Putyin jött, látott és elment. Minden vonatkozásban. A kiadott kormányzati hurrádeügyesekvoltunkmegint elmagyarázza nekünk, hogy Orbán Viktor hősiesen kiharcolta a lehetőséget Mari néninek Karakószörcsögön, aki a továbbiakban is süthet vasárnaponként tepertős pogácsát a családnak. Mert gáz, az lesz. Gáz most is van. Nagy gáz.

Tudnék én örülni annak a csodás bejelentésnek, miszerint sikrült megállapodni a régebbi gázszállítási szerződésből visszamaradt, eddig fel nem használt gázmennyiség átvételére, ha nem lenne orbitális hazugság. Azt a gázt át KELL vennie a magyar félnek. Vagy nem kell átvenni, de kifizetni igen. Tehát nem egy nagy mutatvány megállapodni valamiben, ami az eredeti megállapodásból is következik. Ezért aztán kár volt iderohannia Putyinnak és Orbán Viktor asszisztálásával rászarni az '56-os mártírok emlékére. Mártír alatt nem az ide vezényelt és a harcok alatt elesett orosz katonákat értem. Én. Putyin nyilván őket érti. Orbán nem tudom, mit ért. 

Az európa egyetlen országában sem fogadott Putyin győztesként vonult be abba az egy országba, amelyiknek a vezére nem mondhatott nemet. Ez pedig a mi országunk és a mi Orbán Viktorunk volt az, aki azzal a szájával kényeztette Oroszország teljhatalmú urát, amelyik szájával negyedszázada követelte a már éppen távozóban lévő szovjet csapatok távozását. Azzal a szájával, amelyikkel 2008-ban Losoncon szidta az akkori kormányt, a Déli Áramlat szerződés kapcsán.

"Történik valami Magyarországon, ami mindannyiunk számára figyelmeztető lecke. Anélkül, hogy külpolitikai kalandokba bocsátkoznék, szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen, a magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen".

Az akkor legitim kormányt ócsárolta külföldön az ellenzéki párt vezetője. Mert akkor ez még helyes és jó volt, ma már nem illdomos, mi több, hazaárulás ilyet tenni. Mert az Orbán-kormány sokkal, de sokkal legitimebb, mint a Gyurcsány-kormány volt.

Bizony, külföldön mondta ezt a miniszterek elnöke, bár akkor még csak álmaiban volt a kezében az ország vezetése. Mára a helyzet megváltozott, a gyeplő az orbáni kacsókba került, az oroszokat ismét nagyon szereti a mi vezérün és semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy az Unióval is szembemenve keblére ölelje Putyint. Ahogy abban sem lát kivetnivalót a demokrácia valaha volt élharcosa, hogy úgy kössön meg egy (vagy több), az ország lakóinak életét évtizedekre befolyásoló, az országot évtizedekre anyagi és energiafüggésbe sodró szerződést, hogy azt ezer évre titkosítja. Előlünk, akikről szól ez az egész. Előlünk, akiknek fizetni kell az ő szerződéséből adódó kötelezettségeket. Kicsit hányinger. Vagy nem kicsit. 

Tehát itt járt Putyin, a nagy példakép. Pedig a testmagasságon kívül nem sok hasonlóságot látok a két ország vezetőjében. Igaz, mindketten rajonganak az anyagi javakért, a hatalom megszállotjai és ennek érdekében nincs olyan erkölcsi, etikai, jogi korlát, amit vidáman fel ne rúgnának. De Putyinnak van annyi esze, hogy engedi élni az alattvalóit. Nem véreztette ki a társadalmat úgy, ahogy azt Orbán teszi. Putyin tudja talán azt, amit Orbán nem. Ha az embereket végletesen kifosztja, ellehetetleníti, akkor egy idő után nem lesz bevétel, nem lesz mit lefölözni. Putyin tudja azt is, hogy az orosz emberek többsége erős kezű atyuskára vágyik. Így szocializálódtak, ebben bíznak, ezt szeretik. Nyilván vannak, akik demokráciát akarnak, de a vidéki többség vezetőt akar.

Orbán is úgy hiszi: a magyar nép minden vágya egy erős vezető, aki mindent megmond, igét hirdet, szabályoz, dönt és nem kérdez. Igaza is van, vannak ilyen emberek. A múlt rendszerben szocializálódott, a demokrácia kihívásainak megfelelni képtelen, nem túlságosan okos, de tökéletesen befolyásolható emberek itt is vannak. Az is igaz, hogy orbanisztánban a hűségeseket is kifosztja, megnyomorítja a rendszer, mint bárki mást. Bekövetkezik, ami előre jósolható volt: elfogynak a lerabolható javak, nincs ipar, ami újratermelné azokat, nincs olyan rétege a társadalomnak, amelyik ne lenne a végletekig lecsúszva. Kivéve persze a felső néhány százalékot, de ők nem fogják működtetni az állami harácsgazdaságot. Tehát Orbán bajban van. Nyomja belülről a tulajdon mohóságából és dilettentizmusából fakadó forrásszűkülés, miközben régi és új híveket kell jutalmaznia, de nincs miből. Nyomja a belső ellenzék, mert vannak, akik felismerték a bajt és változtatni szeretnének, ameddig nem késő és maguk is bele nem buknak az illiberális zsákbanfutásba. Nyomja az Unió, hiszen a vállalt kötelezettségeket kezdik számonkérni. Nyomja Putyin, mert a szívességért szívességet elv erős. A titkos szerződések beláthatatlan pénzforrást jelenthetnek a kiváltságosoknak. Az Unióba kézen fogva bevezetett Putyin pedig hálás természet. Meg fogja védeni Orbán Viktort. A látogatás ezt is demonstrálta. Márpedig kitől kell megvédeni a mi nagyszerű vezetőnket? 

Esetleg az ország lakóitól? Volt már ilyen, ha nem csalnak az emlékeim. A jelenlegi kormány és a legnagyobb...nem-kormánypárt is ezer szállal kötődik az orosz medvéhez. Lekötelezettebbek, mint az Uniónak, jobban is félnek tőle, mint az Uniótól, hiszen mit érdekelné az Putyint, hogy van-e nálunk szólásszabadság, vagy nincs, az egyéb jogokról nem beszélve.

Tehát az erődemonstráció nem feltétlenül az Uniónak szólt. Talán nekünk, magyaroknak. Hogy lássuk, nincs egyedül a mi nagyszerű vezetőnk. Ha helyzet van, jön a nagy tesó és megvédi.

Tőlünk.

Fotó: Orbán Viktor facebook oldala