2015. jún 12.

Hogyan lesz valakiből egy nap alatt ballib hazaáruló? Így

írta: E_S
Hogyan lesz valakiből egy nap alatt ballib hazaáruló? Így

Éppen tegnap beszélgettem egy barátommal (remélem, barátom) erről. Pákh Imre műgyüjtő, a Golgota című Munkácsy Mihály festmény tulajdonosa nem tudott megállapodni a Magyar Nemzeti Bankkal a kép vételárában, ezért a kormány védetté kívánja nyilvánítani a műalkotást. Onnantól kezdve a kép nem vihető ki az országból, az őrzés helyét előre be kell jelenteni és az államnak elővásárlási joga van.

Tehát erről beszélgettem az én barátommal és megállapodtunk abban, hogy néhány napon belül Pákh Imre lesz az ország főgecije, aki nem akarja a Matolcsy-féle ultimátum-jellegű vételárat elfogadni, mert nem is magyar, nem is hazafi és rohadjon is meg. Nem kellett még néhány napot sem várni, elég volt egyet aludni és a nagyszerű magyarhírlap még nagyszerűbb betűfaragója, Dippold Pál már világgá is kürtölte a nagy hírt, miszerint Pákh Imre nem is magyar, nem is hazafi és rohadjon is meg.

De még ez sem volt elég, a cikkből világosan kiderül, hogy a balliberális sajtó tulajdonképpen egy jajongókórus és mindenki, aki szerint gennyes húzás volt a képet ilyen módon túszul ejteni, az a haza ellensége. Dippold mester nagyvonalúan eltekint attól az egyszerű ténytől, hogy a festmény jelen helyzetben magántulajdon. Mégpedig kivételesen nem Matolcsy György, de még csak nem is Orbán Viktor magántulajdona, hanem Pákh Imréé. Pont annyira magántulajdon, mint például Dippold úr lakása/háza. Bár biztos vagyok abban, ha arról lenne szó, boldogan ajánlaná fel a köz javára, a nemzet üdvére minden vagyonát, de Pákh Imre nem ilyen gáláns úr. Van az így. Vagy úgy.

A nagyszerű szerző egészen belehajszolta magát az agyafúrt kormánysíkosításba, miközben szerencsétlen műkereskedőt minden létező módon ócsárolja. Eddig én azt hittem, csak Bayer névre fizetnek havonta egymilliós honort a gravitáció ősapjának lapjánál, de ezek szerint nem csak. Vagy, ha csak, akkor Dippold Pál olcsóbban is tud narancsosat hányni.

A cikk felénél már oly mértékben felhergelte magát a szerző, hogy egészen fantasztikus mondatok bugyogtak elő a klaviatúrájából.

"Az Úristenről azonban nehezen képzelhető, hogy kapzsi díszmagyarokat küldjön ide. Mert magára húzhat ugyan Pákh Imre mindenféle vitézkötéses jelmezt, oldalára kardot köthet, dicsekedhet vitézségével és Armani-ruháival, de még Lincoln-leszármazott első feleségével is, a magyarságot nem dollárban mérik. Egy hazáját valóban szerető gazdag ember örülne, ha adhatna-vissszaadhatna valamit abból, amit kapott. Mert igenis, magyarnak lenni – kárpátaljaiként is – többek között azt jelenti, legyen tartása, büszkesége, és szeresse hazáját. Ne csak szóval, cselekedeteivel is." - mondá Dippold mester.

Hogy de milyen igaz is! Ugyan én nem ismerem olyan jól Pákh Imrét, mint a fenti sorok szerzője, mert semennyire sem ismerem. Viszont a jellemzés annyi jelenlegi politikust juttat eszembe, hogy hirtelen felsorolni sem tudom őket. A vitézkötéses jelmez, a kard (bizonyos esetben még ló is) a drága ruha, a családi kapcsolatok, az eszelős gazdagság felsorolásához még hozzá lehet toldani néhány birtokot, hőre táguló luxusvillát, csillogó órát, celofánba csomagolt mázolmányt a vezérről és a jelenlegi magyar politikai elit magyarkodó, telhetetlen, félművelt barmai máris lelki szemeink előtt teremnek. Mint az ördög, akiről jól tudjuk: soha nem alszik. Innen (pontosabban onnan) nézvést mindenki rendes hazaffy, aki velük van és mindenki rohadtmocskos ballib hazaáruló, aki másként gondolkodik. 

Így lett a mindeddig ajnározott, önmagát jobboldali konzervatívnak valló Pákh Imréből egy nap alatt mocskos amerikai, idegenyszívű fösvény hazaáruló és ballib görény. Ilyen gyorsan mennek nálunk a dolgok, kérem szépen.

"Pákh, a nagy hazafi, töméntelenül nagy vagyonán kuporogva, a számára lényegében aprópénznek számító hárommillió dollárért játssza el a Molière-féle fösvény Harpagont." - mondá a szerző. Kulturáltan, európai stílusban. 

Miközben magam is azt gondolom, nagyon fontos, hogy a Golgota Magyarországon maradjon (lehetőleg ne valamely újgazdag magángyűjteménye egy darabjaként), mélységesen baromságnak tartom mindazt, amit a cikk szerzőjének sikerült összelapátolnia.

Ugyanis a festmény egy műgyűjtő magántulajdona. Vette. Pénzért. El akarja adni. Pénzért. Ezt üzletnek hívják. A Magyar Nemzeti Bank, mint újkeletű műkincskufár vagy megadja a kért összeget, vagy alkudozik. Normál esetben. Magyar esetben ultimátumot ad, majd a kormánnyal a háta mögött támad és zsarol. Jó szokása szerint. Lehet azt követelni egy üzletembertől, hogy azonnal legyen hazafi és adja olcsóbban a képet, csakhogy ez nem érzelmi kérdés. Mert ugye ezen elvek alapján Dippold úr meg írjon ingyen az magyarhírlapnak, Orbán Viktor szolgáltassa be a magánvagyonát a köz javára, Szijjártó Péter költözzön Miskolcra, a számozott utcák egyikébe, Lázár János dobja be a közösbe a gyerekei házait, szőlőit és mindenki nagyon boldog lesz. 

De ameddig mindenki tartja a markát a fizetéséért akkor is, amikor egyébként már bőven kistafírozta az ükunikáit is, addig ne keverjük már össze a magyarságot és az üzletet. Főleg ne ilyen görény módon, jól fizetett hazafiságból.

Szerintem.

golgota.jpg

Szólj hozzá

magyar kormány társadalom képmutatás