Lázas izgalommal vártam Áder János alaposan beharangozott bejelentését. A láz nem annyira az izgalmas személyiségű Alaptörvény Elnöknek szólt, mint az influenzának, de kétségtelenül volt. Mármint láz.

Tegnap óta ment a találgatás, mi lesz a bombasztikus bejelentés tárgya. A magam részéről a legszimpatikusabbnak azt találtam, hogy Áder tudatja az ország népével, miszerint áldott állapotban van. Sajnos, ennek a valószínűsége elég csekély volt, de egy tippnek elment.

Eszembe jutott az is, hogy most fog bebizonyosodni az a rögeszmém, miszerint valamely krónikus kórságra hivatkozva visszalép hivatalától és átadja azt a miniszterek elnökének. Erre csak azért nem tettem komoly tétet, mert előbb meg kell erősíteni (praktikusan korlátlanná kell tenni) az elnöki jogkört. Szerintem.

Aztán eljött a várva várt pillanat, szóra nyílott az elnöki bajusz alatt megbúvó ajak és megtudtam végre. Létrejött a Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóság! Hurrá van! Kellett ez, mint egy falat kenyér a közmunkás gyerekének. Nem is értem, hogy a jó fenében tudtunk meglenni eddig is ezen szerv nélkül. Mert szerv, kétség nem fér hozzá. Bizonyára kellett a pozíció egy fél horgászcsapatnak, vadásztársaságnak, bélyeggyűjtő-klubnak, vagy hasonló, magasan kavalifikált szakembereknek. Értem én. Az új (ivar)szerv létrehozásának okaként Áder az alábbi indoklást adta. Figyelem!

" Nem mindegy, hogy milyen környezetet hagyunk gyermekeinkre, unokáinkra"

Na, ez véletlenül igaz. Még akkor is, vagy annak ellenére is, hogy kormánytag mondta. Vagy az Alaptörvény Elnök nem kormánytag? Hirtelen nem tudom, de nem is fontos. Ami fontos, hogy milyen környezetet hagyunk gyermekeinkre, mint megtudtam. Na, milyet?

A természeti környezet adott. Olyan, amilyen. Vannak erdők, ameddig Orbán RáhelnéTiborcz István fanyűvő brigádja arra nem téved véletlenül. Az erdőben vannak vadak, ha csak Lázár Jánosnak kedve nem szottyan levadászni őket. Vannak madarak is, amennyiben Semjén Zsoltnak nincsen durrogtathatnékja lovon, vagy gyalogláb. Esetleg trapézon.

Vannak szántóföldek, a megfelelően nemzeti kezekben. Legelők a barátoknak. Föld nélkül maradt termelők, legelő nélkül maradt állattartók is vannak, de az kit érdekel? Senkit. A médiát se különösebben.

Van aztán az épített környezet. Kátyús, ámde fizetőssé tett utak. Erről jut eszembe, valamelyik nagyeszű boldogan nyilatkozta, hogy már 300 ezer megyematricát értékesítettek és igen nagy a kereslet az új termékre. Komolyan így mondta: ÚJ TERMÉK! Innen üzenem neki (nem emlékszem, ki volt), valamint a teljes kormánynak, hogy menjenek a búbánatos...-ba!

Vannak díszburkolatok úton-útfélen. Szökőkutak. Stadionok, mert igény van rá. Sok stadion. A miniszterek elnökének külön egy, lábtól. Hogy reggel, ha éppen szülőfaluját boldogítja, mindjárt arra a csodás látványra nyíljon ki az az okos szeme.

Vannak nyomortelepek. Elzárt közkutak. Hajléktalan-mentesített terek, aluljárók. Éjjel, suttyomban felállított randa szobormányok. Napvilágnál felavatott Horthy szobrok. 

Van kulturális környezet, Vidnyánszkyval, Fekete Gyöggyel, Kerényi Imrével és a néhaiakkal, mint Vass Albert, Tormay Cécile és a soha el nem hervadó pitypang.

Van gazdasági környezet, élén Matolcsy György korszakalkotó ötleteivel, százmilliókért vásárolt palotákkal, kazalnyi pénzért tervezett (kicsit lopott) ronda zongorával.

Van politikai környezet, pökhendi képviselőkkel, cinikus vezetőkkel, a sajtó elől pánikban rohanó politikusokkal, vezényszóra szavazó slapajokkal, dilettáns, de a végtelenségig mohó haszonlesőkkel.

Ezek a fentiek egyben lefedik az országot. Benne a bőszen gazdagodókkal, a jól helyezkedőkkel, közmunkásokkal, lecsúszotakkal, éhezőkkel, hajléktalanokkal.

Ezt a környezetet hagyjunk gyermekeinkre. Unokáinkra talán már nem, mert ők a nyelvet sem feltétlenül fogják beszélni. 

Igaza van Áder Jánosnak. Nem mindegy. Nagyon nem mindegy. 

De ezt a környezetet nem igazán szeretnénk fenntartani. Akkor sem, ha külön igazgatóságot hoztak létre ebből a célból. Jó, tudom. Ők szeretnék. 

Én meg nem. 

Más hogy van ezzel?

 MTI Fotó: Koszticsák Szilárd