Elképesztően sok ember retteg ebben az országban.

Lehetne ez vicces is, de távolról sem az. Csak érthetetlen. És ijesztő.

Érthetetlen, miért kell rettegni a demokráciától?

Miért félnek annyian a szabadságtól?

Tény, önmagunknak kell vállani a felelősséget a tetteinkért.

Nem lehet a vezér nadrágjába kapaszkodva megúszni a kínos dolgokat.

De hát azt most sem lehet. Csak illúzió, a mindenkitmegvédünk és a senkitnemhagyunkazútszélén.

Francokat nem! A fél országot ott hagyták már eddig is. 

Az erős állam hazugságára támaszkodva fosztogatás zajlik.

Közben az állam soha ilyen gyenge nem volt még.

Erős állam képes ellátni a feladatát. Nem attól erős, hogy államosít mindent, nemzeti jelszavak mögé bújva.

Miközben döglődik az egészségügy, minden második - gyermeket nevelő család - nélkülözni kényszerül, az oktatás neveléssé degradálódott, a felsőoktatás silányul és kevesek számára elérhető, a polgári réteg megszűnt létezni, a nyugdíjrendszer recseg-ropog, a fél ország szegénységbe csúszott, nem lehet erős államról beszélni.

Nem lehet erős államról beszélni akkor sem, amikor az egyház egyre nagyobb teret foglal ott, ahonnan már sikerült egyszer kitessékelni.

Normáliséknál szétválasztják az egyházat és az államot, tiszteletben tartják a magánszférát, igyekeznek visszaszorítani a korrupciót, segírik a piaci versenyt.

Nálunk úgy nyomul a katolikus egyház, mintha a középkorban élnénk. Nemhogy a magánszféra, a magántulajdon sem jelent már semmit. A korrupció, a politikai bűnözés állami szintre emelkedett, piaci verseny legfeljebb akkor van, ha Mari néni lepofozza Józsi bácsit az ecserin, hogy ő érjen előbb a klotyóra.

Közben pedig az ország egyötödét kitevő kétharmad fél.

Félnek az önállóságtól. Félnek a versenytől. Félnek attól, hogy nekik kell dönteni, helytállni, megoldani, esetleg véleményt alkotni.

Jelzem, szerintem mindenki fél ettől. Gondolom, ez természetes dolog, de talán mulandó.

A hatalmon lévők nemzetiszín sisakkal a fejükön próbálják egymást és önmagukat, mindenkit meggyőzni arról, hogy az egész világ minket támad. Így, kompletten. 

Mert irígyek a sikereinkre. Hát, franc tudja. Én olyan nagyon sok sikert nem látok, hacsak a stadion-piramisokat nem nevezzük annak. Miközben már minden ország kilábalt, vagy lábal kifelé a válságból, mi még mindig csúszunk lefelé. 

Nem azért, mert mindenki betart nekünk. Azért, mert hülyék vagyunk. Nincs működő gazdaság, nincs piaci verseny. Piac sincs. Ellenben már olyan ország sincs, aki mellénk állna. Hátrálnak és csodálkoznak.

Amennyit én tudok a diktatúrákról, mindig van egy busásan megtollasodó kis csoport, a köréjük tömörülő haszonlesők és egy szélesebb réteg megtévesztett, tanácstalan, vagy csak közömbös.

Persze, hangosak, kiabálnak. Hiszen félnek, de a csorda biztonságot ad. Ott megjön a hangjuk, egymást bátorítják. Megjelennek a szélsőségek is, mert megfelelő táptaljra lelnek a hazugságok.

A valamiért mindennig sikertelenek most úgy érzik, végre ők uralkodnak. Végre ők is valakik, nekik áll a zászló és kéjesen letiporhatják azokat, akikről úgy hiszik: ők az eddigi kudarcaik okozói. Mivel a várt siker csak nem akar jönni, keresik az aktuális bűnösöket. Ha elhatalmasodik rajtuk ez a kórság, mindenkiben bűnöst látnak. A pedagógusban, a cigányban, az értelmiségiben, a zsidóban, homoszexuálisban, szőkében, barnában, idősben, fiatalban.

Mindegy, kit gyűlölnek, csak szembe ne kelljen nézni a kudarcok valódi okozóival. Önmagukkal.

A hatalmon lévőknek ez tökéletes. Hiszen ameddig a zsidókat utálják, nem figyelnek a szétlopott vagyonokra, addig nem kérdezik meg: Te meg mitől lettél milliárdos néhány év alatt?

Jobb hinni a külföldről áskálódókban, az idegenszívű, máshonnan pénzelt álcivilekben, az ivóvizünk, akácunk, pálinkánk elrablásán munkálkodó gaz szabadkőművesekben, mint kitörölni a szemünkből a csipát és körülnézni.

Már ott tartunk, hogy akik együtt üvöltötték, hogy "Ruszkik haza!", azok bemesélték önmaguknak, hogy Putyin egy demokratikus ország jóságos vezére, akit csak szeretni lehet.

Hisznek abban, hogy a jelenlegi kormány helyett csak a volt kommunisták kerülhetnek hatalomra. Elhitették velük, hát elhitték.

Hibák vannak itt is, ott is. Tévedések, bűnök is voltak, vannak, lesznek. Mindkét oldalon.

Tény: a demokratikus oldal nem egységes. Azt hiszem, nem is lehet az. Talán az ereje is ebben lesz, ha rátalál végre. A sokféleségben.

Bár kétségtelenül hangzatosabb és látványosabb is az egy zászló mögé felsorakozó tömeg, az egy irányba masírozó sorok, de az a masírozás még soha nem vezetett semmi jóra. Látszatbiztonságot ad ugyan, de sohonnan sehová nem visz az az út.

A demokrácia mindig lassabb. Nyűglődve hoz eredményt, hiszen sok egyeztetés kell, vita, meggyőzés, kompromisszum. Nem gyors, nem látványos. Viszont jobbat még nem találtak ki. Azok, akik nem félnek, fel fogják építeni a demokráciát, mert az az egyedüli, emberhez méltó rendszer. Lassan, de biztosan ki fog alakulni az a bázis, amely képes lesz elhozni az évtizedek óta nem tapasztalt érzést: a szabadságot. 

Akkor talán kevesebben félnek majd a most sem létező démonoktól.

Banksy