A múlt hét gazdag volt. Igaz, nem az ünnepvárás tette különlegessé, emlékezetessé. Szeretett politikusaink, és az "objektív" média sziporkázott, mint ahogy ez mostanában szokása lett neki.

A kormánypárt töretlen elszántsággal folytatja menetelését az izébe. Benyomásom szerint ember nem tudja a kormányban, mit akarnak, miért akarják és hogyan akarják.

Egyedül talán Orbán Viktor tud mindent, de ő meg nem mondja el senkinek. Még önmagának sem. Így aztán a november úgy zárult, ahogy indult. Ha nem is vidáman, de feltétlenül röhejesen.

Volt időszak a kormány életében, amikor valamely ismeretlen okból folyamatosan Kerényi Imre nyilatkozott. Most L.Simon László az "illetékes elvtárs", minden létező ügyben.

Tegnap este sikeresen levezette, miért is a média tehet mindenről. Véleménye szerint ugyanis aljas dolog az, hogy Lázár János Rolex órája egyáltalán téma a lapokban. Mert a nagypapától örökölt óságos időmérő egyáltalán nem ügy, csak a sajtó fújja fel, hogy ott rohadna meg, ahol van. Igaz ugyan, hogy az említett óra nem kimondottan nagypapai örökség. A politikus 4 éve lepte meg magát vele és ez óragyűjteménye egyik legféltetteb darabja.

L.Simon  László a hisztériáig felhergelte magát, mivel véleménye szerint senkinek semmi köze nincs Lázár órájához (nyilván a fácánvadászatokhoz és egyéb főúri allűrökhöz sem), Szijjártó házához, Rogán vagyonához, Kósa bulizási szokásaihoz, sem Giró-Szász András fantasztikus gazdagodásához. Mert (L.Simon szerint) a politikusoknak is van magánélete, ami nem tartozik senkire.

Ez teljesen így van! Ezért is nem firtatja senki Lázár hálószobai szereplését, például. De azt igen, hogy a most 39 esztendős politikus miből engedhet meg magának milliós órát, tízmilliós vadászatokat. Ugyanis a fizetése (mivel közpénzből kapja), nyilvános adat. Abból meg nem jön össze a vagyongyarapodás sem, a költekezés sem. A kettő együtt pláne nem.

Szijjártó gyermeknevelési szokásai sem izgatják a közvéleményt. A szintén nagyon fiatal politikus negyedik házvásárlása százmilliós nagyságrendben viszont már izgatja. Joggal, jegyzem meg.

Rogán, Kósa (és még bőven lehetne sorolni) esetében sem kíváncsi senki a szexuális abberrációikra (ha van ilyen), hanem a feltűnő vagyonosodásra.

Giró-Szász orrfújási technikája sem érdekel senkit, de még az sem, veri-e az asszonyt (bár ez szintén nem magánügy), hanem az érdekli a nagyérdeműt, hogyan is milliomosodott meg a tehetséges fiatalember. Konkrétan: hogy volt az az általa alapított cég, amit eladott. Amint nem ő volt a tulajdonos, nyomban igen sok állami megrendelés (közpénz) zúdult a vállalkozásba, mégpedig pályázaton kívül és többször a Századvéggel közösen. Aztán varázslatos módon újra Giró-Szász lett a vállalkozás egyik tulajdonosa, amit ügyesen eladott 750 millióért. 

Ellentétben L.Simon úr vélekedésével, ezek NEM magánügyek. Amennyiben nekem, a szomszédomnak és minden magyar állampolgárnak el KELL számolnunk az adóhatóság felé a vagyonunk eredetével (arról nem beszélve, hogy én nem írhatom át hetente négyszer a vagyonbevallásomat, hogy "bocs, az éjjel még találtam egy ingatlant, a meglévő meg megduplázódott") úgy a közpénzből fizetett közalkalmazottaknak is el kell számolni. Mi több, véleményem szerint nekik felénk, polgárok felé is el kell számolniuk. Ha tőlem elvárja a hatóság, joggal, hogy becsületesen valljam be a bevételeimet és fizessem meg az adókat, én meg elvárom a politikusoktól, hogy ők még becsületesebben tegyék meg ezt. Nem azért, mert irígylem az órát, házat, a vadászatot, vagy a koncertjegyet. Nem erről szól a dolog. Nem médiahecc, nem irígység. Becsület - így nevezik a dolgot. Na, nem nálunk. Máshol.

Az sem igazán állja meg a helyét (L.Simon), hogy ne foglalkozzunk már ezzel, mert természetes, hogy egy politikus gazdag. Hiszen ott az USA. Meg lehet nézni, ott is gazdagok a politikusok. Igaz. Csak az a nem mindegy, hogy a politikusi pályára lépés ELŐTT lett valaki gazdag, vagy UTÁNA tollasodott meg, netalán a politikusi befolyását felhasználva. Mert ez utóbbit hívják korrupciónak. Na, nem nálunk. Máshol.

A magam részéről nem csupán a fent említett urak vagyonosodása érdekel, de a miniszterek elnökének és az ő családjának gazdagodása is. Én már csak ilyen kicsinyes vagyok, mit tegyek?

Aztán érdekel még az is, hogy mit tervez a kormány a szegénység, ezen belül kiemelten a gyermekéhezés mérséklése érdekében. 

Balog Zoltán az imént a Pesti Vigadóban a következőt mondta: "A kormány politikáját az jellemzi, hogy nem elfedni akarja a szociális területen jelentkező bajokat, hanem feltárni, meglátni és megmutatni azokat."

Ez igazán örvendetes. Megmutatni nem nagyon kell, mert látjuk, benne élünk. Már úgy értem: mi, átlag polgárok látjuk. Kormánytagokra ez nem vonatkozik. Tehát: látjuk a bajokat, nem kell a kormánynak megmutatnia. MEGOLDANI kell. Ugyanis a szegénység, nyomor, munkanélküliség, éhezés, reménytelenség semennyi nézéstől nem fog elmúlni. Működő gazdaság, munkahelyek, megfelelő szociális ellátórendszer kell, nem mutogatás. 

Tudnám javasolni a kormányzati költések felülvizsgálatát. A szórványmagyarság kutatása, a koreai diákok ösztondíja, luxusterepjárók vásárlása, agyament stadionépítések helyett a pénz átcsoportosítására lenne szükség, hogy a leginkább égető gondokat kezelni lehessen. 

Ezzel szemben pártunk és kormányunk nagyítóval vizsgálja át az országot, hol talál még egy kevés államosítható vagyont, amit majd magánosítani lehet. Ha a hírek igazak, ügyesen dolgoztak a fiúk, mert ráleltek a gyógyszerkereskedelemre, mint eddig államosítatlan területre. Arról nem hallottam, ki fogja megkapni az új birtokot. Talán nem Andy Vajna. Bár, ki tudja?

A magam részéről javasolnám államosítani a Közgép vagyonát, Mészáros Lőrincet egyben, a kormánytagok és rokonaik ingó, ingatlan vagyonát, bankszámláit és hasonló, a közjót szolgáló, közérdeket előtérbe helyező lépéseket. Természetesen megfelelő hatósági vizsgálatok után, a nem igazán tiszta úton szerzett vagyonokra gondolok.

De addig is, legalább hülyének ne nézzenek mindenkit, ha kérni lehet. Ugyanis nem vagyunk mindannyian idióták. Még akkor sem, ha nem mentünk politikusi pályára.

Köszönöm.

Fotó: lazarg.com