2015. feb 05.

Apám öreg, de még él

írta: E_S
Apám öreg, de még él

Tudom, az állami egészségügyi ellátás sok más - gazdagabb, fejlettebb, szerencsésebb - országban is hagy kívánnivalókat maga után, hogy finoman fogalmazzak.

Engem történetesen az itthoni helyzet sokkol, mivel itt kell biztosítanom idős szüleim életminőségét.

Előrebocsátom: nagyon sok elhivatott, bőven erőn felül teljesítő orvossal, ápolóval találkoztam. Sokszor embertelen körülmények között végzik a munkájukat, túlhajszolva, nevetséges fizetésért. Rossz szakemberek és rossz emberek vannak köztük is, mint bárhol, bármely szakmában. Az egészségügy rendszere rossz, majdnem működésképtelen. Ami működteti még, az pontosan ezeknek az embereknek az elkötelezettsége. Szakemberek feladata (lenne) feltárni az okokat és kijavítani a hibákat. Nem ítélkezni akarok, nem is fogok. Tényeket sorolok fel egy beteg hozzátartozójának szemszögéből. Azt sem tudhatom, mennyire tipikusak a példák, más városokban, kórházakban hogyan működik mindez. Tehát amit elmondok, az egy ember, egy kórház, sok orvos és sok ápoló története egy kisvárosban. 

Apu közel a 90-hez, középsúlyos agyi érelmeszesedéssel, az ezzel járó keringési zavarral és közepes demenciával, időskori diabetesszel, mely gyógyszerrel és diétával jól karbantartható. Én 100 km.-re lakom tőlük, családom, munkám van. A szüleimmel együtt él a testvérem, fejsérülésből eredő, folyamatosan súlyosbodó demenciával. Anyu mindkét térdében protézis, nehezen mozog.

Néhány évvel ezelőttig apám aktív, erőteljes ember volt. 80 évesen még vígan gondozta a kertet, létrára mászott, fát metszett, ásott, ültetett. Jött-ment, intézkedett, képben volt mindennel kapcsolatban. 82 éves korában lágyéksérvvel operálni kellett. Bevittem a kórházba a kijelölt időpontban, hogy másnap délután műtik. Másnap bementem hozzá, a műtét után. Gondoltam én. Apu viaszfehér arccal, remegve, izzadtan feküdt az ágyában. Elhalasztották a beavatkozást, mert nem stabil a vérnyomása, ugrál a vércukra - mondta az ápolónő. Kiderült, hogy az elmúlt 35 órában a cukorbeteg, idős apám sem gyógyszert, sem ételt nem kapott. Vizet is csak úgy tudott inni, hogy kitámolygott a mosdóba és ott engedett magának. Felelős nem volt. Orvos 4 órányi kutatás után. Nem tudja, mikor műthető, várni kell. Péntek délután van, talán majd hétfőn. Akkor lepődött meg, amikor közöltem: most hazaviszem aput, hétfőn behozom és vele maradok a műtét kezdetéig. Saját felelősségemre, morogta. Úgy, az én felelősségemre. Végül a műtét jól sikerült, de apu soha nem épült fel teljesen. A sérv eltűnt, de az életerő, az aktivitás is vele tűnt. Nem állítom, hogy összefügg az operációval, vagy a körülményekkel, hiszen az agyi érelmeszesedés egy folyamat. Csak azt állítom, hogy akkortól kezdett érezhetően romlani a fizikai és mentális állapota. 

A bővebb előzmények után igyekszem röviden felsorolni az azóta tapasztaltakat. Innentől én intéztem a vizsgálatokat, gyógyszerfelíratásokat és mindent, ami szükséges.

Az első sokk: 26 különféle gyógyszer. Körzeti orvos: számítógépben a lista az eddig felírt gyógyszerekről. Apu kapja a 20 éve felírt és a különféle szakorvosok által azóta elrendelt gyógyszereket. Az összeset. Olyan nyugtatót (kicsi, sárga tabletta), amiről úgy hittem, évtizede nem is létezik már. Az egyik szakorvos nem is tudja (vagy nem érdekli), mit írt fel a másik. A mellékhatások, kölcsönhatások nem fontosak. A körzeti doki asszisztensnője a kórházi zárójelentés alapján gépbe viszi a kiírt gyógyszereket. Az összeset. Abba a gépbe, amiben már évek óta gyűlik az eddig felírt szerek listája is. Aztán csak szólni kell, kinyomtatja a recepteket. Mindet. Nem gond, ha nincs az orvos, a receptek alá vannak írva. Hurrá!

Futkosás a szakrendelésekre. Orvos sehol. Adjam oda a listát, milyen gyógyszert kell felírni - mondja az asszisztensnő. Begyűjti a folyosón várakozó betegektől a "rendelést", majd kiosztja a recepteket. Néhány beteg vizsgálatra vár, ők maradnak. Én is. Órák múlva az orvos elé jutok, mert a doki vezeti a kórházi osztályt, közben ő van ügyeletben a sürgősségi betegfelvételen és itt is rendel. Mutatom a listát. Kihúz róla néhány gyógyszert. Mehetek. Ezt végigcsinálom a pszichiátrián, neurológián, belgyógyászaton. Viszem a körzetihez a lerövidült cetlit. Átírja a gépben. Hurrá.

Néhány hét nyugalom. Reggel telefon: aput bevitte a mentő. 

Rohanás. 100 km. Kórház, sürgősségi. Várjak. Várok. Délután. Apu jobban van, kiszáradt. Infúziót kap, néhány napig megfigyelik. 

Hazaérek. 100. km. A ház előtt, még jár a motor. Telefon. Apu jól van, nincs értelme bent tartani. Kiengedik, menjek érte. Most. Kérhetnek betegszállítót, de arra várni kell 4-6 órát. A folyosón ülve, mert ágya nincs. Megyek. 100 km. Hazaviszem. Hazajövök. 

Mentő-kórház-kiszáradt-infúzió-rohanás. 3-6 hetente. Mit tehetek? Semmit, mondja a doki.

Mentő-kórház-rohanás. Kiszáradt? Ezt szokták mondani - néz rám az orvos - de ez a korával és alapbetegségével jár. Mit tehetek? Semmit.

Közben már régen rendelem nekik a főtt ételt. Hetente, ha kell, hetente kétszer megyek. Takarítok, mosok, vásárolok, intézem, amit kell. Szerzek takarítónőt. Beteggondozót. Fizetek valakinek, ő is nézzen rájuk naponta.

Mentő-kórház-rohanás. Ez most szombat. A pszichiátriára vitték - mondja a sürgősségin a hölgy. Megtalálom. Ül egy sarokban, a tulajdon mocskában. Folyik a nyála, csak nyöszörögni tud. Egy fogatlan asszony üvölt vele, hogy nyelje már le a szájába lapátolt ételt, mert más beteget is etetnie kell. Ordítok. Hazaviszem aput. Most! De a papa nagyon öreg már - mered rám a fogatlan. Tegnap is ennyi idős volt és keresztrejtvényt fejtett! Tényleg? Tényleg. Mennyi nyugtatót kapott? - igyekszem higgadt maradni. Vállvonogatás. Hol a doki? Órákig üldözöm, mire előkerül. Betegnél volt, ügyel, tizenórája talpon van. Halálosan fáradt. Ő nem írt ki nyugtatót. Nem is látta apámat. Nem ő vette fel. Értem én. Hétvége, kevés orvos. Egy ápolóra 30 beteg. Valahogy ki kell bírni, le kell csendesíteni a beteget. Hazaviszem. Hazaköltözök 2 hétre, fokozatosan kell csökkenteni a nyugtatót. Sikerül.

Közben beadom a kérelmeket, ezer igazolást, orvosi papírokat. Helyet kérünk az idősotthonban, nincs más megoldás. Otthon már rabok, megmászhatatlan lépcsők mindenfelé. Magunkhoz venni hármójukat nem tudjuk. Hely sincs annyi, itt is lépcsők és a folyamatos felügyelet nem oldható meg. Nekik sem lenne jó, nekünk sem.

Szakorvosok, időpontra megyünk, 5-6 óra várakozás. Nem adom a gyógyszerlistát, tessék megvizsgálni. Kérem, nézze át a most szedett gyógyszereket. Mit kell módosítani? Mit lehet elhagyni? Mit lehet modernebb szerrel kiváltani? A többi orvos által felírtat is szíveskedjen átnézni! Kölcsönhatás? Mellékhatás? Igen, tudom. Sokan várnak. Tudom, apám öreg. De még él és én azt akarom, hogy ez sokáig így maradjon. Köszönöm.

Heteken át orvostól orvosig. Sikerül beállítani a gyógyszereket. Egyre nehezebb. Telefon, naponta kétszer. Hogy vagytok? Nehezen. Nem jól. Összerezzenek, ahányszor megcsörren a készülék. 

Közel egy év várakozás. Költözhetünk az otthonba. Közös kis lakosztály a szüleimnek, a testvérem két ajtóval odébb. Frissen felújított szárnyban, szemben a fürdő, néhány lépés az étkező. Nincs lépcső. Önkormányzati fenntartású, elfogadnak adományokat. Ameddig várakoztunk, sokszor voltam az intézményben. Intézni a papírokat, de néha csak bementem, figyeltem. Szeretettel, tisztelettel szóltak, bántak a bentlakókkal. Mindig. Akkor is, ha nem tudtak a jelenlétemről. Az ott élők láthatóan jól érzik magukat. Több nagy társalgó, könyvtár. Szedett-vedett, de kényelmes fotelek. Zongora. Több, berendezett kis konyha. Hatalmas televízió. Kötögető, kártyacsatázó, olvasgató, rejtvényt fejtő, társasjátékozó, beszélgető csoportok.

A szobát üresen kérjük. Berendezzük, kényelmes, kellemes kis otthont varázsolunk. Díszpárna, lapostévé, régi kinézetű vekker, virág az ablakba. Minden, hogy szeretni lehessen. Hogy mindenük meglegyen.

Jaj, mi lesz, ha nem érzik ott jól magukat?

Heti 2-3 látogatás. Még ez is kell, az is jó lenne. Intézem. Jól vagytok? Jól. Évek óta először hangzik el ez a mondat: jól vagyunk.

Behívnak az intézményvezetőhöz. Aztán az intézmény orvosához. Mik ezek? - tolja elém a gyógyszerek listáját. Ki írta fel ezeket, ilyen összetételben? - kéri számon. Rajtam. Bocsásson meg, ön hol praktizál? - kérdezek vissza. A kórházban. Mondja az osztályt is. Igen? Akkor a főnökét kérdezze, ezeket a gyógyszereket ő írta fel. De ez így nem jó! Felesleges ennyi szerrel terhelni a szervezetet. Ő átállítja a gyógyszerezést. Tegye azt - bólintok.

Két hónapja költöztek be a szüleim az otthonba. Nagyon jól érzik magukat. Fizikailag és mentálisan is javulnak. Kinyíltak, szomszédolni járnak más szárnyakba. Találtak számukra szimpatikus embereket, beszélgetnek, nevetnek. Egyre aktívabbak, érdeklődőbbek, vidámabbak. Helybe megy a fodrász, borbély, pedikűrös, gyógytornász. Helyben főznek, sokat és finomat. Meg sem tudják enni, annyi. Apu - évek óta először - elkérte az óráját, jeggyűrűjét. Évek óta először nyakkendőt kötött. Vidám. Vidámak. Ebéd után megfogja anyám kezét és elsétálnak a nagy társalgóban lévő büfébe, egy kávéra. Kezd a görcs kioldódni a gyomromból, évek óta először.

medicine.jpg

 

 

 

 

Szólj hozzá

telefon biztonság kórház orvos egészség gyógyszer otthon idős