Örömmel tapasztalom, hogy kicsiny hazánk gázellátása a következő évtizedekre biztosított. Ebben nagyon komoly érdemei vannak a kormányzatnak, kár lenne tagadni.

Önmagában az a zseniális húzás, hogy a miniszterek elnöke rajtaütés-szerűen látogatást tett Litvániában, több hónapra elegendő gázt biztosít. Mondhatni: nagyon gáz. Történetesen nem hívták, viszont nem is fogadta őt senki. A litvánok kicsinyesek, képtelenek felismerni Orbán Viktor politikusi nagyságát. Ez csak azért fordulhat elő, mert (ha jól látom a fotón) Deutsch Tamás sorakozik mögötte, márpedig az egykori focistadion-beléptetőkapu-megmondóember magas. Orbán meg nem annyira magas. De attól még a mi miniszterelnökünk nagy ember, csak ez nem annyira jól látszik jelenleg.

Már nem emlékszem, mikorra volt meghirdetve az elrugaszkodás, mint kormányprogram, de az biztos, hogy most ez történik. A kormány elrugaszkodott a valóságtól és bakugrásokban távolodik a tátott szájjal bámuló országlakóktól.

Csodálkozni nem lehet a dolgok alakulásán, józan paraszti ésszel is belátható, hogy amennyiben mindenkit eltávolítanak a kormányból, aki ért valamihez (esetleg a feladatához) és lojális, ámde hozzá nem értő káderekkel pótolják őket, hamar előáll a zűrzavar. Akkor meg főleg, ha az "elit" bizonyos tagjai egy párhuzamos valótlanságban élik a napjaikat. Hétköznapi ésszel alig érhető fel, hogy egy országban, ahol folyamatosan növekszik a szegénység, ahol a társadalmi feszültség határértéken van, amikor a szociális katasztrófától egy lépés választ el, hogyan jut eszébe valakinek milliós karórát mutogatni, százmilliós ingatlant vásárolni, nagyszabású vadászatokon részt venni, vagy milliós költségekkel koncertre járni.

Az ő világukban felfoghatatlan, miért háborog a nép. Találnak rá magyarázatot: irígyek. Más oka nem lehet.

Meg is van a megfejtés, hogyan lehet oldani a kínos helyzetet. Változtatni kell a kommunikáción! Hát persze! Ez minden bajok forrása. Rosszul mondták el nekünk, miért is szolgálja a mi érdekünket a különféle kormánytagok és kormányközeli emberek gyors ütemű gazdagodása és az esztelen vagyonfitogtatás. De majd jól elmagyarázzák és akkor nem lesz semmi baj. Meg fogjuk érteni, hogy ez így van rendben, így normális és még demokratikus is. Meg keresztényi. Valójában a mi érdekünkben történik minden. Ma még rossz nekünk, de holnap már jó lesz! A gond csak az, hogy minden nap ma van és a holnap mindig holnap marad.

Tehát a kormányzati kommunikáció zátonyra futott, a miniszterek elnöke szerint. Holott pedig nem. Elég a lojális sajtót olvasni és máris megtudhatjuk, hogy csökkent a szegénység (komolyan, le van írva!), nőtt az ipari termelés, kevesebb a munkanélküli, valamint úgy élünk, mint Marci Hevesen. Ágról-ágra. 

Innen nézve (vagyis onnan) természetes dolog, hogy a mi érdekünkben fosztja ki a kormányzat az országot anyagi és erkölcsi értelemben. Hiszen mi sem nyilvánvalóbb: ahhoz, hogy a hűséget jutalmazni lehessen, a javakat valahonnan elő kell teremteni. Ha egy országban nincs termelés, ha nem állítunk elő valódi javakat, akkor a már meglévőt kell elvenni. Tiszta sor. Ez a helyzet a pozíciókkal is. A számuk véges, ezért helyet kell csinálni. Kormányban, minisztériumokban, minden területen. A szakemberek mennek, a barátok jönnek. A helyükre. Így van rendben.

Szerintük. Szerintünk meg nem az. Ha a falusi fodrászüzlet tulajdonosa kirúgja a fodrászt és helyette felveszi a fakezű kazánkovácsot, mert benne jobban bízik és amúgy is, egy csapatban fociznak, az rendben van. A kazánkovács rendre lenyisszantja a kuncsaftok fülét, végül senki nem megy oda hajat vágatni, az üzlet tönkremegy. Magántőke, magánhülye, magánügy. Ezzel szemben nem magánügy és még csak véletlenül sem normális dolog, hogy a külügyminiszter a futsall-haverokkal tölti fel a létszámot, mert bennük bízik. Ugyanis nem ő adja a fizetésüket, hanem mi. Attól, hogy valaki jó pajtás, remekül focizik, még nem ért feltétlenül a politikához. Az evolúcióra bízni a megoldást nem lehet, mert tudvalévő, hogy az igen lassú folyamat.

Így viszont hibát hibára halmoznak a megbízható emberek, minden területen. Amikor a miniszterek elnöke oda megy, ahová nem hívták és lebőg, az nem csak az ő szégyene. Az ország szégyene.

Amikor a külpolitika nem működik, annak a levét mi isszuk meg.

Amikor a gazdaság nem működik, mi kínlódunk.

Amikor nincs szociális biztonság, mi éhezünk.

Amikor nem jól működik az egészségügy, mi szenvedünk, vagy halunk meg.

Amikor bukdácsol az oktatás, a mi gyerekünk jövője van veszélyben.

Tehát ne merészelje egyetlen politikus sem azt mondani, hogy bármi, amit tesz, vagy mond, az magánügy. Nem az.

Az az eszelős mohóság, a realitásoktól történő teljes elszakadás, ami a kormányzatot jellemzi, nem marad örökre büntetlenül. Ezt már érzik a hatalom csúcsán is, de nem találják az ellenszert. Abban bíznak, ha az eddigieknél is jobban hazudnak, akkor semmi baj nem történhet. Szépen elszenderedünk újra és eszünkbe sem jut feszegetni olyasmiket, mint a NAV, magánnyugdíj, trafik, föld, közpénzek, oktatás, egészségügy, munkanélküliség, jogállamiság, magántulajdon, szociális biztonság, demokrácia és hasonló ostobaságok.

Szépen elmagyarázzák nekünk, hogy így van jól minden és amúgy sem tartozik ránk mindaz, ami az országban és az országgal történik.

Ha mégsem sikerül, arra is születőben a terv. Remélhetőleg az új jogszabály nem csak arra fog lehetőséget nyújtani, hogy a kormány kitiltsa az ország területéről a kínos alakokat, diplomatákat, politikusokat, hanem tágabb teret nyújt a nem kívánatos elemek eltávolításához.

Remek dolog lenne például kitiltani mindenkit, aki kritikát fogalmaz meg a kormánnyal szemben. De nem kellene itt megállni, mert például ki lehetne utasítani az országból a munkanélkülieket, nyugdíjasokat, cigányokat, filozófusokat, baloldaliakat, rokkantakat, zsidókat, melegeket, történészeket, általában minden értelmiségit, a médiát és a betegeket.

A maradék tökéletes álomország lenne. A hatalom csúcsán a család, barátok, rokonok még a mainál is jobban dúskálhatnának a közjavakban. A feltétlen hívek pedig dolgoznának látástól mikulásig és örömmel mondanának le mindenükről, cserében a tudatért, hogy ők győztek.

De ameddig ez az idilli állapot be nem következik, addig marad a gáz. Fűteni nem lehet ugyan vele, ellenben igen büdös. Orbán Viktor és környezete remélhetőleg egyre kellemetlenül érzi magát. A tüntetéseken túl felbukkant a loch nessi szörny, Simicska Lajos személyében. A mindeddig gondosan a háttérben maradó pénzügyi és taktikai zseni (szeretem, vagy sem) kilépett a fényre, amennyiben valóban politikusi karrierre törekszik. A magam részéről nem gondolom, hogy a megélhetési nehézségek sarkallják erre a lépésre. Ha nem a viszonylag jó fizetés az ok, akkor valami más. 

Mi jelenthet komolyabb veszélyt Orbánra nézve: az utcán tüntető emberek, a minden irányból rá nehezedő nyomás, Norvégia, az USA, az Unió és (várhatóan) Putyin dühe, vagy Simicska árnyéka a trónterem küszöbén?

Az biztos, hogy érdekes hónapok következnek.

Fotó: Andrius Ufartas/MTI/EPA