Ha néhány mondatban kellene értelmeznem a jelen magyarországát, nem lenne nehéz dolgom. 

A kormányzat, de az ellenzéki pártok is körülírhatóak két történettel, két eseménnyel. A rossz hír az, hogy minket, polgárokat is tökéletesen jellemez mindaz, ami a politikusainkat. Ez persze természetes, hiszen közülünk kerültek oda, ahol most vannak.

Orbán Viktor felavatta Flier János felcsúti marhatelepét, majd Alcsúton Mészáros Lőrinc mangalica telepét.

Tessely Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, idősebb Flier János, ifjabb Flier János tulajdonos, Orbán Viktor miniszterelnök és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter átvágja a nemzetiszínű szalagot a vállalkozó marhatelepének avatásán, a Fejér megyei Felcsúton 2014. november 18-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ennyi. Ebben minden benne van. Az ország, a politika, a kormányzat, az elmúlt 5 év, de az elmúlt 25 év is, egy kicsit. Benne vagyunk mi is. Benne van a rendszer. 

Miért gondolom ezt? Elmesélem, miért.

Flier János, pontosabban a Flier család földbirtokai szomszédosak Lévai Anikó földjeivel. Mert a miniszterek elnökének felesége igazi parasztasszony. Az öt gyermek nevelésének terhe mellett ott van 38 ingatlan, köztük mintegy 80-100 hektár szántóföld és legelő Bicske és Felcsút között. A Szárhegy Dűlő – Sárazsadány – Tokajhegyalja Kft.-ben lévő tulajdonrészét eladta Lévai Anikó. Ezek 2010-es adatok, mert a miniszterelnök feleségének vagyonnyilatkozata azóta nem nyilvános. Lévai Anikó földjeit a hírek szerint Flier János műveli, de erre vonatkozó bizonyíték nincs. Kötelező lenne ugyan a tulajdoni lapon megjelölni a földhasználó személyét (aki műveli a földet és az Uniós földalapú-támogatást felveszi), de ezt Anikó asszony elfelejtette megtenni. Az tény, hogy Flier és Lévai többször cseréltek szántót, adták-vették az ingatlanokat egymás között. Ennek a Flier Jánosnak a marhatelepét avatta fel Orbán Viktor Felcsúton. A telep 3,5 hektáron fekszik, 3000 négyzetméteres istállóból és több gazdasági épületből áll. A beruházást az Uniós és a kormány 430 millió forinttal támogatta.

Ezután Alcsútra hajtott Orbán Viktor, ahol régi barátja, szomszédja és bizalmasa, Mészáros Lőrinc mangalica telepét adta át ünnepélyesen a miniszterek elnöke, mégpedig Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Csányi Sándor  OTP Bank elnök-vezérigazgató társaságában. Mészáros Lőrinc története igazi álomsztori. A gázszerelő cége 2007-ben még veszteséges volt. 2010-ben a bevétel 835 milló forint, a nyereség ebből 250 milló.  A bevétel 2012-ben 4,5 milliárd forint, a nyereség közel 1,3 millárd forint. De Mészáros Lőrinc nem csak az állami pályázatok elnyerésében ennyire sikeres (mert a bevételek döntő részben innen erednek), hanem a földbérleti pályázatokon is szinte verhetetlen. Az országban összesen bérbe adott állami földek több, mint 10%-a Felcsúton és környékén került meghirdetésre. Az országban összesen meghirdetett és bérbe adott földek közel 9%-ának (országos, nem Felcsút!) bérleti jogát a Mészáros és a Flier család nyerte el.

Orbán Viktor egy napon avatta fel Flier és Mészáros állattartó telepét. Garancsi Istvánról nem tudni, mikor és mit avat számára a miniszterelnök.

Sokan nem értik, mi történik Alcsúton, Felcsúton, az országban. Nem értik, miért lenne baj, hogy a miniszterelnök feleségének földbirtokai egyre növekszenek, a baráti Flier família és Mészáros Lőrinc vagyonával együtt. Nem természetes és normális mértékben növekszenek ezek a vagyonok, ahogy bárki vagyona növekedhet, amennyiben szorgalmasan és okosan gazdálkodik, valamint van egy kis szerencséje. Itt nem tíz, vagy százmilliókról van szó. Sokkal-sokkal többről. Az ország első emberének kötelessége lenne még annak a látszatát is kerülni, hogy akár a szüleit, akár rokonait, ismerőseit, barátait, feleségét vagy önmagát hozza előnyös helyzetbe úgy, hogy (vissza) él a hatalmával. A kérdés sem szabadna, hogy felmerüljön: hogyan sikerült néhány családnak (köztük Orbán rokonságának) ilyen gyorsan gyarapodó vagyont szereznie szülőfaluja környékén. Az is kérdés, az egykori és mostani barátok önerőből táltosodtak meg ennyire, vagy ott is gyanítani lehet a segítséget. Olvastam valahol (ez persze csak pletyka), hogy az Orbán vagyon eléri az 500 milliárd forintot. Szétbogozhatatlanul fonódnak össze a földek-vállalkozások-üzleti érdekeltségek. A miniszterelnök, a miniszterelnök felesége és a két baráti család vagyona. Mindehhez asszisztál a földművelésügyi miniszter és az OTP bank elnök-vezérigazgatója. Sokan nem értik. Váradi András értette.

Váradi András, aki vesztese volt ennek a történetnek. Vesztese a földpályázatoknak, vesztese az Orbán-Mászáros-Flier család földéhségének. Tudtunk róla, láttuk a televízióban. Néha. Mert Váradi András nem volt nagyon iskolázott. Nem voltak szép szavai, nem tudott míves körmondatokban fogalmazni. Egyszerű ember volt. Egyszerű és becsületes. Amikor mindenét elveszítette, úgy határozott: szembeszáll a hatalmaskodókkal. Nem csupán egyszerű és becsületes, hanem nagyon bátor is volt. Most pedig halott.

A halála napján jelent meg egy hosszabb interjú róla, vele. A cikk címe, a tőle idézett mondat örök mementóvá vált. Mindig jó ember maradt. 

Az egész ország, annak vezetése (uralkodása?) és az eltiport kisember minden fájdalma benne van ebben a két történetben. A szalagot átvágó miniszterelnök és a kisemmizett juhász sírköve keretezi az ország történetét. Egy helyen, a miniszterelnök szülőfalujában.

Váradi András egyszerű ember volt. Most halott ember. Más országban az ő arcképét vinnék a tüntetők az első sorban. Az ő képe lobogna a zászlókon. Más országban jelkép lenne. Hős lenne. A neve vádirat lenne, a történetét mindenki ismerné. 

Mi csak legyintünk. Holnapra nem is tudjuk, ki volt az a Váradi András, az egyszerű juhász, aki ki mert állni az igazáért. Ki volt az a bátor ember, aki szembe mert szállni a hatalommal. 

Váradi András jobb, tisztább és bátrabb volt, mint sokan az ország élén. Ha életében nem, halálában jussa lenne ott lenni a tüntetéseken.

Az első sorban.

Magasan a fejünk fölött.

Jelképnek kellene lennie. Jelképnek, aki mögé talán be tudna állni a diák, a pedagógus, a közalkalmazott, a hajléktalan, a munkanélküli, a közmunkás, a volt trafikos, a földjéből kiforgatott, a nyugdíjas, a mozgássérült, a hitelkárosult és mindenki, aki változást akar. Mert most, szétszabdalva és egymásnak feszülve csak halk kis csoportok. Könnyen elhallgatható és elhallgattatható, egymás ellen fordítható csoportok. Együtt tömeg lehetne.

Vannak még hőseink. Pontosítok: számomra hősök, az én hőseim.

Ilyen Horváth András. Ő sem szereplésre termett. Látom az izgalmat, hallom, ahogy keresgéli a szavakat. De volt bátorsága szembe menni a rossznak érzett rendszerrel. Vállalta a megaláztatásokat, a fenyegetéseket, a retorziókat. Én is hallottam a kritikát, már nem tudom, melyik politikai elemző izzadta ki magából. "Horváth András beszélni sem tud, csak felolvasni". A következő tüntetésen nem olvasott fel. Beszélt. Izgult, igen. Nem baj, akkor is figyelni kell rá.

Aztán a szememben hős Ferenczi Krisztina. Az apró termetű, törékeny újságíró, aki nem hajlandó félni. Azért sem! Az ő írásai komplett bűnlajstromok. Máshol az ügyészség hivatalból indítana nyomozást a cikkeiben, könyveiben felsoroltak alapján. Ebben az országban legfeljebb Ferenczi Krisztina ellen indul eljárás.

Az én hősöm Hadházy Ákos, aki a trafikmutyit nem tűrhette tovább. Fideszes létére kiállt a nyilvánosság elé.

Hősök a tényfeltáró újságírok, akik vállalják a kellemetlenségeket, akár a meghurcolást azért, hogy elmondhassák nekünk a valóságot. Már csak meg kell látnunk. Ha akarjuk, látjuk is.

De zárom azzal, amivel indítottam a cikket. Keretbe foglalja az országot itt és most a két történet. A mesésen gazdag családok birtokai, a bonyolult baráti-szövetségesi-tulajdonosi háló és annak ország-világ előtti kinyilvánítása, miniszteri, bankelnöki részvétellel. 

Az egyszerű juhász sírja, aki csak az igazságát akarta. Mert tudta, hogy ez így nem jó, nem helyes és tenni kell ellene.

Ő már semmit sem tehet.

Váradi András.

1964. május 7. - 2014. október 11.