyzet?

Dehogy!

Jöjjön most egy másik történet, egy másik kórházról.

Régebbi és újabb épületek, vegyesen.

A régi szárnyban vannak 15-20 ágyas kórtermek, az új szárnyban kisebbek.

A reggeli a szokásos. Müzli, gyümölcs, pirítós, felvágott, sajt, tojás. Ki mit kér.

Tízóraira tea, kávé, forró csoki. Mellé kekszek.

Ebéd előtt a konyhás végigjárja a kórtermeket és megbeszéli a betegekkel, mit ennének.

Persze az előre csomagolt, fagyasztott készételek és alapanyagok adta kereteken belül és az előírt diéta szerint.

Ebéd után újra tea és a mellé járó aprósüti.

Este vacsora és még egy kör tea.

Három óránként frissre cserélik a minden beteg ágya mellett álló kancsót. Aki vizet kér, azt kap, aki ásványvizet, teát, gyümölcslét, az azt.

Ha egy beteg a látogatója számára kér teát, kávét, azonnal hozzák azt is.

A mozgásképtelen betegeket fizikoterapeuta, masszőr tornáztatja, masszírozza, ápoló fürdeti naponta többször.

Megfelelően intim körülmények között, nem mindenki szeme láttára. Akkor is, ha a beteg öntudatlan.

A mozgásra képes betegek számára tornaterem, megfelelő felszerelés és gyógytornász áll rendelkezésre.

Az idős, nehezen mozgó betegekre éberen figyelnek.

Ha mosdóba kell menniük, fürödni szeretnének, vagy csak sétálni egy kicsit, jön a nővér/ápoló és segít.

Itt nem sikk elesni. Nem is nagyon lehet. Minden folyosón óriási betűkkel a dátum, mikor volt az utolsó esés.

Ezt a dátumot senki nem szeretné frissíteni.

Ha nehezen, bizonytalanul mozog a "vándor", az is előfordul, hogy egy ápoló mögötte tolja a kerekesszéket, ha esne, abba huppanjon. Előtte egy másik ápoló, kitárt karral. Mint a szülő, amikor járni tanítja a gyermekét.

Mindezt teszik kedvesen, mosolyogva. A beteget semmiben nem korlátozva, annak méltóságát elismerve és megőrizve, nem megalázva, hanem segítve. 

Van a különféle okokból mentálisan sérült, demens, Alzheimeres betegek számára egy külön osztály. Varázslatos módon ott a legjobb a hangulat. A falakon régi, fekete-fehér fotók, a hangszórókból régi zenék szólnak. Ezek a betegek visszatértek abba a rég letűnt világba, amikor fiatalok voltak. A kórház pedig megteremtette az a hangulatot, amitől biztonságban érzik magukat. Röpködnek a régi hódítások és háborúk elfeledett történetei.

Ebben a kórházban a személyzet (orvostól a takarítóig) a betegért van. A gyógyításon és ápoláson túl feladata, hogy kedves, segítőkész és türelmes legyen. Ezért kapja a fizetését.

A nővérek, ápolók dolga a betegek gondozása, segítése.

A segítő személyzet dolga a takarítás, a vizeskancsók cseréje, az ételek felszolgálása, az edények begyűjtése, ha egy betegnek kérése van, annak a teljesítése.

Feladata mindenkinek a figyelem, a kedvesség, a szolgálatkész segítség, a türelem. Ha egy beteg beszélgetni szeretne, mindig van, aki az ágya mellé ül. A főnővértől a takarítóig, mindig van ráérő ember.

Egy 15 fős kórteremre 7-8 nővér felügyel a segítő személyzeten kívül.

Itt soha nincs munkaerő hiány. Ha egy dolgozó megbetegszik, szabadságra megy, a számtalan ügynökség valamelyike azonnal küldi a szakképzett kisegítőt.

Ide takarítóként bejutni sem könnyű. A jelentkezővel elbeszélgetnek. Ha alkalmasnak tűnik, részt vesz egy tanfolyamon. Kivizsgálják, nincs-e valami betegsége, majd beoltják, hogy ne is legyen. Közben a hatóságok nagyon alaposan feltérképezik az előéletét. Ha minden rendben, akkor a betegek közelébe engedik. Az elején figyelik, ameddig beletanul. Figyelmeztetik, ha elfelejti időben cserélni a kancsókat, ha nem elég kedves a betegekhez, ha nem szolgálatkész.

Itt is van szenvedés, van fájdalom és van halál.

De nincs embertelenség, nincs kiszolgáltatottság, nincs megalázottság.

Itt egy takarító 7,90-et keres óránként, egy ápoló 12-őt. Ha túlórát vállal, akkor a felével többet.

Fontot.

Ez a kórház Brightonban van.

Tudom, a mi anyagi lehetőségeink messze vannak ettől.

Nem gondolom, hogy a forró csoki, a süti hiánya felzaklatna bárkit is.

De a rendszer ettől függetlenül rossz.

Sok dolog pénz kérdése.

Van, ami nem az.

A beteg emberi méltóságának megőrzése nem az.

A figyelem, egy kedves szó nem az.

A megfelelő szakmai és emberi alkalmasság nem az.

Van, ami nem megfizethető.

Minden másra ott a...stadion.

Fotó: lazarg.com