Az a benyomásom, elbeszélünk egymás, de még önmagunk mellett is.

Sehogyan nem akarjuk meglátni a valóságot, helyette alternatív, nekünk tetsző valóságokat kreálunk magunknak.

Pihe-puha hazugságokat, porcukorral vastagon meghintve.

Valahogy mindig másról van szó, mint amiről szó van. A fontos, az igazán fontos dolgokról szemérmesen hallgatunk, miközben iszonyú árat fizetünk a "diszkréció"-ért.

Ebben hibás, de inkább bűnös az országos média is, de bűnösök vagyunk mi magunk, a majdcsakmegoldjavalaki, engemhagyjanakkibelőle, csakjobbleszegyszer, nemazéndolgom hozzáállásunkkal.

Hát ugyan ki a jófenének a dolga, ha nem az enyém, nem a miénk? Rólunk szól, mi vagyunk ez a kicsi ország.

Nem a hagos, látható néhány ezer ember magántulajdona, hanem azoké, akik megmaradtak a tízmillióból.

A néhány ezerbe beleértem a kormánypárt, az ellenzék politikusait és önmagunkat, "firkászokat" is.

A még normálisnak mondható lap végeérhetetlen hosszúságú interjút közöl a senkit-nem-érdeklő Schmidt Máriával, miközben az Index a Budapestre zúduló özönvízről tájékoztatja a nagyérdeműt. Tényleg esett az eső. Szokott. Ahogy meleg is szokott lenni nyáron. Már az átkosban is így volt, de tényleg!

Az Origo szót-sem-érdemlő bányászati tevékenységet folytatva igyekszik bulvárlap-stílben életben maradni, de eszméletlen szarul csinálja. 

Értem én, túl akarnak élni. Ők is. Mindenki. A kérdés csak az, érdemes-e így? Persze, ha az ott dolgozók munkahelyét, fizetését nézzük, van logikája a dolognak. Az oldalakat (benyomásom szerint és nem csupán az Origóról, hanem szinte minden internetes portálról beszélek) legnagyobbrészt tartalommal megtöltő kamaszlányok ingyenes "gyakornoki" pozíciójának meg mindegy is, naponta tucatjával jönnek létre a fiatal, dinamikus, feltörekvő médiafelületek, ahol pont úgy nem fognak fizetést kapni, cserében pont annyira igénytelen szarokat gyárthatnak, mint addig. Még az alapvető helyesírást sem kell ismerniük, elég a "hívószavak" beható ismerete, mint: durvát szólt, nagyot villantott, cuki, ciki...

Volt egy időszak, amikor mindegy volt, az Indexet, vagy az Origot olvassa az ember, ahogyan az sem számított, az RTL, vagy a TV2 híradóját nézi (ahová egyébként az Indexről és az Origorol kerültek fel az anyagok), ugyanis ugyanazok a hírek voltak, némi cifrázással. Most megint ez a helyzet, csupán a színvonal tevődött át a nulla szint alá.

Csak hát közben meg történnek a dolgok, amikről nem nagyon tud tájékozódni az ember, ha nem jut hozzá, vagy nem találja meg azokat a "másodvonalbeli" médiumokat, amelyek a valóban fontos dolgokról beszélnek, mégpedig teszik ezt kevés, vagy éppenséggel semennyi pénzből, szemben az "élvonalban" a sajtószabadságért harcoló társaikkal. Lassan jó lenne felfedezni, hogy a sajtószabadság ott kezdődik, amikor a Hír/Echo TV kiáll az RTL mellett, Az RTL az ATV-t védi, az ATV szót emel az Origo érdekében, az Origo harcol az Indexért, az Index védi a Heti Választ, a Heti Válasz a Népszavát, a Népszava az Átlátszót, az Átlátszó a Magyar Nemzetet, a Magyar Nemzet a Gépnarancsot, a Gépnarancs a Mandínert és így, körbe-körbe. Mert a sajtószabadság nem arról szól, hogy az aktuális politikai kurzushoz hű média szabadon beszél, a többi meg nem, aztán, ha fordul a pálya, cserélnek. Mindenkinek kell legyen szava, védeniük kell(ene) egymást, aztán lehet egymás torkának ugrani, ez lévén a dolguk. De kifelé össze kellene zárni. Szerintem.

Pedig nem ártana végre a valóságot látni a bulvárosan csillogó megélhetési hírszolgáltatás ócska, üveggyöngyöktől tarka függönye mögött.

De mi nem akarunk látni, mert még a végén szembesülnünk kellene olyasmikkel, amikkel nem szeretnénk.

Szemérmesen hallgatunk, mert úriemberek vagyunk.

Nem téma az Orbán vagyon, sem az Orbán apuka, sem a feleség, mert az magánügy.

Nem beszélünk Bajnai múltjáról, mert a végén kiderülne a valóság, miszerint vagy aljas rágalomhadjárat folyt ellene, vagy vétkes.

De mehetünk távolabbra, a múlt rendszer ügynökeiről, bűnöseiről is hallgatunk, ez éppen annyira érdeke a kormánypártnak, mint az ellenzéknek.

Akár a világháborúig is visszamehetünk, vagy még messzebb.

Most ne menjünk vissza sehová, maradjunk a jelenben.

A vezető sajtóorgánumok óvatosan fogalmaznak, ha egyenesen nem kerülnek minden kényes témát.

Nincs pénz oknyomozó újságírásra, ráadásul pártunk és kormányunk ott fojtja meg az ellenzéki hangokat, ahol csak tudja.

Minden olyan próbálkozást is azonnal megbosszul, amely igyekszik feltárni - egyébként nyíltan űzött - aljas játékaiból valamennyit. Legyen szó egy ellopott erdőről, eltűnt mobiltelefonokról, Lázár (jövőbeli miniszterelnökúrhogyazistenmentsenmegtőle) János viselt dolgairól, Selmeczi hazugságairól, a NAV botrányról, vagy bármely kormányközeli potentát működéséről.

Ezért már a szemünk sem rebben, ha L. Simon László halál komolyan azt nyilatkozza, miért hőbörögnek egyesek a közbeszerzési eljárás megkerülésével, baráti cégeknek adott kormánymegbízáson, hiszen, ha ő a fürdőszobáját csempézteti, nyilván olyan burkolót hív, akiről tudja, jól dolgozik. Akit ismer.

Kedves, aranyos L. Simon úr! Ön a fürdőszobáját saját zsebre, saját pénzből csempézteti (remélem), tehát felőlem a sarki utcaseprőt is bátran  megbízhatja, nem érdekel, közöm sincs hozzá. Az emlegetett megbízásokat a mi pénzünkből (közpénz) tetszenek fizetni, úgyhogy nem ártana gondolkodni, mielőtt hülyeségeket nyilatkozik.Ennyire ne érezzék már a magukénak azt, ami a miénk. Köszönöm.

Most jutottam el a mai naphoz, annak is falrengető eseményéhez. Hogy ugyanis Gulyás Márton kiabált, táblája is volt és kapott néhány pofont. Borzalom! Ráadásul Zsebesi Zsolt írt egy cikket (nyilván más is írt, de én ezt olvastam éppen), amiben elmondta, ő hogyan látja ezt az esetet, közben nem átallott csúnya szavakat használni! 

Gyulyás Márton provokált. Tudatosan, célzottan, szándékosan. Ahogyan Zsebesi Zsolt is provokált. Tudatosan, célzottan, szándékosan. Ki-ki a maga eszközeivel élve tette, amit hite szerint tennie kellett. Gulyás Márton pontosan tudta, mit csinál és biztos vagyok abban, számított olyan reakcióra is, ami végül bekövetkezett. Számított rá, vállalta. Nem hinném, hogy a szereplési vágy motiválja azt, aki ezt az eszközt használja. Lehetséges, hogy csupán fel akarja hívni valamire a figyelmet, ami az ő értékrendjébe már nem fér bele. Ehhez joga van. Ahogyan joga van bárkinek zámbójimmys szurkolótábort alakítva "Szeretünk Feri!" csujogatót előadni, vagy orbánviktoregyház-hívőként mindent hinni, még a józan ésszel, a tulajdon tapasztalataikkal szembemenve is.

Engedjük magunkat provokálni, nem fog az ártani. Hátha elkezdünk gondolkodni, mindenki a neki jutott szürkeállomány igénybevételével. Aztán lehet egyetérteni, egyet nem érteni, vitatkozni, helyeselni, vagy amit akarunk. Így talán van remény arra, hogy kiizzadjon magából ez a társadalom egy normális, működő ellenzéket. Értelmes, jószándékú politikusokkal, okos értelmiséggel, hozzáértő szakemberekkel. Utópisztikusnak tűnik, tudom én. De hiszek a kimondott és a leírt szavak erejében. Hiszek a provokációban.

Gulyás Márton, Zsebesi Zsolt, Tamás Gáspár Miklós és mindenki, akinek eredeti gondolata van, tessék minket provokálni! Tisztelt sajtó, tessék minket tájékoztatni és provokálni! A langyos pocsolya biztonságos ugyan, de szélsebesen büdösödik. Induljunk már valamerre, de néha (csak úgy, rutinból) nézzünk a hátunk mögé is. Néha csodát láthatunk.

Vagy jól, vagy rosszul gondolom, de a véleményem az, a Gulyást megütő akárki (akárkik) szégyelljék magukat! Nagyon.

Fotó: lazarg.com