Magam sem gondoltam, hogy hová fog vezetni egy új ismeretség.

Egy óvatlan kérdés új kérdéseket szült, aztán a kíváncsiság elhatározássá keményedett.

Gyere, megmutatom a pokol bugyrait. Közben láthatsz majd igazi angyalokat.

Igen. Angyalokat a pokolban. Ott van igazán szükség rájuk.

Nem tudtad?

Évekkel ezelőtt kezdődött.

A város szélén, a szántóföldeknél dobták ki a "gazdik" a megunt kutyusokat.

A külvárosi házban élő Katalin befogadta a magára maradt kis kóborokat.

A baráti köre, ismerősei is találtak helyet a saját családjukban még néhány éhes szájnak.

Végül rájöttek: ez nem mehet így tovább, minden elárvult állatot nem fogadhatnak be.

De elmenni mellettük nem tudnak, nem képesek. 

Elszánt akaratukból jött létre az egyesület.

Kevés pénzből, rengeteg munkával, önfeláldozással mentik az állatokat.

Meggyötört, összetört kis testek és lelkek, embertelen "gazdik" áldozatai.

Barátok, "kutyások", orvos, kozmetikus, önkéntesek a társadalom minden rétegéből: munkanélküli asztalos, fordító, bolti eladó, rokkantnyugdíjas, sikeres és kevésbé sikeres vállalkozó.

A tulajdon szabadidejüket, pénzüket, energiájukat áldozva dolgoznak közösen.

Nincs telep, nincs ketrec, nincsenek sárban-mocsokban tömegével tartott állatok.

Igaz, adomány sem sok van, hiszen nincs pénz reklámra.

Az a pénz törött lábak, sérült bordák gyógyítására kell.

Családban ápolják a megmentetteket, építik fel újra az ember iránt elvesztett bizalmat, hogy aztán megtalálják az igazi gazdit.

Az "igazi" komoly próbákat kell, hogy kiálljon, mielőtt elviheti az áhított kutyust.

Mint a mesebeli legkisebb fiúnak, aki a királylány kezét akarja megszerezni.

De én poklot ígértem. Poklot és angyalokat.

A kutyák megnyitnak olyan ajtókat, amelyek zárva maradnának.

Ajtók, melyek mögött hajléktalanná váló emberek néznek szembe a kilakoltatással.

Ha önmagukat nem tudják, legalább az állataikat igyekeznek megvédeni a hajléktalan léttől.

A kutyások szembesültek azzal, amivel oly sokan nem képesek, nem akarnak szembe nézni.

Az elképesztő nyomorral, a minden képzeleten túli nincstelenséggel.

A titkolt, a szégyellt bélyeggel. A szegénységgel.

Azzal, hogy nem csupán az állatok jogfosztottak ebben az országban.

Nem csupán egy kóbor kutya lehet beteg, éhezhet, fázhat.

A gazdi is fázhat.

A gyermek is éhezhet.

Mindennapi realitás. Tény. Ma és itt.

Nem gondolták úgy, hogy segítsen más.

Nem mondták azt, vannak "embersegítők", ez nem az ő dolguk.

Gyűjteni kezdtek hát, immár nem csak a kutyáknak.

A gazdáknak is.

Ők maguk, a kutyások adják össze, amit nélkülözni tudnak.

Kutyások és civilek, barátok, ismerősök és ismeretlenek.

Akinek van még mit adnia, aki segíteni akar.

Ruhát, cipőt, könyvet, edényt.

Nem karácsonykor, nem látványosan.

Csendben, minden nap, minden héten és hónapban gyűjtenek.

Egész évben szedik össze, amit tudnak és viszik azoknak, akik számára ez a holnapot jelentheti.

Dolgoznak és reménykednek, hogy akadnak majd, akik csatlakoznak.

"Állat és Ember" Állatvédő Egyesület.

Embervédő egyesület (is) lett, mert szükség volt rá.

Nincs körülöttük cirkusz. 

Nincs botrány.

Nem verik a mellüket, nem szerepelnek a médiában.

Nem tesznek fel naponta édibédi fotókat.

Nem kérnek megosztást, sem like-ot.

Nem alapítottak pártot a megszerezhető milliókért.

Nem harsogják a fülünkbe, hogy micsoda nagyszerű emberek ők.

Csöndben emberek.

Teszik a dolgukat, járnak a maguk választotta úton.

Nem akarják megváltani a Világot.

Nem akarnak sem politikai, sem anyagi hasznot húzni.

Egyszerűen csak segíteni akarnak.

Nem, nem  csak akarnak.

Segítenek.

Hogyan lesz ebből tűzzománc? Hiszen a címben ezt ígértem.

Lesz.

Holnap elmondom, mert az már egy másik történet.

http://allatesember.hu/

https://www.facebook.com/AllatesEmber?fref=ts

 Fotó: http://allatesember.hu/