A vihar szele
Valami történt. Valami történik.
A tömegnek súlya van, ereje van és hangja van. A tömegnek hatalma van. Dobogó szive, feszülő izma van.
Emberek, akik az utcán egymásra sem néznek, egy célért mozdulnak, egymás mellé állva tömeget alkotnak.
Szülők gyerekkel, idősebb házaspár, középkorú nő, még szinte gyermek fiatal fiú és lány. Olyanok, akik nem hittek a kormánypártnak és olyanok, akik hittek, de csalódtak. A tömeg lüktetése a hideg ellenére melegít, a lendülete erővel tölti fel a fáradt testeket.
A szónoklatokat már csak itthon, felvételről hallgathatta meg az, aki ott volt. A szavak a többséghez nem jutottak el, de az érzések, hangulatok igen.
A tüntetésnek nem feladata kormányprogramot írni. Nem feladata kormányt állítani. Nem feladata konkrét célokat kidolgozni. A tüntetésnek egyetlen célja van: hangot adni a tömegnek. Erőt adni annak, aki fél. Felmutatni: itt vagyunk, sokan vagyunk! Változást akarunk és nem félünk! Együtt vagyunk! Erősek vagyunk!
A tüntetés egy hangos üvöltés. Egy óriási ököl döndülése a hatalom falain.
A tüntetés annak a felismerése, hogy jogunk van beleszólni a saját életünkbe.
Annak a kinyilvánítása, hogy nincs felhatalmazása egyetlen elitnek sem arra, hogy nélkülünk döntsön rólunk.
A tüntetés mi, magunk vagyunk. Indulat, akarat, düh és erő.
Ha vége van, amikor hazamentünk, akkor dolgozni kell. Tervezni kell. Célokat megjelölni, utakat megtalálni, vezetőt keresni.
Az elmúlt 25 év pártjai nem jól éltek azzal a hatalommal, amit tőlünk kaptak. Ostobaságból, vagy önzésből, mohóságból, vagy gyávaságból, de nem oda vitték az országot, ahová menni akartunk.
A mostani kormánypárt sem jól élt a hatalmával. Féktelen mohóságában felzabálta mindazt, aminek a védelmére esküt tett. Nekünk esküdött, értünk esküdött és ellenünk fordult. Ez nem hiba. Ez bűn. Bűn, amiért felelni kell. Egyénileg is, büntetőjogilag, erkölcsileg és politikailag is felelni kell.
Azok, akik a mostani rendszerből közvetlenül, vagy közvetve hasznot húznak, nem akarnak lemondani az előjogaikról. Nem csupán az anyagi érdekeik mozgatják már őket, a tét sokkal nagyobb. Aki magasra jutott, nagyot bukhat. Fájdalmasan nagyot. Néhány ezer ember, akik mérhetetlen gazdagságra tettek szert és akik most félnek. Várat építenek maguk köré lekötelezettekből, haszonlesőkből, élősködőkből.
De vigyázni kell. Nekünk vigyázni kell! Milliónyi embert, milliónyi társunkat nem átkozhatjuk el! Nem zárhatjuk ki! Nem mondhatjuk azt, hogy tűnjön el, hogy az ő léte nemkívánatos. Erre nagyon-nagyon vigyázni kell.
A demokrácia sok-sok akaratból, sokféle látásmodból, véleményből, hitből, gondolatból, szóból épül fel.
A demokrácia nem egy kis terecske az egyirányú sikátor végén.
A demokrácia egy hatalmas rét, ahová ezer és ezer ösvényen át érkezünk, ezer és ezer irányból.
Ha azt mondjuk, hallgasson, aki eddig beszélt, ha megtagadjuk azokat, akik másban hisznek, mint mi, ha kilökjük magunk közül azokat, akik másként gondolkodnak, akkor nem demokráciát építünk.
Csak egy másféle diktatúrát.
A most létező pártok nem csupán vezetőkből állnak. Tömegek (kisebb, vagy nagyobb tömegek) hisznek azokban az eszmékben, amelyeket egy-egy párt képvisel. Az Mszp, a Fidesz, a Jobbik, a DK, az LMP és a többi párt nem azonos az előző, sem a mostani kormánnyal. Azok a milliók, akik mögöttük állnak, honfitársaink. Szüleink, rokonaink, barátaink. Az én idős apám mindig is a Fidesz-re szavazott és mindig rájuk fog szavazni. Mert ebben hisz. Én pedig nem fogom megtagadni őt, nem fordulok el, nem gyűlölöm. Elfogadom.
Ha új világot akarunk építeni, el kell fogadnunk a múltunkat.
Ha demokráciát akarunk, abban helyet kell találni minden nézetnek, minden politikai irányzatnak. Igen, még a múlt rendszer hiteinek is. Ez az ország nem csak a rendszerváltás óta felnőtt generációból áll. Itt vannak a szüleink, nagyszüleink. Milliónyi ember, aki hitt a kommunizmus helyességében, aki számára iskolákat nyitott meg az elmúlt rendszer, aki hittel vallotta, hogy a gyermekeinek így épít egy jobb világot. Itt vannak köztünk azok is, akik látták a szocializmus hazugságait, akiktől elvett az a rendszer és akik gyűlölték és gyűlölik.
Itt vannak a rendszerváltás óta alakult pártok hívei, akik abban és éppen abban a pártban találták meg azt, ami az ő gondolkodásuk szerint a jó irányba visz.
Itt van a Fidesz milliónyi szavazója, akik hisznek abban, hogy helyes úton járnak. Ők nem azonosak a kormánnyal! Ők a rokonaink, szomszédaink, barátaink. Apáink, fiaink, unokáink. Nem lökhetjük ki őket magunk közül, mint ahogy a karunkat sem téphetjük le. Ha megtennénk, elvéreznénk.
Nem szabad kitagadni, nem szabad gyűlölni. Meg kell érteni, el kell fogadni.
A demokráciában természetes az, hogy sok pártban hiszünk, sokféle módon gondolkodunk. Vitatkozunk, érvelünk, megegyezünk. Arra a bizonyos rétre közösen kell eljutnunk, még ha ezer külön ösvényen haladunk, akkor is egy a célunk.
Ezt meg kell értenünk, el kell fogadnunk és természetesnek kell vennünk. Másként újra és újra egymásnak feszülünk, lerombolva azt, amit a másik épített. Önmagunkat fosztanánk ki, újra és újra. Mint eddig is tettük.
Legyen bölcsebb ez a megújulni kész ország! Legyen alázatosabb a majdan szolgálatba álló új kormány. Igen, szolgálatba kell állniuk. Nem kerülhetnek hatalomra. Többé nem. Senki.
Most, hogy vége a tüntetésnek, gondolkodjunk el. Már tudjuk az erőnket, hallattuk és még hallatni fogjuk a hangunkat. A tömeg ereje óriási. A kormány hatalmának falai megdöndültek, repednek és le fognak omlani. Azok, akik a mostani helyzetért személyesen felelősek, elszámolással tartoznak.
De nem csak nekünk. Mindenkinek. A tulajdon szavazóiknak is.
Döntsük le a falakat, kergessük ki a kiskirályokat. De vigyázzunk, ne tiporjuk el társainkat a nagy igyekezetben, mert a romokból újra építenünk kell.
Szükségünk van mérnökökre, kőművesekre, segédmunkásokra. A segítő kezet el kell fogadni, bárhonnan nyújták azt felénk.
Le kell bontani azt az új Trianont, amit határokon belül épített a mohó hatalom, hogy elválasszon minket egymástól. A kövekből azonban nem újabb falakat, hanem utat kell építenünk. Utat Európába. Utat mindannyiunk számára.
Demokráciát építsünk, ne egy újabb, más színűre festett diktatúrát. Ha nem így teszünk, 5 év múlva, 10 év múlva ismét ott állunk a téren. Dühösen, elkeseredetten, dacosan. Ha nem mi állunk ott, akkor a gyermekeink. Tőlünk kérik majd számon azt, amit most elmulasztunk, amit rosszul csinálunk.
Csináljuk hát jól.
Fotó: lazarg.com