Keljünk szárnyra, repüljünk egy kört ebben a  meseországban, hogy lássuk: csoda csoda hátán, becsületes király, igazmondó juhász, terülj asztalkám, üssed-üssed botocskám és egyéb varázsszerek állnak halomban a kincsestárban.

Azt már tudjuk egy ideje, hogy jobban élünk, mint ahogy teljesítünk.

Na persze nem mindenki, de azért van, aki igen.

Fanyalgunk, mert az nemzeti szokásunk.

Pedig csak ki kellene nyitnunk a szemünket és máris tisztán látnánk: ez itten a Kánaán.

Mert ugye van mindjárt egy igazságos királyunk.

Becsületes, szerény és éjt nappallá téve dolgozik a nemzeti közjóért.

Becsületes, mert hazug szó még nem hagyta el a száját. Sohasenem. Kizárt!

Szerény, mert gumicsizmát húz, fogja a rongyos hátizsákot és úgy járja az országot.

Jártában-keltében teszi a jót két marokkal.

Nem kerüli el a figyelmét semmi, ha szegény embert talál, íziben segít rajta.

Így lett dúsgazdag az egyszeri gázszerelő, a szerény pénztáros és a gyermekkori pajtásokról sem feledkezett meg a jólelkű uralkodó.

Nem csak a király, a királyné is dolgos és becsületes.

Ameddig az ura a népet boldogítja, ő szorgosan kapál a kis szőlőjében, gyomlál napestig, tölti a krumplit, egyeli a répát.

Persze egymagában még egy király sem boldogulhat, van neki segítsége.

Csupa-csupa becsületes ember, akik szintén a nép javát tartják szem előtt.

A kincstárnok, aki mindent-látó-szemüvegével keresztül tud nézni akár az üveghegyen is.

Nézés közben tisztán látja a csecsemők seggén a pöttyöt, valamint azt is, mit kell csinálni, hogy gazdagodjanak.

Mármint, hogy gazdagodjunk. Na.

Vannak királyi hírvivők, akik elmondják az egyszerű népnek, mennyire jó nekik.

Nekünk. Mert nagyon jó, az egyszer biztos!

Csak meg kell kérdezni a negyvenhétezer forintból élő egyszeri embert!

Vagy a másfél millióból tengődő alpolgármestert, akinek minden vágya, hogy egyszer majd negyvenhétezer forintból élhessen.

Persze mindig vannak elégedetlenkedők, akik a kákán is csomót keresnek.

Kórusban panaszkodnak, csak hogy figyeljen rájuk valaki.

Ilyenek a rokkantak és fogyatékkal élők, a munkanélküliek, közmunkások, minimálbéresek, hajléktalanok meg hasonló, hazudozó bérpanaszkodók.

Nekik semmi nem elég és semmi nem elég jó.

De mi rájuk se bagózzunk, van más látnivaló!

Ott van például a csodatévő juhász, aki a birkaterelgetésből olyan szépen meggazdagodott, hogy mára mézeskalács házban él. Elég csettintenie és a házikó falai tágulni kezdenek, hogy elég hely legyen a családnak.

Aztán ott a királyi palota őrzője, a nagybajuszú portás.

Vele vigyázni kell, mert ha veszélyben érzi szeretett gazdáját, belemar az óvatlan látogatóba.

Nem túl okos, de nagyon hűséges.

Amikor megkapta az obsitot (mert katona, valóságos harcos volt régebben), a király szolgálatába szegődött.

Szegény megsérült, amikor a füle mellett robbant fel az emeszempé, ezért szelektív a hallása és kihagy a memóriája. De a hűsége megingathatatlan.

Van a királynak egy varázsgömbje, amibe csak bele kell nézni és máris mutatja a jövőt, de még a múltat és a jelent is!

Neve is van a gömbnek, mert szinte családtagnak számít az uralkodói családban. Emenó, így becézik.

Na, ez az Emenó megmondja, mi történik a tömlöc falai mögött, mit mondott a cellában sínylődő rab, de még azt is megmondja, mit gondol a rendőr, vagy a bíró. Az ítéletet is tudja, akár előre is!

Van ugyan ennek az Emenónak egy pici hibája, mert valami gonosz boszorka összeragasztotta egy másik jósgömbbel, akit Emtéinek hívnak. Most a két gömb ott kuksol a polcon, mint két összenőtt dió.

Nem is lenne baj, csak az összenőtt részen nem lehet látni semmit. Pont ott, ahol a király ellenfeleit kellene mutatni.

Na, de semmi nem lehet tökéletes!

Azért az jól látható mindkét (fél)gömbben, hogy ki a lopós a birodalomban. Még az is tisztán kivehető, hogy a gonosz elnyeri méltó büntetését, mert megmarja az afrikai kígyó, amit néhány órával előbb nyelt le furfangosan.

Tehát a bűn nem marad megtorlatlan, ahogyan a jó is elnyeri méltó jutalmát.

Kap stadiont, földecskét, pipaboltot, tarisznya aranyat.

Van ennek a mi királyunknak egy csodafurulyája.

Egy hamelni embertől kapta jutalmul, amikor kirántotta a kátyúból a megrekedt szekeret.

Amikor a király megfújja ezt a furulyát, tódulnak a népek a nyomában!

Nem csak a környékbeliek, de még messze földről is jönnek csodát látni.

Annyira jönnek messze földről, hogy vagy nyolcvanezren még ide is költöznek (papíron), hogy majd részt vehessenek a következő koronázáson.

Tömött sorokban masíroznak a zeneszó hallatán, lengetik a zászlót, tapsolnak és örülnek nagyon.

Ez mosolyt csal a fenséges ajkakra, de azért mindig csak az egyik szeme mosolyog az uralkodónak.

Mert van ennek a királynak egy igen nagy, szívbéli bánata.

Nem lehet örökkön-örökké király, még csak egyszülött fiára sem hagyhatja a trónt.

Újra és újra meg kell koronázni, ami roppant kellemetlen dolog. 

Kellemetlen, mert mindig vannak ellenségei az embernek.

Minél több egyszerű szegényemberen segített, minél több nélkülözőből varázsolt dúsgazdag földesurat, annál több az irigye.

Ezért aztán az udvari varázslók serege (Mágusegy és Máguskettő) hónapok óta járja az országot.

Minden alattvaló kap egy varázs süveget.

Ezt a süveget csak a szemébe húzza az ember és máris pontosan tudja, ki a jó király, kit kell választania.

Van még egy bűvös kincs, amit hét lakat alatt tart az uralkodó.

Fél tőle, hogy egyszer rossz kezekbe kerül és véget ér az ő uralkodása.

Ez a bűvös eszköz az üssed-üssed botocskám.

Persze a lakat, amely a botot őrzi, szintén bűvös.

Négy évente magától kinyílik, ilyenkor feltárul a féltve őrzött rejtekhely.

Mint most is, néhány nap múlva.

Retteg is a jó király, nehogy a nép egyszerű gyermekei rátaláljanak valahogy.

Ha azt a néhány órát sikerül megúsznia, újra bezárul az ajtó és nincs mitől félni többé.

Akkor uralkodhat, ameddig csak akar.

Örökkön-örökké.