2014. már 12.

Amikor a klozet visszanyal

írta: E_S
Amikor a klozet visszanyal

Igen nagy baj van egy olyan vállalatnál, ahol az ügyvezető önértékelési zavaroktól szenved, miközben elszakad a valóságtól.

Ez önmagában is gond, de még ennél is súlyosabb probléma, amikor a beosztottait, akik a szakmai feladtokat látják el és tanácsokkal segítik a döntéseket, célirányosan válogatja maga köré.

A cél az, hogy nála is hülyébbek legyenek.

Az irány pedig a szakadék feneke.

Ha ez a vállalat történetesen nem vállalat, hanem mondjuk egy ország, a baj hatványozódik.

Márpedig mostanra kialakult egy meglehetősen...hmm...mondjuk, hátrányos helyzetű holdudvar minden hatalmi ágazat körül.

Mint az már lenni szokott, minden szint igyekszik idomulni a hatalom birtokosának elvárásaihoz.

Ennek aztán az lesz a következménye, hogy értelemszerűen egyre gyengébb képességű elvtársak kerülnek "pozícióba", ahogy lejjebb haladunk a ranglétrán.

Ez még idáig rendben is van, hiszen a "vakok között félszemű a király" elvek mentén így természetes.

Ha a beosztott ostobább és gerinctelenebb a főnökénél, a főnök joggal érzi magát szellemi és erkölcsi óriásnak.

Mint tudjuk, minden relatív.

Azt nem tudom, a választásokat előkészítő szakemberek meghibbantak, vagy csupán rugalmasan alkalmazkodtak a körülményekhez, de hogy valami történt, az biztos.

Mostanában az a benyomásom, a kormánypánt erőnek erejével önmagát szándékozik legyőzni.

Na, nem olyan nagy baj ez, csak nem értem.

Nincs elképzelésem sem, mit akarnak elérni az olyan "zseniális" húzásokkal, amikből már minden napra jut legalább egy.

Az író-óriás-asszony által megkomponált bombasztikus leleplező kötet megjelenése után két nappal ott tartunk, hogy van egy helyesírási és fogalmazási hibáktól hemzsegő iromány a kis Jánoska sörsüldözött életéről. A közvéleményt pedig nem a  politikai leleplezés nyűgözi, hanem figyelheti a vitát, miszerint most akkor ki vonzódik a saját neméhez és mióta?

Maga az a tény, hogy a "bomba" könyv kiadója áttételesen maga a Fidesz, figyelemre méltó. Az még érdekesebb, hogy senki nem olvasta el a kéziratot, hogy vajon mifene lehet benne. Bizonyára volt valamiféle elvárás, miszerint földbe kell döngölni az ellent és lerántani a leplet a piszkos üzelmekről. Kevéssé valószínű, hogy a kiadó a liftes molesztálós nagyjelenetre, vagy a börtönbéli testüreg-motozásokra gondolt volna. A nagyívű mű szerzőpárosa félreérthette a megbízást, vagy alkalmatlan volt annak teljesítésére.

Az egyébként eléggé gázos Simon ügy is furcsa fordulatot látszik venni, amennyiben szélsebesen halad a Sólyom légitársaság irányába.

A ranglétra alján tenyésző iparosok az összes létező értelemben mindennek az alját képviselik.

Az általam egyébként nagyra tartott (viccelek) Selmeczi művésznő előadásaitól a mára fogalommá vált "Obersovszky műfaj"-t képviselő szakmunkásokig, az erkölcsi etalon bukott köztársasági elnöktől a különféle sajtótermékekig olyan mérhetetlenül alacsony a léc, hogy azt még a földigiliszta is röhögve ugorja át.

Miközben ilyen sziporkázó intellektusok igyekeznek fényesre nyalni a kormány teljesítményét, valami másik helyen egy másik sziporka ellentart.

Mi más lehetne az oka, hogy mostanra esett a nyakunkba Paks?

Az euró ebben a percben 314 forintnál jár.

Ebből eredően az államadósság nyilván újabb csúcsot fog dönteni.

A nyugdíjvagyon ezzel szemben szőrén-szálán eltűnt.

A vállalkozások is boldogtalanok, hiszen visszaállítja a kormány a 3 milliós kötelező törzstőkét, ami eddig 500 ezer forint volt. Most visszamenőleg kell feltőkésíteni a Kft.-ket, ami nyilván gond nélkül fog menni, amennyire hasít a gazdaság.

A Takarékszövetkezetek...magánosítása sem a legjobbkor történt.

Az ország egyre gyorsuló lecsúszását sem célszerű már a válsággal indokolni, ugyanis az körülöttünk sehol nem igaz, konkrétan két éve mindenki túljutott a mélyponton és fejlődik. Kivéve minket, meg a gönci bírót.

Az Unió elleni kirohanásokat is jó lenne átgondolni, mert a beruházásokat majdnem teljes egészében ők fedezik.

Slusszpoénként ma jelenik meg Wiedermann Helga (Matolcsy volt kabinetfőnöke) memoárja Sakk és póker címmel. Nagy várakozások előzik meg az opuszt, ugyanis megtudhatjuk belőle (állítólag), hogyan szövetkezett az ellenség (a teljesség igénye nélkül: az Unió, Bajnai, amerikai befektetők és esetleg az UFO-k) Orbán Viktor megbuktatására, akit aztán (mert happy end-nek lenni kell!) jól megvédett a békemenet.

A könyvbemutatón egyébiránt maga Orbán Viktor is megjelent.

Valamint megjelent (mármint Orbán Viktor) a Somogy Televízióban is, ahol kőkemény kérdésekre válaszolt.

Majd pedig megmutatta a jövőbe vezető Igaz Utat.

Ímhol, szó szerint.

"Nem irreális a kormánynak az a törekvése, hogy elérjük a teljes foglalkoztatottságot. Ha föl tudnánk menni négymillióról ötre, akkor közel vagyunk, talán el is érjük a teljes foglalkoztatottságot"!

"Nekem föltett szándékom, hogy a következő ciklusban annyi közmunkára alkalmas forrást, pénzt teremtünk elő, hogy mindenki el tudjon menni -ha máshova nem- akkor közmunkára dolgozni."

http://www.somogytv.hu/videok/miert/98921/

Ínyenceknek itt a teljes "interjú".

Én meghallgattam, jó volt.

Most azért egy kicsit felkötöm magam.

amikor.jpgFotó: lazarg.com

 

 

 

 

Szólj hozzá