Mesélek valamit. Abban a reményben, egy kormánytag kezébe kerül. Esetleg egy ellenzéki kezébe. Elgondolkodik. Elgondolkodnak.

Tudom, hiú ábránd, de álmodni még szabad.

Induljunk onnan, hogy a KSH takarékossági okokra hivatkozva nem adja ki a szegénységi adatokat. Majd csak az önkormányzati választások után. Akkor már jobban fognak állni anyagilag. Biztosan akkor jön a pénzespostás. Részemről hányok.

Ettől függetlenül tudható az, hogy 4,4 millió ember él szegénységben abban az országban, ahol a népesség 10 millió alatt van és ahonnan fél- és egymillió közötti azok száma, akik külföldön élnek, dolgoznak. Ez az ország Magyarország.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy az itt élő lakosság fele él szegénységben. Olyanok, akik közmunkából vegetálnak, olyanok, akiknek nincs, vagy már nem jár közmunka sem, teljesen ellátatlanok és igen, olyanok is, akik minimálbérből próbálnak túlélni.

A Habitat for Humanity  szerint a magyar gyermekek egyharmada súlyos nélkülözésben él. Penészes, vizes lakásban, sokszor víz, áram és fűtés nélkül. Ez a tanulmány nem tér ki a gyermekéhezésre, de a Gallup 2013-as adatai szerint a gyermekes családok 47%-a rendszeresen nem tud megfelelő mennyiségű élelmiszert vásárolni. Az UNICEF felmérése azt mutatja, 180 000 gyermek él mélyszegénységben.

A biztonság kedvéért fordítok. Nehogy ne értse a tisztelt kormánytag/ellenzéki ott, a Paralamentben és csak legyintsen, mint Tarlós Vitézy leveleire.

Kezdjük az elején. A gyermek az a kicsi ember, aki képtelen önmagáról gondoskodni. Ha hideg van, fázik. Ha nincs étel, éhezik. Ha nincs pénz gyógyszerre, orvosra, meghal. Jelzem a nagyon tisztelt keresztény, valamint demokrata honatyáknak, nem csupán a magzati élet védendő tűzzel-vassal, akár a magzatot hordozó fiatal nő akarata ellenére is. A már megszületett életet is védeni kellene. Legalább úgy, mint az elefántok, "akik" körbeveszik az apróságokat és testükkel védelmezik. Függetlenül attól, melyikük borja került veszélybe.

A nyomorban élő, éhező, fázó gyermek is ember. Nem csupán az én gyerekem, a szomszéd, a fodrász, az orvos, a miniszterek elnöke, az államtitkár gyereke, hanem minden gyermek ebben az országban. Nincs nagyobb érték, fontosabb dolog, az ország jövőjének nincs más záloga, mint a gyermekeink.

Akkor is, ha a szülők minden igyekezete ellenére és akkor is, ha a szülők hibájából vannak kilátástalan helyzetben. A gyermekeket védeni kell, mert önellátásra, önvédelemre képtelen. Az ő védelmük közös felelősség. A társadalomé és a kormányé.

Íme, az önök működésének egyik ékköve, a sok közül: "Háromszor kevesebb szociális munkás dolgozik ma az iskolákban, mint ahány iskolarendőr van. Az igazgatók nem vehetik fel őket, így jobb híján az osztályfőnök vagy valamelyik lelkes tanár próbál segíteni a bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeknek. A kormány elvárja, hogy az iskola gondoskodjon a gyermekvédelemről, de az már nem érdekli, hogy ezt hogyan oldják meg."( Abcúg)

A társadalmon nincs mit számonkérni. Tudom, a politikából jól élők el sem hiszik, de a társadalom iszonyú erőfeszítéseket tesz azért, hogy az elesetteket segítse. Emberek ezrei, tízezrei, százezrei dolgoznak azért erőn felül, hogy segítsenek azokon, akik önmagukon segíteni már nem képesek.

Civil szervezetek, magánemberek, baráti társaságok, minden létező formációban végzik azt a munkát, amit nem nekik kellene végezniük. Ekkora tömegben, ilyen intenzitással biztosan nem. Sok, rengeteg olyan család van, akiknek ezeken kívül semmi reményük nincs. Sok gyermek azért nem hal éhen, mert léteznek ezek a szervezetek, ezek az áldozatos emberek.

Lehetetlen felsorolni a szervezeteket, de néhány, csak úgy fejből.

Figyelem, kormánytagok, politikából élők és élősködők!

Magyar Evangéliumi Testvérközösség. Igen, az az Iványi féle csapat, akiktől voltak szívesek megvonni az egyházi státuszt. Annak ellenére, hogy még az önök által kreált kívánalmaknak is megfelelt a MET. Na, de a miniszterek elnöke bosszút kívánt (ő tudja, miért), tehát önök szemrebbenés nélkül szavazták meg az egyházi státusz megvonását. Ezzel együtt az adószázalék megvonását és az állami támogatás felének megvonását is. Csak gratulálni tudok a nem létező gerincükhöz! A MET egyetlen nap alatt több éhezőt lakat jól, lát el ruhával, szállással, gyógyszerrel, mint ahány fácánt Lázár úr jobb napjain lelő. Nem emlékszem pontosan, hány gyermeket tanítanak, de valahol 5 és 6 ezer között. A fűtött utca, hajléktalanszállók, krízisközpontok, szegénykórház, idősek otthona, menekültszálló és ki tudja, mi még, amit működtet a MET akkor is, amikor állami segítségre nem, csak akadályokra számíthat.

Aztán ott az Igazgyöngy Alapítvány. Akik másfél évtizede hihetetlen munkával igyekeznek menteni, tanítani és jövőt adni. Ők (is) a Norvég Alap pénzétől (is) függnek, évek óta kapnak támogatást. Mármint Norvégiától, persze, nem az önök kormányától. Meg a Svájci Alaptól. Többek között ennek az alapítványnak a túlélése is a civil szervezetek elleni hadjárat áldozatául eshet. Na, de ki a francot érdekel? A lényeg, hogy bebizonyítsák, a civil szervezetek álcivilek, külföldről pénzelt árulók. 

Mert sokkal fontosabb letörni az önszerveződő civileket, korlátozni a sajtó és a szólás szabadságát, egymás ellen fordítani az embereket, hazugságokkal etetni a híveket, elüldözni az országból a tisztán gondolkodó, tettrekész fiatalokat, mint jól működtetni az országot. Hiszen az önök célja nem a politikai hatalom. Az csak eszköz. A cél: a személyes ambícióik és az anyagi haszonszerzés. Ennyire egyszerű, ilyen bűzös a valóság.

Az önök ellenzéke nem a csetlő-botló, egymással és önmagukkal is marakodó pártocskák halmaza. A valódi ellenzék a civil közösségekből nőhet ki. A valóságot kikiabáló sajtóból tájékozódó ember holnapra ellenzék lehet, mert gondolkodni kezd. Az ambíciózus, politizáló fiatalok az utcára mennének, ha nem lenne módjuk más országban keresni a boldogulást.

A megnyomorított, napi létért küzdő családokat meg lehet vásárolni a rezsicsökkentéssel. Aki mégis lázadna, azt meg lehet fenyegetni az egzisztenciája elvesztésével. Ezért volt szükséges minden létező pozíciót, az utolsó putri falu iskolaigazgatói székét is elfoglalni. Ezért szükséges minden önkormányzatba pártkatonákat ültetni.

A mélyszegénységben vergődő embereket néhány ezer forinttal, a választások előtt osztott segélyekkel, tüzifával ki lehet fizetni.

A nyugdíjasokat meg lehet téveszteni, adott esetben fanatizálni.

A gyerekek pedig nem szavaznak. Értéktelenek az önök számára. Nem jelentenek tényezőt. Nem gond, ha éheznek, ha betegen nőnek fel, ha tanulatlanok maradnak. Most még nem gond, márpedig önök most akarják megszedni magukat. Nem kicsit, nagyon. Most akarnak luxusautókat, most akarnak földeket, most busás fizetéseket. Most íratják a feleség, gyerek, sógor, testvér nevére a százmilliós ingatlanokat, most osztják ki egymás között a trafikokat, földeket, Uniós beruházásokat.

Aztán majd lesz valami. Mert minden jogszerű. Azon jog alapján, amelyet önmaguknak írtak. Megbukni nem lehet, hiszen mindenki keze mocskos, a makacsul erkölcsös bírákat sikerül lassan lecserélni, az Alkotmánybíróságot már domesztikálták, az ügyészség élén az önök embere trónol, a rendőrség a kezükből eszik, az adóhatóság (és minden létező hatóság) önöktől függ, a statisztikák rendelésre készülnek. Nincs olyan média, ami elég erős és elég bátor lenne a valóságot mutatni, de el sem jutna a polgárokig, vagy csak nagyon kevés embert érne el. Elfoglalták az egyetemeket, középiskolákat, általános iskolákat. Ott vannak a városokban és falvakban minden közhivatal élén, az önök emberei osztják a segélyeket, a közmunkát, a megbízásokat. Az önök propagandája folyik a közpénzből működtetett televíziókból, rádiókból, újságokból. Önöket dicsőítő önkormányzati újságok potyognak ingyenesen minden család postaládájába.

Sokan elhiszik a hazugságaikat. Sokan nem hiszik el, de tehetetlenek. Vannak, akiknek elég a nemzetiszínre mázolt cukrozott szar, boldogan honvédenek. Önöknek meg mindegy, miért nem zavarjuk el a francba az élősködők hadát. Lényeg, hogy nem tesszük. Nagyon kevés olyan ember van önök között, akit lehet tisztelni. Egész pontosan most kettő jut az eszembe. Ángyán József és Holoda Attila. Ők voltak olyan gerincesek, hogy ne asszisztáljanak a törvényre emelt bűnszervezet működtetéséhez.

Tisztelt áruló kormány! Mert az Unió pénzéből, tehát külföldi pénzből tetszenek osztogatni és fosztogatni. Tudom, be is fizetünk. Csakhogy jóval kevesebbet, mint amit visszakapunk. Tehát önök is hazaárulók. Pontosabban önök A hazaárulók, szemben a civil szervezetekkel, magánemberekkel. Komolyabb, súlyosabb hazaárulást elképzelni sem tudok, mint amikor egy ország vezetése a jövőt pusztítja el. Önök mi a jó fenét tesznek azért, hogy javuljon a helyzet? Néha belegondolnak, micsoda aljas dolgot művelnek? Eszükbe jut, hogy amikor lelkesen támogatják, megszavazzák egy szervezet lemészárlását, abban aktív, vagy passzív szerepet vállalnak, akkor családok ezreit lökik a semmibe? Gondolnak arra, hogy emberek tízezrei küzdenek azért, hogy ne legyen annyi áldozata az önök átkos ténykedésének? Amikor felveszik a fizetésüket, eszükbe jutnak azok a honfitársaink, akik éhesen fekszenek le napról napra?

Tudom, a politika mocskos játék. Mindenhol az. De ez már régen nem politika, hanem fékevesztett zsákmányszerzés.

Gondolnak a jövőre néha? Nem a még megszerezhető vagyonra, hanem az önök által bevezetett visszamenőleges törvénykezésre, példának okáért. Arra, hogy egy bekövetkező bukás esetén az új kormány nem törli el ezt a torzszülöttet, hanem használja? Arra, hogy mondjuk az elmúlt 25 évre visszamenőleg minden párt és minden egyes politikához közel került számoljon el a vagyonával. Meg a házastársa, a barátnője, rokonai, szomszédai. Hiszen jól beazonosítható minden és mindenki. 

Gondoljanak erre, ha már egy elefánt ösztöne sem adatott meg önöknek.

Folytatás...

Fotó: lazarg.com