Némileg maga alá temetett a tennivalók lavinája, ezért aztán nem néztem, nem hallgattam, nem olvastam.

Végül Kerényi Imre rántott vissza a mai magyar valóságba, amiért nem tudom szívből áldani sem a nevét, sem őt magát.

A jóember a tőle (és másoktól) megszokott és természetes, szemöldökráncolásra sem méltatott buzizásával borzolta fel a már-már kisimult idegrendszeremet.

Az ijesztő ebben az, hogy mostanság mifelénk ez természetes.

A médiában, nem ám egy falusi kocsmában, a nyolcadik feles után.

Lehet nyíltan buzizni, senki nem kapja fel a fejét, senki nem csap az asztalra, vagy ahová kellene.

Tökéletesen megszokott, természetes és rendben lévő dolog az, hogy egy (szerintem) ízlésficamos, önmaga képességeit messze túlbecsülő, ámde magas pozícióba kapaszkodott illető harcot hirdessen a homoszexuális emberek ellen, mégpedig a kereszténység nevében.

Mert ugye, ha történetesen egy férfi nem csipkebugyi, hanem egy alsógatya mellé teríti a fehérneműjét, akkor az nem is ember.

Ha a párja vele azonos nemű, akkor szeretni, óvni, megérteni sem tudja azt.

Ha két azonos nemű ember él kapcsolatban, az beteges. Mert ők nem ápolják egymást, amikor beteg valamelyikük, nem tudnak nevetni, sírni, fájdalmat érezni, szárnyalni és lezuhanni.

Mennyire kell beteg agyúnak lenni ahhoz, hogy komolyan képesek legyünk hinni tulajdon fensőbbrendűségünkben csupán azért, mert a párunk a másik nemhez tartozik? 

Miért teljesen elfogadott dolog elítélni, gyűlölni a másikat azért, mert történetesen a párja azonos nemű vele?

Na és akkor mi a fene van? Két ember szereti egymást, együtt élnek (normális országban akár házasokként), reggel dolgozni mennek, délután bevásárolnak, főznek, vacsoráznak, beszélgetnek, egymás kezét fogva alszanak el, olykor vitáznak, kibékülnek, néha szakítanak, néha holtig együtt maradnak.

Homoszexuálisnak lenni nem választás kérdése. Nem kötelező, de nem is fertőző. Nem betegség. 

Két ember magánügye, akárcsak a heteroszexualitás, vagy akár az aszexualitás.

Életemben nem hallottam még arról, hogy valaki rossz orvos, ács, atomfizikus, kozmetikus, vagy bolti eladó lenne attól, hogy este kihez megy haza.

Kerényi Imre nem így vélekedik, ami nem baj. Mert joga van a véleményéhez.

A baj az, hogy abban a pozícióban, amiben van, ezt nyíltan hirdetheti, de még ennél is sokkal nagyobb baj, hogy ilyen mentalitással abban a pozícióban lehet.

Mennyivel különb ember ő, mint mondjuk Alföldi Róbert, vagy Karinthy Márton? Okosabb? Jobb rendező? Érzékenyebb művész? Tehetségesebb?

Ne vicceljünk már!

Vagy mi a baj Steiner Kristóffal? Javasolnám Kerényinek, olvasson tőle néhány oldalt, akkor talán tágabb képet kap emberségről, barátságról, szerelemről, a másik ember feltételek nélküli elfogadásáról és általában az előítéletek nélküli gondolkodásról.

Boldog és büszke lennék, ha Alföldi Róbertet, Steiner Kristófot ismerősömnek, barátomnak tudhatnám.

Kerényi Imrével speciel egy szobában sem szeretnék tartózkodni, mert taszít a "mássága".

Undorítónak tartom, ahogyan a kereszténységre hivatkozva harcot hirdet más, tőle nagyságrendekkel tehetségesebb és különb emberek ellen. 

Megrémít, hogy nincs egyedül az idióta nézeteivel, hogy tapsikolnak az örömtől, amikor kinyomja magából a baromságait.

Innen is üzenem Kerényi Imrének: tudtommal meleg emberek még nem irtottak ki senkit azért, hogy "megtérítsék" a lelkét. Nem égettek el máglyán egyetlen szerencsétlent sem. Meleg emberek nem szokták agyonverni a társukat, sem a gyereküket. 

Nincs különbség homoszexuális és heteroszexuális emberek között.

Különbség ember és ember között van. 

Végezetül jelezni szeretném, a mostanság olyannyira nagyon szeretett írónő szintén (ahogy Kerényi mondaná) "buzi" volt. Őt pedig Tormay Cécile néven tiszteli az, aki akarja.

Galambos Tamás: Nagy Imre újratemetése

Kerényi kifinomult ízlésére jellemző ez a csodálatos festmény (Kerényi rendelte, mi fizettük), mely az Alaptörvény méltó illusztrációja.