2014. dec 08.

Száz elmeorvost, ezeret!

írta: E_S
Száz elmeorvost, ezeret!

Helyzet van! Súlyos és krónikus agydugulás esete forog fenn, ami egy kazánkovács esetében legfeljebb háztáji probléma (munkahelye amúgy sincs), de amikor egy ország vezetése és az őket támogató média szorgos kis rovarlárvái borulnak el agyilag, az már sokakat, mindenkit érintő problémákat okoz.

Nem drogteszt kell ide, hanem elmeorvosi vizsgálat! Az viszont nagyon sürgősen. 

A magukat politikusnak nevező nagy család tagjai éppen úgy rászorulnak a hangyaleső segítségére, mint az őket fedező firkancok. A miniszterek elnökének egyre gyakoribb elszólásai már egy kevéssé gyakorlott agydoki gyanúját is régen felkelthették volna.

 „Nem vagyunk hajlandóak arra, én személy szerint sem, hogy valamelyik idegen külföldi állam megbízásából legyek alkirály Magyarországon”

A mondat önmagában is elég lehet egy barátságos kis szoba csöndes magányát biztosító intézetbe való beköltözéshez. A mondatot elemezve rá kell jönnünk, az ember többen van. Ha ezt valaki egy adott testen belül képes produkálni, akkor szokott kapni megfelelő gyógyszereket és csillapodnak a tünetei. Ha ugyanez a valaki még főkirály is óhajt lenni ebben az évszázadban és ebben az országban, akkor a barátságos kis szobát célszerű kulcsra zárni.

A többség védelmében, a többségi társadalmakban szokás így eljárni. Megmagyarázom: véleményem szerint a többségi társadalom azt jelenti, hogy a többség normális.

Nálunk mostanában nem divat normálisnak lenni. Mi több, határozottan káros és egzisztenciálisan kimondottan az öngyilkossággal ér fel az önálló gondolkodás.

Egyelőre még nem jár börtön, sem kivégzés a gondolkodásért, de mindenesetre már devianciának minősül a dolog.

Az agybaj vagy fertőző, vagy a már leépülőben lévők tömörülnek egy véd és dacszövetségbe. Esetleg vád és dacszövetségbe. Voltak gondok eddig is, de ami manapság folyik, az már kimeríti a súlyosan elmeháborodottak közéletben való dúlásának fogalmát. Már, ha van ilyen kategória. Ha nem volt eddig, most lett.

Ha eltekintek a pénzfára felkapaszkodott kaméleon-sereg kényszeres agybajától és egyszerű köztörvényes bűnözők átmeneti uralkodásának minősítem azt, ami történik ebben a jobb sorsra érdemes országban, akkor is kilő a vérnyomásom a csillagokig, ahányszor beleolvasok az adóztatatlan interneten publikáló kormányhű firkancok irományaiba. 

Jóformán hihetetlen, hogy ebben az évszázadban ilyen mondatok jelnhetnek meg:

"A békemenetesek jelen helyzetben ezért talán meggondoltabbak, mint a Magyar Krónika főszerkesztője. Nem akarnak adventi polgárháborút, nem hagyják magukat provokálni, már régen kiismerték a rabló privatizációt levezénylő, fal mellett árnyékban sompolygó, szakadt csomagolású, baloldalinak mondott ellenzéket. Sem a baloldali ellenzéknek, sem Saul Alinsky rendszer-romboló módszereit követő, külföldről pénzelt, fizetett tüntetőknek nincs akkora súlyuk, hogy az Békemenet-szintű választ igényelne. Az egészséges önkritika és önkorrekció a hatalmat gyakorlók részéről bölcsességre utalhat. De amikor a külföldi pénzből megvett égő fáklyákat dobják házainkra, rosszul jön az olaj a tűzre.

A CÖF-CÖKA elutasítja a Stockholm szindróma felbukkanó jelenségét. Nem válhatunk áldozatává a minket túszul ejteni szándékozó posztkommunista és neoliberális uszítók világlátásának és értékrendjének." (Csizmadia László, CÖF-CÖKA elnöke)

Meg ilyenek:

"Mert arrafelé az a módi és az a természetes, hogy a derék brit alattvalók derék brit boltban verjék össze egymást egy-egy gyönyörűséges fekete pénteken. Mifelénk az önmagukat oly nagyon liberálisnak gondoló, „piacbarát” kretének viszont csak úgy tudják elképzelni a szép új világot, hogy a magyarok csak külföldi boltban verhetik össze egymást. 

Mert minden más fasizmus.

Ebben a helyzetben pedig nem marad más, mint hazafiként meghirdetni, hogy aki csak teheti, a CBA-üzletekben vásároljon. Ugyanis a tisztességtelen hazaárulókkal szemben ezt kell tenni. Úgyhogy hajrá!" 
(Bayer Zsolt)

A fent idézett két, halmozottan hátrányos (nem egzisztenciálisan) helyzetű ember sem kutyafüle, de a heti fő kedvencem Körmendy Zsuzsa, a Magyar Nemzet által fizetett újságíró. Ő, a fenti urakhoz képest szinte cizelláltan ír otrombaságokat.

"Gyermekek országos szintű éhezéséről a baloldali lapok mindig akkor cikkeznek, amikor a jobboldal van kormányon. Közben pedig értelmezni kellene azokat a felméréseket is, amelyek szerint egyfolytában nő a túlsúlyos gyermekek száma."

Világos! A kormány kimondottan hízlalja a népet, de ezt a nyilvánvaló tényt az ármányos baloldal elferdíti.

"Akik gyakran járnak szegénynek mondott, a hazai kisebbségeket nagyobb arányban tömörítő kerületekben, sokkal több túlsúlyos gyerekkel, fiatallal találkozhatnak, mint csontra soványodottakkal."

A cigányok még sokkal jobban híznak, mint a nem cigányok. Értem én. 

"A Gyermekétkeztetési Alapítvány honlapján olvashatjuk néhány celeb nyilatkozatát, közte Parti Nagy Lajosét, aki szerint „az, hogy Magyarországon gyerekek éheznek, a fennálló rendnek és a fennálló kormánynak a felelőssége”.

"Presser Gábort „a jelenlegi helyzet” emlékezteti „az 1920-as, 30-as évek fényképsorozataira, az éhező gyerekekre”

Na, igen... Nem ismerem Körmendy Zsuzsa nagyívű életművét, fogalmam sincs, mit tett le az asztalra a hölgy. De Parti Nagy Lajost és Presser Gábort lecelebezni egy senki firkásznak, elég bátor vállalkozás. Szerintem. Mert Parti Nagy és Presser az én szememben éppen annyira nem celeb, ahogy Körmendy Zsuzsa nem újságíró. 

Miután történetesen engem sem belföldről, sem külföldről nem fizet senki az írásért, a saját időmben, az én pénzemen vett laptopot használva, az általam finanszírozott interneten keresztül mondom el a teljesen civil gondolataimat, jogomban áll elküldeni a búbánatos francba az összes gerinctelen, agyhalott, paranoid, skizofrén, hatalommániás honffytársamat. Ezúton is fel szeretném hívni a figyelmüket, hogy egymást, illetve kedves családtagjaikat hazaárulózzák le és küldözgessék oda, ahová akarják. 

Felkérem továbbá a kormányt, hogy ne drogtesztet, hanem elmeorvosi vizsgálatot tegyenek kötelezővé a politikusok és akár az újságírók körében!

Verőfényes szép napot kívánok!

idiot.png

 

Szólj hozzá

hazugság társadalom nemzeti ellenzék