2015. ápr 17.

Fidesz-lejtő, kommunikációs szánkó

írta: E_S
Fidesz-lejtő, kommunikációs szánkó

Amikor Szaniszló Ferenc és Bayer Zsolt megvédi a kormányt és az úri közönség táncol

Tatán polgári esték voltak. Vannak. Lesznek. Prominens előadók szórakoztatták a nagyérdeműt és igyekeztek elmagyarázni a kormánypárt kevéssé dicsőséges száguldását a lejtőn.

A Szaniszló Ferenc által vizionált világvége, nemzetvesztés és permanens háború az öngyilkosság szélére sodorta a szépkorú közönséget, de szerencsére jött Bayer Zsolt és földbe döngölt mindent és mindenkit, aki csak az eszébe jutott hirtelen.

Mivel esze az van a remek publicistának, végig is vezette a gondolatmenetet és arra a következtetésre jutott önmagával, hogy lesz még itt feltámadás! Mindössze elő kell venni a naftalinból a kissé molyrágta ősfideszes lelket és el kell magyarázni ügyesen a híveknek: miért is jó az mindenkinek, ha rossz. Ennyi az egész. (forrás: index.hu)

Nagy tisztelője vagyok Bayer Zsoltnak (na jó, nem is igaz), de attól tartok, nem pontosan ebből áll a boldogsághoz, világbékéhez és nyolcharmadhoz vezető út. Abban feltétlenül igaza van a remek publicistának, hogy a zseniális vitrinfelelős-kommunikációs sztárzsenistratéga bugyuta ötleteit nem annyira kellene erőltetni. Az értelmileg többszörösen hátrányos helyzetű hívek könyöke is kopásnak indult a kötelezően szajkózott "keményen dolgozó kisember" és társai miatt. Ugyanis az emberi szervezet egy idő után túltelítődik a bárgyúságokkal és egyszerűen nem fogad be többet. A barik agya sem. Folytatás itt...

gg1.jpg

Szólj hozzá

Fidesz Bayer Szaniszló