2014. már 19.

Pusztító szabadságharc

írta: E_S
Pusztító szabadságharc

Hogy miért pusztító?

Mert önmagáért való, mert hazug és mert gyáva.

A Fidesz napról-napra építi fel a hatalmát.

Semmi, senki nem túl nagy áldozat a cél elérése érdekében.

Győzni kell a választáson, ez az egy számít.

Csatasorba álltak a hívek, mindenre készek a vezérért.

Hisznek benne, hisznek a szavainak.

Hisznek, mert az ország lakóinak döntő többsége csak a Fidesz által terjesztett lapokhoz jut hozzá.

Az ország lakóinak döntő többsége csak a Fideszt kiszolgáló adásokat tudja nézni.

Csak a Fidesz által működtetett rádiókat tudja hallgatni.

Igaz ez akkor is, ha nem közvetlenül Orbán Viktor adja a nevét a médiabirodalomhoz.

Ehhez járul még az egyházzal kötött paktum következtében a papok aktív közreműködése, amikor a misén választási kampány zajlik.

Az önkormányzati, helyi lapok Fideszt dicsőítő, egyoldalú tartalmai.

A hirdetések és plakátok kormánypártot egekbe emelő hazugságai.

Győzni akar a Fidesz, nincs más célja, nincs más útja.

Hogy az országgal, annak lakóival mi történik, az őket nem érdekli.

Eddig sem érdekelte, miért is számítana a nép a hatalmasok játékában? 

Bődületes baromságok és bicskanyitogatóan otromba hazugságok tömegét zúdítják a hívekre.

Működik. 

Simon Gábort, mint a véres kardot hurcolják. A szorgos médiamunkásoktól a leghülyébb kommentelőig mindenki megtanulta: ez a csodafegyver, az orvosság mindenre.

Közben igen nagy a baj, de azokra a kérdésekre, amelyek valóban fontosak, nincs válasza a Fidesznek.

Az államadósság soha nem látott magasságokban.

Mi az ok? Simon Gábor?

A forint drámai módon gyenge.

Az ország 30%-a konkrétan éhezik! Nem arról van szó, hogy nincs autója, vagy nem tud nyaralni menni. Éheznek, a szó legsötétebb értelmében. 

Ki a bűnös? Simon Gábor?

Lassan az ország fele nyomorban él.

Simon Gábor tehet róla?

Nincsenek beruházások, nincsenek munkahelyek. A közmunkára akarja építeni a Fidesz az ország jövőjét?

Rabszolgákat, nincsteleneket képzel el?

Olyan országot, ahol Mészáros Lőrinc és Simicska Lajos lesz a munkáltató, mi pedig éhbérért robotolunk?

Olyan országot, ami feudális viszonyokat teremtve csak a nyomort képes fenntartani?

Mennyi hazugság, mennyi gusztustalan, erkölcstelen, aljas rablás fér bele a kormány terveibe?

Van, amikor még egy Fideszes is azt képes mondani: "Ebben már nem veszek rész"?

Vagy ilyen nincs már? Becsületes, valóban az országért tenni akaró nem maradhatott a kormány közelében?

Milyen jövőt szánnak nekünk?

Mert az a hagymázas jövőkép, amit összehazudoznak, működésképtelen.

Ipari nagyhatalom leszünk? Hogyan? Miből?

Gyermekek éheznek az év minden napján és minden nap többen!

Sport nagyhatalom leszünk?

Embereket lakoltatnak ki, mert nem képesek fizetni a rezsijüket.

Gazdasági csoda, álomország?

Tömegével menekülnek az országból a fiatalok és már a középkorúak is!

Megvédik a devizahiteleseket?

Megvédeni úgy kellett volna, hogy stabil az árfolyam, erős a forint és vannak munkahelyek, van fizetés.

Mit gondolnak, meddig tudják elhitetni a híveikkel, hogy  értük, az ő érdekükben rabolnak ki mindenkit?

Meddig működik a harci kiáltásra csatasorba álló nyugdíjas hadsereg?

Ha a nyugdíjbomba robban, hogyan fogják nekik megmagyarázni, miért kell éhezniük?

A gyermekeknek hogyan magyarázzák meg, miért kell éhezni?

Mit mondanak, amikor a betegek nem képesek megfizetni a gyógyszereket?

Mi lesz, ha kórházak kénytelenek bezárni az őrült tartozásaik, az orvoshiány miatt?

Mit hazudnak azoknak a gazdáknak, akiket kiforgattak a földbérletekből, hogy az Önök hűséges szolgái juthassanak területekhez?

Mit fognak mondani, amikor a nyomor a békemenet-harcosokat is eléri és ők nem fogják érteni?

Simon Gábor? Ez lesz a válasz?

Minden hazugságra, minden mocskos rablásra ő lesz a gyógyír?

Meg a kommunistázás, a másik csodafegyver.

Az Önök kormányában hány olyan miniszter, államtitkár van, aki nem volt az MSZMP, vagy a KISZ tagja? 

Ha jól számolom, egy sem.

Akkor milyen jogon, milyen alapon kommunistáznak?

Önmagukat szembe köpni nem kínos? Vagy Simon Gábor?

Az önök oldalán masírozók hány százaléka volt az elmúlt rendszerben tagja az MSZMP-nek?

Simon Gábor?

Az Önök újságjaiban publikáló, televízióiban harsogó, az ellenzéket mocskoló kommunistázók között mennyi a volt párttag? Hányan vannak, akik évtizedekkel ezelőtt az MSZMP-t dicsőítették éppen olyan üvöltve, mint most a Fideszt?

Simon Gábor?

Ha ennyire gyűlölni kell az elmúlt rendszert, most miért köt paktumot Orbán Viktor Putyinnal?

Simon Gábor?

Az Önök soraiban hány kétes erkölcsű egyén masírozik szemrebbenés nélkül?

Az alkoholistától a nőverőn keresztül a bolti tolvajig?

Simon Gábor?

Miért nem áll ki Orbán Viktor vitára az ellenzék vezetőjével?

Félő, hogy tényeket hallana, melyekre nincsenek válaszok?

Adatokat, amire nem elég azt harsogni: REZSICSÖKKENTÉS?

Kérdéseket, amelyekre nem válasz: Simon Gábor?

Ezerszer elmondtam, mások is elmondták a  kérdéseket, melyekre választ kell adni.

Akkor is, ha most hiszik: elbújhatnak, a hatalomba menekülhetnek a felelősségrevonás elől.

Államadósság, nyugdíjvagyon, forint árfolyam, kórházak eladósodása, egészségügy romba döntése, oktatás államosítása és kifosztása, önkormányzatok államosítása és kifosztása, munkanélküliség emelkedése, a rokkantak járandóságának brutális megnyirbálása, kiszolgáltatottak segélyezésének embertelenné tétele, a nacionalizmus erősödése, a történelem utólagos átírása, a közmédia totális megszállása, a keresztény egyház bevonása a politikába, a jogszabályok, törvények saját igény szerinti átírása, az Alkotmány elvétele, minden hatalmi ágazat megszállása, fiatalok elüldözése az országból, a közjavak szemérmetlen, nyílt elrablása, trafikmutyi, médiamutyi, földmutyi, nyelvoktatás-mutyi, cafeteria-mityi, tankönyv-mutyi, kultúr-mutyi, hazugságok tucatjai, milliárdokért épített sportcsarnokok, ócsai lakópark, MALÉV, Állami Gazdaságok, Takarékszövetkezetek.

Miért is kell harcolni az Unió ellen, amikor jóformán az ő pénzükből élünk?

Simon Gábor?

Miért akarja Orbán Viktor Oroszországhoz kötni a magyar államot? Kinek az anyagi érdekeit szolgálja?

Simon Gábor?

Miért akarják eladósítani a már amúgy is súlyos adósságokkal küzdő országot, miért olyan sürgős a megállapodás Paks ügyében?

Simon Gábor?

Mi lesz, ha egyszer kiáll a vezér a népe elé szónokolni, elmondja, hogy őt támadja a mocskos ellenség, a nép pedig nem üvöltve tapsol, mint most?

Mi lesz, ha a válasz egyszer az lesz: hol a nyugdíjunk, Viktor? Nincs munkánk, Viktor! Éhezünk, Viktor! Hajléktalanok lettünk, Viktor! Hol vannak a gyermekeink, unokáink, Viktor?

Nem ezt ígérted, Viktor!

Hazudtál nekünk, Viktor!

Mi lesz akkor?

Simon Gábor?

Egyszer ezek és még ezernyi más vád az Önök fejére fog omlani. Akkor is, ha most nem hisznek ebben.

Egyszer választ kell adniuk minden kérdésre.

Segítek.

A válasz nem Simon Gábor.

pusztito.jpgForrás: valóság 

 

 

Szólj hozzá

választás mutyi ócsa Fidesz Orbán Simicska Mészáros Lőrinc