2014. ápr 18.

Valóban élni akarunk?

írta: E_S
Valóban élni akarunk?

Persze nem fizikailag, mert az természetes.

Akarunk hát, naná!

De ugye az élet több annál, mintsem eszünk, iszunk, alszunk, szaporodunk.

Emberhez méltóan lenne jó élni. Mégpedig ebben a hazában, ha már ide sikerült születnünk.

Értem én, hogy van kétmillió ember, aki teljesen boldog úgy, ahogy van.

Ebből a kétmillióból talán félmillió még jól is él, megvan mindene, amire csak vágyhat.

A maradék másfél millió meg annak örül, hogy a félmillió nagyon jól él. Nekik elég ennyi.

Na de mi van azzal a néhány millióval, aki meg nem boldog?

Mert például én sem vagyok boldog, pedig nem kell a híd alatt laknom, nem éhezem, télen van fűtés.

Mégis pocsékul érzem magam. Ehhez elég megnéznem egy híradót, megnyitni az internetet.

Mert az nem nevezhető normálisnak, hogy agyaháborodott -magukat újságírónak valló- nőszemélyek szerelmi vallomásba oltott seggnyalást publikáljanak, mégpedig a nagytiszteletű miniszterelnökre célozva ezzel a penetráns szagú bombával?

Hinni nem akarom, hogy a címzett ne olvasta volna előzetesen a kéziratot.

Ha annyira nyaralt, hogy mégsem olvasta, akkor utólag biztosan a kezébe került.

Normális esetben minimum kikéri magának az ember és felszólítja az íróasszonyt, tartózkodjon a miniszterelnöki végbélen kívül, mert kínos a jelenléte.

Semmi ilyen nem történt.

Annyi történt, hogy felröppent a hír, miszerint elhíresült újságírónő kényszer hatására hányta ki magából, amit kihányt.

Csókolom, hogy tetszik mondani? Mi a bánatos franccal lehet ilyesmire kényszeríteni valakit? Fegyverrel?

Esetleg azzal, hogy nem ő lesz mégsem a főszerkesztő?

Ja, azt bizony be kell vállalni. Nem túl nagy áldozat, komolyan.

Tessék csak megkérdezni a minden irányból támadott, vagy éppen munka nélkül lévő publicistákat.

Most derült ki, hogy Kerényinek is nyílik a pitypang, bárhogyan cáfolták néhány hete. Mi több, maga Orbán Viktor is közzé fogja tenni magvas gondolatait a lap hasábjain, úgy is, mint író.

Szerencse, hogy ennyire fenomén minden területen, az atomerőműtől kezdve a focin keresztül az újságírásig.

Volt már néhány ilyen univerzális államfő az elmúlt időszakban a térségben. Most nekünk is lett egy.

Tiszta szerencse, hogy kis hazánkat többnyire elkerülik a macik, mert még medvevadászat közben is megcsodálhatnánk népünk hős fiát.

Hosszasan sorolhatnám még a bajaimat, amitől tényszerűen szarul érzem magam, de már megtette más is, megtettem én is.

A világon semmi nem változott, bárhányszor írtuk is le egyesével, csoportosan és ellenszélben.

De tény az, hogy van nekünk egy kormánypártunk, annak mindenféle viselt dolgai, intézkedései, amely intézkedések kétmillió embernek tetszenek, hatmilliónak meg nem annyira.

A maradék kétmillió fiatalkorú, amitől még vígan nem tetszhet nekik sem, ezt nem tudjuk biztosan.

Azt gyanítom, azoknak a fiataloknak, akik konkrétan éheznek, akik fűtetlen lakásban kénytelenek tanulni, akik nem juthatnak el az egyetemekre, szintén nem tetszik.

Aztán van ellenzékünk, de az meg egymillió embernek tetszik, vagy annyinak sem. Mert azt azért nem lehet tudni, hogy a rájuk leadott szavazatokból mennyi szólt konkrétan nekik és mennyi a kormánypárt ellen. Mert nem mindegy ám!

Tehát többen vagyunk, akiknek ez sem tetszik, az sem jó.

Mi lenne, ha megemelnénk a seggünket és tennénk végre valamit?

Nem nagy dolgot, persze. Kicsi ország, kicsi polgárai kicsi dolgot tesznek.

Például szerveződnek.

Hasonló gondolkodású emberek csoportokat hoznak létre. Kommunikálnak egymással. Akár interneten is.

Sok csoport, mert sokféleképpen gondolkodunk.

Aztán ezek a csoportok akár egymással is szóba állhatnának, mert hátha vannak közös pontok.

Mit lehet tudni, hát nem?

Meg lehetne beszélni, mi az, ami jó lenne a mostani szarral szemben.

Akár még közös programokat is el tudok képzelni.

Tudom is én, néptánc, vitaest, dalárda, kirándulás a Parlamenthez.

Persze, ha elég sok hasonló gondolkodású ember verődne össze, akár néhány millióan is összefuthatnánk a Parlament előtt.

Mert hát nincs mire várni, ugyanis a dolgok önmaguktól nem szoktak megjavulni.

Nézhetünk mi sokáig egy rothadásnak indult almát, az attól nem fogja abbahagyni a rothadást, az biztos.

Nem hogy abba nem hagyja, hanem tényszerűen híg fossá rothad, akármelyik szemünkkel nézegetjük is közben.

Célszerűbb kivágni a szemétbe és keríteni egy ép gyümölcsöt.

Hát nem?

akarunk.jpgFotó: lazarg.com 

Szólj hozzá