Öregszem, vagy mi. Hajlamos vagyok elfeljteni, micsoda óriások éltek ebben az országban. Szerencsére hol itt, hol ott szembesülök vele. Sokszor egy-egy kedves ismeretlen ismerős jóvoltából. Köszönet nekik ezért.

Ön, Te - olvas, olvasol verset? Néha? Soha? 

Most tedd meg, a kedvemért.

Köszönöm.

A HŐKÖLÉS NÉPE

Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kíméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.

Mindíg ilyen volt: apró kánok
Révén minden igának barma,
Sohse harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.

Erőt mutattak,erőt látott,
Vertnek született, nem verőnek,
Önerejét feledte mindíg,
Sohse szegzett erőt erőnek.

Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rúgáshoz.

Ma is ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szívét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.

Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet, 
Adna neki csak egy dárdányi,
Úri kis kiméletlenséget.

Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt se vallja:
Ezért a népért úgyis mindegy,
Ebsorsot akar, hát - akarja.

Ady Endre