2014. nov 07.

Bolhás cirkusz

írta: E_S
Bolhás cirkusz

Ez már régen nem kabaré, hanem cirkusz. Az a lepukkant családi vállalkozás, amiben a családfő a porondmester, bűvész, idomár és erőművész egyben, a koros feleség lenge tüllben illegeti magát lovon és trapézon, a ráncait olcsó púderrel vastagon bevakolva, repedező mosollyal hajlong a döbbent közönségnek. Elefántnak maszkírozott pincsik rohangálnak a porondon, a fakezű zsonglőr rendre fejbe veri magát a buzogánnyal, közben a karistolt bakelitről recsegve üvölt a zene.

Az általános fejetlenség, keresztbe-kasul nyilatkozatok sora teljesen érthető. A vezér eddig megmondta minden alkalmazottjának, miről mit kell gondolni, ki és mit nyilatkozzon. Most viszont a történések beelőzték a nagyívű terveket, nincs idő kidolgozni a kormányzati kommunikációt. Sem gondolkodni, sem nyilatkozni nem mer (nem is tud) senki, néhány szerencsétlent kivéve. A főnök meg valahogy mindig valahol távol van, mintha nem lenne fontos az a bel- és külpolitiaki válság, aminek a közepén tapicskolunk. Jó esetben. Nem jó esetben nem a közepén, az elején tartunk.

Reflexből működik a háborús retorika, csakhogy kevés sikerrel.

A norvég nagykövet zsarol minket! Fegyverbe! Hát igen. Norvégia úgy döntött, zárolja a kormányzatnak juttatott 140 millió euró folyósítását. Na de az jár nekünk! - hápog a kormányzati média. 

A pofánk, az jár. Mint mindig. A háromoldalú szerződés szerint nyújtott norvég pénzek felhasználásának ellenőrzési joga Norvégiát illeti meg. A civil alapoknak nyújtott támogatás esetében is. 

Ehhez képest a magyar hatóságok megrohanták az Ökotárs alapítványt és a többi, civil alapot kezelő szervezetet, több tucatnyi rendőr, magas rangú nyomozó segítségével, igen látványosan megkezdték a nyomozást. Norvégia jelezte néhányszor, hogy ne erőlködjenek, mert ők jogosultak vizsgálni, hogy az ő pénzüket hogyan osztja szét a magyar fél, de ez a hatóságot nem izgatta fel túlságosan. A KEHI lefolytatta a nyomozást, feltárt egy csomó mindent és elégedetten hátradőlt. Norvégia beintett, pénzt nem kapunk, ameddig vissza nem állítjuk az Ökotárs jogkörét a norvég vizsgálat lezárásáig. Tehát (már megint) mi voltunk a faszok és (már megint) nekünk nagy a pofánk.

Ennél cifrább a Déli Áramlat esete. Az oroszokkal kötött szerződést az Unió nem fogadja el. Nem azért, mert a belügyeinkbe akrnak beleugatni, hanem azért, mert tagja vagyunk az Uniónak. Együtt szavaztunk róla, népileg. Csatlakozni akartunk, sikerült. Elfogadtuk a minden országra - bizony, még Magyarországra is - kötelező érvényű kereteket, szabályokat, irányelveket. Azokat, amikre ötödik éve ívesen szarunk egyébként. Az Unió toporog évek óta, tehetetlenül vakargatva a fejét, mi a bánatot lehet ilyenkor tenni? Népünk vezére meg vérszemet kapott, hiszen neki mindent lehet, mert olyan agyafúrt, mint egy turul.

Most meg kiderül, hogy mégse lehet mindent, mert Putyin behúzása az Unióba kiveri a biztosítékot. Ugyanis a vezeték kivitelezője/tulajdonosa és az azon gázt szállító nem lehet egy és ugyanaz. Kivéve a gyevi bírót, meg Orbán Viktort.

Közben itt a NAV botrány, keresztbe-kasul hazudozó Vida Ildikóval, kormányzattal, miniszterekkel.

Röpködnek az információk, mint a molyette kitömött kacsák.

Lesz internetadó.

Más formában lesz.

Nem lesz, mert imádott népem nem akarja.

Vasárnap zárva lesznek a boltok.

Nem lesznek vasárnap zárva a boltok.

A kormány kihátrál a reklámadóból.

A kormány nem hátrál ki a reklámadóból.

A mai csúcs hír: szlovák atomerőműbe és a bősi vízierőműbe is beszállna a magyar kormány.

Tényleg? Ennyi pénz van? Remek! Akkor miért kellett hitelt felvenni az oroszoktól? Mi szükség van a nemmegszorításokra

Ha már a KEHI kapacitása felszabadult, nem kellene átvilágítani mondjuk a NAV-ot? A minisztériumokat? Az önkormányzatokat? Az éppen dugába dőlő, rohadt sok pénzt felzabáló KLIK-et?

Az lenne a kérdésem, hogy mi történik a kitiltások ügyében? Vizsgálja valaki? Azt tudom, hogy Polt Péter széttárta a kacsóit, de esetleg más valaki? Mert úgy hírlik, lesznek még nevek. Vannak még ügyek. Vagy a mindent átszövő korrupció nem érdekes? Engem speciel érdekel a NAV esetében és a többi esetben is.

Aztán arra is kíváncsi lennék, hogy amennyiben ilyen jól állunk anyagilag, hogy atomerőműbe, vízerőműbe fektetünk, stadionokat építünk, akkor miért döglődik az egészségügy? Miért nyomorog az ország csaknem fele? Miért vonták meg a rokkantaknak járó közlekedési támogatást és a gépkocsi súlyadó mentességet? Például. Miért akarják brutálisan megadóztatni a cafeteriát? Miért akarják sokszorosára emelni az élelmiszereket forgalmazó üzletek felügyeleti díját, ami nyilván áremelkedést okoz? Miért akarják csökkenteni az alapítványi iskolák támogatását és emelni az egyházi iskolákét? 

De főként az érdekel, ki érintett még korrupciós ügyekben a kormányzaton belül?

Csak jelzem: ki fog derülni. Na, nem Polt Péter deríti ki, de megindult a lavina, amire vastagon rászolgált a rendszer.

Mire számíthatunk a közeli jövőben? Áder elkap valami kórságot és lemond a posztjáról? Orbán pedig nagyvonalúan elvállalja a mára nem létező köztársaság elnöki pozícióját? Persze, miután kicsit átalakította és nagyon kibővítette azt. Hm?

Addig is, ülünk az ócska cirkuszi ponyva alatt, rágcsáljuk az avas szotyit és egyre dühösebbek vagyunk.

A porondon a gagyi bohóc ősi trükkel szórakoztat minket: a lepottyant kalapot igyekszik felvenni a földről, de szerencsétlen módon újra és újra odébb rúgja. A gond az, hogy nem szándékosan. A még ennél is nagyobb gond meg az, hogy a rugdosott kalapban benne van a fejünk.

circus.jpgFotó: en.ria.ru

Szólj hozzá

hazugság társadalom Orbán