Fennállásom első, rendelésre íródott posztja ez.

Álcivil bértollnok lettem, vagy bércivil álltollnok, vagy valami hasonló.

Úgy történt, hogy tettem egy elhamarkodott ígéretet. Kedves ismerősöm választhatott, miről szóljon a következő poszt.

Ő pedig választott és mivel nem kicsit gonoszdi (ezért kedvelem, többek között), a fogyást jelölte meg.

Persze nem ő lett volna, ha a súlycsökkentés módja és buktatói kielégítenék az óhaját.

Ő minden megközelítésére kíváncsi. Lássuk hát, mire jutunk.

Fogyás...

Tegnap este keresett meg egy szervezet. Segítsek.

Egy roma fiúnak kellene szállás Budapesten, ameddig kap kollégiumi férőhelyet. 

17 éves, nagyon sovány. A csecsemő húga a nyomorba halt bele, legalább a fiú kapjon esélyt. Tanulhat Budapesten, a szervezet intézte az iskolát. Tanulhat, lehet jövője. De most meg kell oldani azt a néhány napot, hetet. Hogy ne bukjon el, még a rajt előtt.

Rendes gyerek, nem lop. Szeretne élni, emberhez méltóan. Tenne érte, tanulna, dolgozna. Egyetlen esélyre van szüksége. Most, ameddig rendes. Ameddig a nyomor be nem szippantja, ameddig a szükség el nem torzítja végleg. Ameddig hite van.

Most, mert az idő fogy. Az ő ideje fogy.

Az Unió tagországai, de nem csak ők, értetlenül figyelik a nálunk zajló eseményeket. Pontosabban, az események hiányát. A beletörődést az unortodox, illiberális őrületbe. A drámaian magas számú létminimum alatt élőt, a szélsőségek térnyerését. Az életszínvonal zuhanását, az ingerküszöb emelkedését. A tiszteletet követelőket, akik maguk nem tisztelik sem az emberi jogokat, sem az alapvető törvényeket.

Fogy körülöttünk a levegő.

A születések száma alacsony, de kevesen tudnak/mernek felősséggel gyermeket vállalni. Az anyagi gondokon túl a tökéletes bizonytalanság, a holnaptól való félelem is szerepet játszik ebben. Fiataljaink nagy számban döntenek a külföldi munkavállalás mellett. Ha sikerül megkapaszkodniuk, vélhetőleg ott alapítanak családot. Elenyészően kevesen jönnek vissza. A gyermekeik már nem itt születnek.

Fogy a munkaképes, gyermekvállaló korban lévő lakosság.

Az egészségügyből kivont pénzek, az egészségügyi személyzet elvándorlása egyre több nehézséget okoz az ellátásban. Aki teheti, magánellátást vesz igénybe. Aki nem teheti, az kínlódik és várakozik. Sok, egyre több beteg képtelen kiváltani a szükséges gyógyszereket.

Fogy az egészségünk.

Az oktatás köznevelés silányulása, a felsőoktatás elérhetetlensége, a szektorból elvont források, az értelmiségi kifejezés pejoratívvá tétele, a kvalifikált szakemberekkel szembeni társadalmi lenézés erősödése csökkenti a tudás értékét, a tanulás utáni vágyat. 

Fogy a szürkeállományunk.

A média bekebelezése, a sajtószabadság korlátozása -tömegek számára teszi lehetetlenné a valós információkhoz való hozzájutást. A téves, nem elégséges információk, hazugságok pedig hibás képet adnak az ország helyzetéről.

Fogy az igazság.

A gazdaság néhány kulcsszereplő kezében van. Állami és Uniós pénzek jóformán csak ezeken a szereplőkön keresztül érhetőek el. Pályázatot csak ők nyerhetnek, alvállalkozók és alvállalkozók alvállalkozóiként juthatnak hozzá mások a megbízásokhoz. Ha hozzájuthatnak. Akik hozzájuthatnak.

Fogynak a vállalkozások.

Az állami földpályázatokon kormányközeli barátok, ismerősök, rokonok viszik el a termőföldet. Olyanok, aki soha életükben nem foglalkoztak mezőgazdasággal. Közben azok, akik évtizedek óta állattartásból, növénytermesztésből éltek, föld nélkül maradnak.

Fogy az élettér.

A létminimum alatt élők, a nyomorban tengődők két módon éheznek. Ha nincs mit enni, akkor fizikailag. Ez a tényleges, mennyiségi éhezés. Ha van tészta, kenyér, de nincs hús, gyümölcs, zöldség, tejtermék, akkor minőségi éhezésről beszélünk. Így fordulhat elő, hogy rácsodálkozunk egy nyomorgó, mégis túlsúlyos emberre. Hiszen nem sovány, akkor biztosan nem éhezik! De, igen. A rendszertelen, rossz minőségű, de kalóriadús élelem nem fogyókúra barát. A túlsúly mellé gyakran párosul súlyos vitaminhiány és egyéb hiánybetegségek, emésztési problémák.

Fogy az erő.

Itt jutottam el a valós fogyáshoz. Amikor arról van szó, hogy valaki nem az általa áhított képet látja a tükörben. Mintha olyan fontos lenne. Mintha valóban számítana. Mintha nem lehetne csodálatos ember valaki pocakkal, elálló fülekkel, görbe lábakkal. Mintha nem lenne attól intelligens, hogy az ideálisnál többet mutat a mérleg. Vagy kevesebbet. Annyira buta dolog ez. Ha nem az egészséget veszélyezteti, miért ne lehetne boldog, szerethető, kedves, intelligens az is, aki nem tökéletes méretekkel rendelkezik? Mert azt mondják a reklámok? Ugyan már! Mitől ne lehetne szép egy alacsony, dundi nő, egy kopasz pasi, egy vastagabb boka, nagyobb fenék? 

Fogy, aki tud.

Zárszó, vagy utóiratként: a poszt elején beszéltem egy fiúról, akinek kell egy esély. Megkapta. Befogadja az a család, akikről már szintén beszéltem, többször is. Akik maguk is bajban vannak, kezet nyújtottak ennek a fiatalembernek. Segítenek és boldogok.

Boldogok, mert végre nem elfogadniuk kell.

Most ők adhatnak.

Ha csak egy morzsányit is, ha csak egyetlen apró sors esetében is, de fogy a reménytelenség.

Szép ez a mai nap.

Fotó: lazarg.com