Változni kellene. Az országnak is, de ahhoz a benne élők gondolkdásának változása szükséges. Szerintem. Iszonyú sok dologhoz elképesztően hülye mentalitással állunk hozzá, amihez ráadásul a politika is hozzáteszi a maga beteges dolgait.

Meg lehet magyarázni mindent és bármit, azzal nincs is gond. Van törvényszerűség is vastagon, hiszen a mindenkori politikát a mindenkori politikusok csinálják. Saját önző érdekeik szerint befolyásolják az ország és a benne élők gondolkodását, lehetőségeit, belefolynak a közbeszédbe, nálunk még a vallásba is. Az egyénnek mára nagyon kevés önálló döntési lehetősége maradt, mert minden létező módon köti a politika által kidolgozott szabályrendszer akkor is, amikor erre semmi szükség nem lenne. Vegyünk egy teljesen egyszerű példát, amiről azt gondolhatnánk első látásra: ehhez aztán a világon semmi köze nincs a politikának. Pedig de.

Van egy fiatalember. Frissdiplomásként hosszas kínlódás árán sem volt képes munkát találni Magyarországon. Illetve munkát talált, de megfelelő munkát a szakmájában, amiből meg lehet élni és családot, jövőt lehet tervezni - nem talált. Diplomával kicsit könnyebb, mert a munkáltatók olyan munkára is diplomásokat keresnek, aminek az elvégzéséhez véletlenül sem lenne erre szükség. Aztán egy szép napon ez a fiatal úgy döntött: át kell képeznie magát, tanulni valami mást, amit szívesen és jól tud csinálni és amely tudás eladható a munkaerőpiacon. Mindig is szeretett főzni, jól is csinálta és elhatározta: szakács lesz.

Keresett éttermeket, ahol havi minimális pénzért konyhai kisegítőként kidolgozhatta volna a lelkét és még 20 év múlva is mosogathatna. Aztán keresett tanfolyamokat, ahol 2 év alatt 300 ezer forintért nagyjából semmit nem tanult volna a szakmáról, de kapott volna egy szép papírt arról, hogy ő immár szakács. Külön pénzért akár angol nyelven is megkapta volna ezt a papírt.

A munkáltatók, az éttermek tulajdonosai (nagyon nagy respekt a kivételeknek, mert van ilyen is, szerencsére) gyorsan és könnyen meg akarnak gazdagodni. Sem a vendég, sem az alkalmazott szempontjai, érdekei nem számítanak semmit. A vendég egye, amit elé tolnak, az alkalmazott pedig örüljön, hogy van munkája. A rabszolgatartás új és erősen gusztustalan formája más szakmákban is bőven jelen van, a vendéglátásban is. Ahogy más szakmákban, itt is divat egy emberrel végeztetni 2-3-4 ember munkáját. A szakács sok esetben takarít is, mosogat is, de akár ő veszi át az érkező árut is. És persze főz is, a pokolforró konyhában. A munkaideje addig tart, ameddig le nem esik a lábáról, de minimum 12-14 óra, 6 órás munkaviszonyra bejelentve. A kereset minimális, amennyire csak lehet. 80-200 ezer között valahol, de inkább kevesebb, mint több. A tulajdonos úgy hiszi, nem érdeke megfizetni a jó szakácsot, cukrászt, pincért, üzletvezetőt. Nem érdeke, mert neki az a fontos, hogy gyorsan és sok pénzt vegyen ki a vállalkozásból. Ha az alkalmazott nem bírja tovább, jön helyette másik. Csodálkozás akkor van, amikor a vendégek elmaradnak, mert rossz a kaja, pocsék a kiszolgálás, koszos az evőeszköz, lepusztult az étterem. Akkor kezdődik a sopánkodás, mert nem jön a bevétel, mert nincs megfelelő alkalmazott, mert nincs fizetővendég. Nagyjából ez történik most a Balatonnál, de biztos vagyok benne, hogy nem csak ott. 

Az agyonra szabályozott rendszer, a gyors gazdagodást egyedüli célként szem előtt tartó tulajdonos, a felesleges, de méregdrága kötelezettségek együttesen teszik tönkre a piacot. Ez nem csak a vendéglátásra jellemző. Gondoljunk csak bármely más szakmára, az ingyen munkát végző gyakornokokra, a diplomát, nyelvtudást követelő vezetőségre olyan munkaköröknél is, ahol erre véletlenül sincs szükség. Teszik, mert tehetik. Keveset fizetnek, mert tehetik. Ha neked nem tetszik, majd jön más, akinek megfelel, mert az éhenhalásnál jobb. Az egész ország így működik most.

A cikk elején megismert fiatal gondolt egy merészet, összecsomagolt és a sokat átkozott Angliába repült. Mivel már dolgozott az Egyesült Királyságban (egyetem alatt, nyári munkán), volt NI száma, tehát ez nem jelentett akadályt. Kiérkezve nincs-mit-vesztenem alapon írt jónéhány motivációs levelet, elmondta: kicsoda, milyen végzettsége van és mit szeretne elérni, majd szétküldte e-mailben a város éttermeibe. 24 óra alatt minden étterem válaszolt. 10-ből 8 helyről pozitív válasz érkezett (de onnan is jött válasz, ahová nem keresnek embert), néhány helyre konyhai kisegítő állást ajánlottak, de még több étterem interjúra hívta. 

Kiválasztotta azt a helyet, amelyik leginkább tetszett neki és megbeszélte velük az interjú időpontját. Reggel 9-re kellett mennie. A nem túl hosszas beszélgetés után kapott munkaruhát és irány a konyha. Bizonyítson, mit tud, hogy bírja a munkát, hogy tud együttműködni a többiekkel, mennyire van érzéke a főzéshez. Este 10-kor úgy jött el az étteremből, hogy kezében volt az aláírt szerződés. Mert tetszett a séfnek, tetszett a managernek. A szerződés rögzítette: az étterem beiskolázza, fizeti a taníttatását. Ez annyit jelent, hogy a séf megtanítja mindenre, amit tud (mivel egy médiából is ismert, neves séf munkatársa volt évekig, vélhetően ért a szakmához).  Az étterem többi szakácsa is átadja a tudásnak azt a részét, ami átadható.A tanítás az étteremben, gyakorlat közben történik, nem az iskolapadban. Az állami vizsgabizottság havonta kiszáll (igen, ők jönnek házhoz) felméri az aktuális tudásszintet. A vizsgák is így történnek, helyben, élesben. Az elméleti tananyag interneten érkezik, megválaszolni is ott kell őket. Egy éven belül megvan a séfdiploma, amit a világ minden országában elfogadnak. Eközben a fiatal teljes munkaidőben dolgozik, a kezdő fizetése 1200 font, ez 3 havonta emelkedik 150 fonttal. Ez került a munkaszerződésbe. Napra egy héttel a repülő megérkezése után. Az ilyen étterem (és minden más munkahely) képes megtartani, magához vonzani a jó munkaerőt. Legyen az séf, pincér, médiaszakember, mérnök, varrónő, fodrász, ápoló, kőműves. A normális munkaerőpiac így működik, amitől aztán az ország is tud működni. Hogy valamiből ki lehessen venni, először bele kell tenni. Másként csak kiürül, működésképtelenné válik.

Ezt kellene megtanulnia a szabályozást gyártó politikusoknak. Hogy ne a tulajdon érdekeik szerint gyártsák a paragrafusokat, nem tegyenek kötelezővé ezer engedélyhez, vizsgálathoz kötött dolgot azért, mert a keresztlányuk, unkokaöccsük, férjük, feleségük érdekelt a kapcsolódó engedélyek kiadásában, profitál a vizsgálatok elvégzéséből. Szigorúan a szakma követelményei szerint és csak a szükséges mértékben kellene szabályozni a piacokat. A többit rá kellene bízni a vásárlókra, megrendelőkre. Ők majd szelektálnak és önmagától kihullik az a vállalkozás, amelyik nem szolgáltat megfelelő minőségben. Ha ez így történne, akkor talán frissülne a gazdaság, a munkavállalóknak érdekében állna mozdulni, tanulni, áldozni, mert a pillanatnyi minimális megélhetésen túl megnyílna egy jövőkép, amiért érdemes hajtani. Az agyonszabályozás mellett a rommá adóztatáson is változtatni kellene.

De ameddig a politika beleszólhat az életünk minden apró szeletébe, ameddig diplomát, fényképes önéletrajzot és motivációs levelet követel egy senki munkáltató a segédmunkáért, ameddig a munkahelyek döntő többsége csak azért hirdet meg egyállást, mert kötelező, de az már a meghirdetéskor betöltött, ameddig lehet ingyen munkára embereket toborozni, a jövőbeni szerződés igéretével, addig semmi sem fog változni.

A politika rövid távon gondolkodik. Egy majdnem-működő és egy működő demokráciában is ez az érdeke. Az átlagpolgár (jelenleg Magyarországon) sem tehet mást, ő is rövid távon gondolkodik. Gyorsan akar mindent: harmadik luxusautót, családi nyaralást Új-Zélandon, úszómedencét a kertbe. Mindent és most azonnal. A munkavállaló pedig tűr, ameddig tud, aztán - ha van rá módja - lelép. Mert ő is ember, neki is vannak vágyai. Egy kis lakás, egy használt autó, család, gyerek. 

Érdemes lenne kipróbálni, működik-e nálunk az angol modell. Milyen hatással van a magyar gazdaságra, ha a munkáltató megbecsüli a munkavállalót, emberileg és anyagila? Ha egy munkáltató úgy gondolja: neki az jó, ha az ambíciózus alkalmazottat segíti, támogatja és meg is fizeti? Akkor talán jobban éreznénk magunkat ebben az országban és a fiatalok sem menekülnének.

Érdekes kísérlet lenne.

U.I.: Most jutott eszembe egy legalább 10 éves történet. Céges nyaralás a Balatonnál. Balatonbogláron (ha jól emlékszem) lovasbemutató, aztán közös ebéd. Magyar és külföldi turisták vegyesen. Újházi tyúkleves fedőnéven valami ázalék. Aki volt menzás, ismeri a robbantott csirke fogalmát. Ez úszott valami szürkés mosogatólében. Második fogás: disznótoros. Szénné alázott, kutyaszar kinézetű valami, állítólag hurka és kolbász. A kenyér és a savanyúság ehető volt. Harmadik fogás: kézzel húzott kemencés rétes. Ez úgy nézett ki, hogy a minden boltban kapható, leveles vajas tésztának nevezett cuccot aszaltak vagy két hétig valahol, majd mikróban megmelítették. Ettől kopogósra száradt a sütemény, de a túró savanyú maradt. Onnan tudtuk, ki külföldi, hogy ők úgy ették, mintha jó lenne. A magyarok pedig éhen maradtak. Tehát a gond távolról sem most kezdődött.

Fotó: Lázár Gergő