Fotó: lazarg.com

Rendben lévő dolog köszönteni a külföldön élő magyarokat. Helyes és szép gesztus.

Az 1956-os események hatására kivándorolt 200 000 honfitársunk és az azóta született gyermekeik, unokáik fontos részei a magyarságnak. Akkor is, ha közben új hazájukban is otthonra leltek. 

Akkor és azt követően viselniük kellett a hazaárulás bélyegét rájuk sütő rezsim átkozódását, majd a rendszerváltást követően hősökként való ünneplés örömét és furcsaságát.

A magam részéről fontosnak érzem azonban, hogy ne csak rájuk gondoljunk, hanem az újonan kivándorolt társainkra is. Azt gondolom, ők is figyelik az itthoni eseményeket. Örömmel, vagy szomorúan. Hiszen ők sem kevésbé fontos részei a nemzetnek, ahogyan ez az újkori exodus sem kevésbé nagy csapás ennek az országnak. Mivel tömegében az '56-os kivándorláshoz képest annak többszöröséről beszélhetünk napjainkban, a hiány ennyivel lesz pusztítóbb. Bár ők már gond nélkül térhetnek haza, nem zárultak le a határok, nem kockáztatják a börtönt, ha vissza akarnak jönni most, vagy később.

Amikor külföldön élő honfitársainkra gondolunk, akkor nem csupán a forradalom leverésének okán távozottakra kell gondolnunk. 

A magam részéről gondolok az azóta távozottakra is. Mindegy, hogy a rendszerváltást megelőzően, vagy azt követően mentek el. Akár kalandvágyból, akár a rendszer elleni tiltakozásként, akár megélhetési kényszerből, akár szükségből mentek, nincsenek itt. Esetükben elmarad az ünneplés, nincsenek szépen hangzó köszöntők.

Némi hazaárulózás van, egy kis(nagy) sunyi aljasság, szépen csomagolva. Szavazás csak bizonyos városokban, esetenként komoly távolságot megtéve, jelentős összeget az utazásra költve. Már, akinek sikerült regisztrálnia, mert sokan már ott elbuktak. Ők valahogy nem voltak olyan fontos választók, mint a honosított külhoni magyarok, akik szavazhattak levélben. 

Tehát ünnep okán, de azon túl is üzenem (a saját nevemben, nem máséban), hogy fontosak, számítanak és gondolok, gondolunk rájuk. Nem csak jeles napokon, hanem minden áldott nap.

Eredetileg azt terveztem, ide másolom a városok nevét, ahonnan a blogot olvassátok, de ez nem lehetséges. Csak Nagy-Britanniából 587 település van a listán, a többi országról nem beszélve.

2.	United Kingdom	19 199(5,05%)
3.	Germany	13 029(3,43%)
4.	Austria	7 062(1,86%)
5.	United States	5 838(1,54%)
6.	Switzerland	2 538(0,67%)
7.	Netherlands	1 915(0,50%)
8.	(not set)	1 914(0,50%)
9.	Ireland	1 853(0,49%)
10.	Romania	1 786(0,47%)

11.          Canada	1 438(0,38%)
12.	Sweden	1 396(0,37%)
13.	Australia	1 171(0,31%)
14.	France	1 110(0,29%)
15.	Italy	1 065(0,28%)
16.	Spain	983(0,26%)
17.	Slovakia	953(0,25%)
18.	Belgium	851(0,22%)
19.	Indonesia	772(0,20%)
20.	Israel	617(0,16%)

21.	Denmark	589(0,16%)
22.	Norway	533(0,14%)
23.	Serbia	501(0,13%)
24.	Croatia	451(0,12%)
25.	Malta	329(0,09%)
26.	Finland	323(0,09%)
27.	Ukraine	264(0,07%)
28.	Greece	252(0,07%)
29.	Poland	250(0,07%)
30.	Slovenia	235(0,06%)

31.	Bulgaria	229(0,06%)
32.	Luxembourg	189(0,05%)
33.	Czech Republic	187(0,05%)
34.	United Arab Emirates	186(0,05%)
35.	New Zealand	168(0,04%)
36.	Turkey	165(0,04%)
37.	Cyprus	153(0,04%)
38.	Vietnam	146(0,04%)
39.	Estonia	138(0,04%)
40.	Thailand	116(0,03%)

Ez a lista egynegyede. Tudom, nem túl szépen (kimondottan bénán)  sikerült bemásolnom, de talán látható a lényeg. Egy sehol nem reklámozott, majdnem eldugott, jelentéktelen kis blog esetében is mennyi országból tévednek ide olvasók. Miután valószínűtlen, hogy mondjuk a vietnami rizstermesztők magyar írásokat keresnek a neten, vélhetőleg ilyen-olyan okból külföldön élő magyarokat jelölnek az adatok.

Pontos számok nem állnak rendelkezésre, senki sem tudja, mennyien mentek el. A statisztikák pontatlanok és ahogy ez mostanában(is) szokás, nem feltétlenül mentesek a manipulácótól.

Tehát nem tudjuk hányan, miért és meddig. Az biztos, hogy sokan.

Bizonyára lesznek, akik visszatérnek, lesznek, akik maradnak.

Lesznek még olyanok, akik ezek után tervezik a külföldre költözést.

Hogy majd néhány évtized múlva milyen tanulmányok születnek erről az időszakról, nem tudom.

Talán az akkor regnáló kormány köszönteni fogja a most elfeledni igyekezett társainkat, az ő gyermekeiket, unokáikat.

Jó lenne a jövőbe látni, megtudni, mondjuk 20 év múlva hogyan élnek a határon túl és a határon belül lakó magyarok.

Jó lenne tudni, mit gondolnak majd a gyermekeink, unokáink rólunk.

De a jövőbe nem pillanthatunk, még a jelent is csak homályosan vagyunk képesek látni.

Az biztos, hogy teljesült a politikusok álma: világnemzet vagyunk.

Bármi volt az ok, amiért elmentek, sokszor gondolok rájuk (nyilván nem csak én, de a magam nevében írok).

Távol, vagy közel, végleg, vagy átmenetileg, otthon és itthon, teljesüljenek az álmaink.

Fotó: Csaba