2014. már 04.

Mit képzel magáról, Miniszterelnök Úr?

írta: E_S
Mit képzel magáról, Miniszterelnök Úr?

Lehetőleg nem szokásom személyeskedni a posztokban.

Nem, mintha nem lennék gonosz, mert az vagyok.

Egyszerűen igyekszem kerülni a direkt véleményalkotást.

De most nem fogom.

Már jó ideje mocorog bennem a gyanú, hogy országunk első emberénél nincs minden rendben.

Nem én vagyok az első, akiben felmerült a gondolat, nem is az utolsó.

Most azonban egészen komolyan ideges lettem.

Igyekszem mindenki mást is felbosszantani, hátha attól jobb lesz.

Olvasom, hogy Orbán Viktor kinyilatkoztatta (mert ez a szokása), hogy mi, benne én magam is (gondolom) nem attól vagyunk európaiak, mert itt élünk, hanem, mert keresztények vagyunk.

Ez az egyetlen oka és ismérve az európaiságnak.

Tisztelt Miniszterelnök úr! Én a magam részéről nem ezért vagyok európai!

Azért vagyok, mert egyrészt valóban ide születtem.

Azért vagyok, mert igyekszem nem ártani másoknak.

Azért vagyok európai, mert amennyi képességeimből és lehetőségeimből telik, segítem azokat, akik erre rászorulnak.

Azért vagyok, mert nem taposom el a másikat, mert próbálok toleráns lenni.

Azért vagyok, mert Radnótit olvasok, Gárdonyit, Mikszáthot, Palotai Borit, Lakatos Menyhértet.

Azért vagyok európai, mert tiszteletben tartom a másik ember hitét, gondolkodását, másságát.

Azért vagyok európai, mert ember vagyok.

Ahogy azért amerikai, ázsiai, indiai, afrikai, ausztráliai valaki, mert ember. 

Elsősorban, mindenek előtt és főként ember.

Sok minden vagyok, de történetesen vallásos nem.

De lehetnék.

Mondjuk Buddhista. Ami nem keresztény vallás.

És? Akkor megszűnnék európai lenni?

Nem lennék magyar sem?

Egészen komolyan elgondolkodtam Orbán Viktoron.

Annak idején szlogen volt a Fidesznél  "Csuhások, térdre, imához!"

Ez legalább annyira tűrhetetlen, mint a mostanában elharapózó vallási fanatizmus, immár kötelezően.

Tehát sorra vettem az aggasztó jeleket és nem lettem vidám.

Bűnös az a közvetlen környezet, amely nem hívja fel a figyelmet a bajokra, hanem szolgamód lihegve palástolja azt. 

Ráadásul ragályos is lehet a dolog.

Ha valakinél az alábbi tünetek egyszerre jelentkeznek, akkor még laikusként is merem állítani, komoly bajok vannak.

- megalománia

- a külvilág teljes kirekesztése

- a tulajdon tévedhetetlenségébe vetett hit

- a mindentudás érzete

- az önkritika teljes hiánya

- a valóság kizárása

- a realitások mellőzése

- üldözési máni

- mindenhatóság érzés

- tökéletes arány- és szereptévesztés

- notórius hazudozás

- az egyházba, vallásba,  valami felsőbb hatalomba vetett vakhit

Azt gondolom, a vallás és még sok egyéb dolog is, mélységesen magánügy.

A magam részéről nem járok be egyetlen egyházi létesítménybe se házaséletet élni.

Ebből eredően elvárom, az egyház se járjon a hálószobámba.

Önnek pedig, mint a miniszterek vezetőjének nem az a dolga, hogy mindannyiunk nevében döntsön a létező összes kérdésben!

Senki, az égvilágon senki nem hatalmazta fel Önt arra, hogy kijelentse, ki európai, ki magyar, ki ember. Ahogyan ahhoz sincsen joga, hogy egy személyben döntsön rólam, az életemről, a gyerekeimről, a sorsunkról, a jövőnkről.

Önnek nem adott senki felhatalmazást arra, hogy kinyilatkoztasson, hogy olyan döntéseket hozzon egy személyben, minden egyeztetés nélkül, amelyek sok embernek ártanak.

A valóság az utcákon van, nem az Ön fejében!

Akár kétharmaddal, akár 120%-al is van kormányon, mindannyiunk érdekét kell képviselnie.

Az ország vagyona nem az Ön magánvagyona. Ne bánjon vele úgy!

Az Ön zavaros gondolatai nem a mi gondolataink!

Az Ön hazugságai soha nem lesznek a mi igazságaink!

Én európai vagyok, magyar vagyok és ember vagyok.

Sokkal jobb ember, mint Ön, Miniszterelnök Úr!

mit kepzel.jpgFotó: lazarg.com

 

 

 

Szólj hozzá