Jelen esetben én vagyok ez a hibás példány.

Nem most jöttem először rá erre, de ismétlés a tudás anyja.

Egyszer már átéltem ezt. Mármint azt, hogy az ország egyik része az ország másik részének ugrik.

Lehetőleg a torkának és lehetőleg rozsdás késsel.

Ezek az élményeim valahogy mindig a Fideszhez kötődnek, az első kormányra kerülésük előtt volt ilyen a közhangulat.

Persze, más választásokkor is ilyen, de ennyire ilyen akkor volt.

Akkor is úgy gondoltam, hülyeség az egész. Nem létezik, hogy ez a pici ország, ahol annyi szavazó van, mint más országokban egy közepes város lakossága, háborút indítson önmaga ellen.

Hinni nem akartam, hogy testvér testvérrel, szülő gyermekkel fordul szembe.

Megtörtént mégis.

Most is ez történik.

Csak most jóval nagyobb a tét.

Szerintem.

Számomra egészen biztosan nagyobb.

Bevallom, soha nem érdekelt a politika. Olyan messze akartam lenni tőle, amennyire csak lehetséges.

Most sem én közeledtem, az is igaz. A politika mászott be az életembe, a napjaimba, a bőröm alá.

El kell dönteni lassan, ki hová áll.

Ha sehová nem akar állni, akkor is.

Nem lehet kimaradni, nem lehet kívülről nézni.

Aki nem dönt, az is dönt.

Nem csupán önmagunkról, a magunk életéről döntünk, mindenki máséról is.

A szüleinkről, gyermekeinkről, unokáinkról,  ismerőseinkről és ismeretlenekről.

Borzasztóan nagy felelősség. Annyira nagy, hogy sokan fel sem fogjuk.

Azt gondoljuk, a mi szavazatunk, az az egy szavazat semmit nem jelent.

Na de mi van akkor, ha ezt egymillióan gondoljuk?

Akkor sem jelent semmit?

Francot nem!

Sok olyan dolog történt/történik, ami nekem például nagyon nem tetszik.

Nem tetszik, ha kritikátlanul rajong valaki egyik, másik, akármelyik pártért, annak vezetőjéért.

Nem tetszik, ha érvek helyett személyeskedik valaki.

Nem tetszik, hogy hovatovább titkolni kell, ha valaki nem a kormánypártot dicsőíti.

Nem tetszik, hogy ezért életek, karrierek törnek derékba.

Nem tetszik, ha a véleménye miatt bárkinek félnie kell. 

Nem tetszik, ha a pártok szemet hunynak a rossz dolgok fölött, mondván, a választók amúgy sem tudnak róla.

De, kedves politikusok! A választók tudnak róla.

A választók általánosságban nem hülyék ugyanis.

Aztán nem tetszik, ami az országgal történt.

Nem tetszik, hogy gyermekek és felnőttek éheznek.

Nem tetszik, hogy a társadalom fele létminimum alatt él.

Nem tetszik, hogy annyi ember nem talál munkát, nincs megélhetése.

Nem tetszik, hogy sok fiatal nem tud továbbtanulni, mert a családja nem képes előteremteni a szükséges összeget.

Nem tetszik, hogy sok fiatal elhagyni kényszerült ezt az országot.

Nem tetszik, hogy ismét minden állami tulajdonba, vagy fennhatóság alá került.

Akkor sem tetszik, ha nem "állami", hanem "nemzeti" címkét biggyesztettek rá.

Ha már itt tartunk: az sem tetszik, hogy bizonyos, alapvetően szép szavainkat szitokszóvá silányították.

Régebben a nemzeti, a liberális, a baloldali, jobboldali, demokrata, szociológus, filozófus szavak azt jelentették, amit. Értelmet hordozó, szép szavak ezek. Talán majd újra azok lesznek.

Nem tetszenek a hazugságok.

Nem tetszik a félelem az emberek szemében.

Nem tetszik, hogy sarokba szorítva érzem magam.

Nem tetszik, ha kirabolnak.

Nem tetszik, ha kirekesztenek.

Most jön az a rész, amiből kiderül, miért is vagyok fordítva bekötve.

Mindennek ellenére tetszik, hogy sok párt volt kénytelen összefogni.

Tetszik, hogy mind hoz magával valamit a tarisznyájában, amiben egészen biztos vannak jó dolgok.

Tetszik, hogy értem, az én érdekemben együtt kell dolgozniuk és egy egésszé kell gyúrniuk a különféle elképzeléseiket.

Tetszik, mert úgy hiszem, ezzel én nyerek. Gazdagabb leszek.

Szemben az árral: tetszett az őszödi beszéd. Ami megelőzte az nem, de az első őszinte szó nagyon tetszett.

Én azért kezdtem becsülni Gyurcsányt, amiért mások megutálták.

Tetszik, hogy Bokros pártja is a kormányváltó erők mellé állt. Tetszik, mert meggyőződésem, ha annak idején végig tud menni ama gyűlölt csomag, sokkal kevesebb áldozattal, sokkal messzebbre juthattunk volna.

Tetszik Bajnai okos szakértelme. Akkor is, ha sokaknak a "libás" jelző az első, ami eszébe jut róla. Képtelen ezzel harcolni, vagy nem akar. Akit érdekel, hamar ki tudja deríteni a sorra nyert rágalmazási pereket, ahogy a valós történetet is. Akit nem érdekel, annak meg mindegy. Mindenesetre nekem nagyon szimpatikus volt az az egy év, amikor pedig a válság kellős közepén volt az ország, mégsem folyt a csapból Bajnai. Csendben végezte a dolgát, nem szerepelt, nem várt köszönetet. Igaz, nem is kapott. Mármint köszönetet. Most is csendben teszi a dolgát, nem egy tipikus közszereplő. 

Tetszik, hogy van liberális párt. Tetszik Fodor sok elképzelése. Akkor is tetszik, ha néha magam is naívnak gondolom. Érték az ő és pártja gondolkodása is, amitől gazdagabb a koalíció.

Sajnálom, amiért az LMP nem tette be a közösbe a magáét, de tisztelem a döntésüket.

Őszintén szólva nem tudom, Mesterházy tetszik-e, vagy sem. Nem ismerem.

Tetszik, hogy ilyen színes a kormányváltásra szövetkező erő.

Nem tetszik, hogy nem hagyott választást a hatalom.

Nem tetszik, hogy ama színes csokorból nem választhatok kedvemre, csak egyben vihetem.

Nem tetszik, ha hülyének néznek, ha meg akarnak félemlíteni, ha manipulálni akarnak.

Nem tetszik, hogy nem maradhatok ki ebből.

Mert ha kimaradok, akkor is döntök.

A mostani rezsim mellett döntök.

Az pedig nekem nem tetszik.

Tehát nem maradhatok ki belőle.

 Fotó: lazarg.com