Ez az ország élhetetlen lett. Nem jó itt lenni. Még csak nem is elviselhető, amivé néhány év leforgása alatt vált az a hely, ahová születtem. Idióták voltak régen, vannak ma és lesznek is mindig. Itt is, más országokban is. A rossz folyamatok, hibás döntések ellen szót kell emelni. A kormányok, a mindenkori kormányok hibáit, akár bűneit le kell leplezni, mert csak úgy javíthatóak. 

Ma itt, ebben az országban ez már nem működik. Amit mi politikának hiszünk, az tudatos üzleti terv. Amit mi kormánynak hiszünk, az jól kiépített hálózat.

Egy nagy terv résztvevői vagyunk akár dalolva, akár üvöltve. Akár rémülten látva a közeledő szakadékot, akár csukott szemmel üdvözítve a nyájat vezető főkolompost. Mindegy, mert megyünk mindannyian. Nem állhat meg senki, nem mondhatja azt: menjetek csak, én maradok. Maradok a normális, demokratikus országok között, maradok európai, maradok szabadon gondolkodó szabad ember. Nem lehet maradni, sodor a tömeg, megy az egész ország.

Egy emberöltővel ezelőtt valaki közülünk eldöntötte, hogy megcsinálja élete nagy üzletét. Sikerült neki. Mert ami most ebben az országban zajlik, az nem több, nem kevesebb, mint egy üzleti vállalkozás. Biznisz. Ennek rendel alá mindent és mindenkit az az ember, aki vélhetőleg ma már a leggazdagabb vállalkozó. Akkor is, ha nem a saját nevén futnak az üzletei, ha strómanok osztják vissza az őrületes pénzeket. Az a pénz az övé.

Ha működne az ügyészség, ha működne titkosszolgálat, elhárítás, rendőrség, akkor ez nem fordulhatna elő. De nálunk nem az országnak van egy miniszterelnöke, hanem Orbán Viktornak lett egy országa. 

Orbán Viktornak van hadserege, neki van rendőrsége és Pintér Sándora, van ügyészsége és Polt Pétere, van korlátlan pénzesládája és Matolcsy Györgye, van zsarolási potenciálja és TEK-e. Minden és mindenki hozzá kapcsolódik, hozzá hűséges, neki szolgál. Ez van.

Már titkosítása is van, fizetőssé tett adatigénylése is van. Hamarosan nem lesz egyetlen média, amelyik képes lenne megfizetni az árat. Hamarosan nem lesz újságíró, sem civil, aki ki tudná és ki merné mondani az igazságot. Hamarosan vége van. Csend lesz.

Csodálkozunk, hogy miért is nem halad az ország, miért érezzük egyre pocsékabbul, egyre kiszolgáltatottabb helyzetben magunkat. Pedig nincs min csodálkozni. Semmi sem véletlen. Semmi nem írható a dilettantizmus, vagy akár a jószándékú ostobaság számlájára. Minden eltervezett, minden centire ki van számolva.

Visszatekintve lassan áll össze a kép, de jól kivehető minden részlet.

Talán nem az első, de a jövőt tekintve a legfontosabb eleme az országbiznisznek a média megszerzése volt. Ezt az ellenzéki pártok ölbe tett kézzel nézték, tűrték. Hogy parttalan ostobaságból, vagy érdekből, az még nem világos.

Az elsöprő médiafölény birtokában már nem volt túl nehéz megnyerni a választásokat. Többséggel, mert addigra az emberek fele végletesen megundorodott a politikától, más része kiábrándult a baloldali pártokból, azok nagy része pedig, akik elmentek szavazni, változást akartak. Lett is változás. Szarból iszonyúan szar lett.

Az új kormány, a régi Orbán Viktor első dolga volt bebetonozni a hatalmát. A választási törvénytől kezdve az Alkotmányig mindent újra és újra átírtak azért, hogy kizárólag Orbánt szolgálják, az ő akaratának megfelelően működjön minden. Lecserélték az alkotmánybírákat saját katonákra. Elfoglalták az önkormányzatokat, az oktatást. A felsőoktatás, ahonnan kikerülhettek volna tisztán gondolkodó, széles látókörű, vitakész emberek, mára szinte elérhetetlenné vált és egyre inkább elérhetetlen lesz a szegényebb rétegek számára. Hamarosan már az "új elit" gyermekei fognak csak bejutni az oktatás bizonyos ágaiba, mert csak a gazdag szülők lesznek képesek finanszírozni a tanulmányaikat. A cél az, hogy gazdag csak az lehessen, aki eléggé hűséges Orbán Viktorhoz. 

A közpénzből fizetett orbánmédia ingyen ömlik minden háztartásba. Sok helyen más csatorna nem elérhető, vagy nem tudják a családok megfizetni. Marad a sűrűn hömpölygő hazugság a száguldó gazdaságról, a percről percre jobban teljesítő országról, a sikereinkre irígy idegenekről. Az országot mindenhonnan támadó ellenségről, a heroikusan küzdő, népét védelmező Nagyvezérről, aki ott van mindenhol, harcol, küzd. Ha kell, megállítja az árvizet, ha kell sallerokat és kokikat oszt Brüsszelben, kiveri az édes hazából a külföldi multikat, a pénzéhes bankokat.

Az emberek ülnek a képernyők előtt és elhiszik. Mindent elhisznek. Távol a valóságtól, távol a tényektől, távol Európától. Egyre távolabb. Néha talán elcsodálkoznak azon, hogy miért engedi a Főnök a beosztottainak, hogy urizáljanak, miért fordulhat elő az, hogy egy általuk ismert személy nem talál munkát, hogyan létezik, hogy a szomszédban éheznek. De aztán megnyugtatják önmagukat: Orbán Viktor biztosan nem tud minderről, mert ha tudna, akkor tenne ellene.

Pedig erről szó sincs. Nem véletlenül kerülnek idióták minisztériumok élére. Nem véletlen az, hogy jóformán semmi sem működik rendeltetésszerűen, hogy focistákkal és unokahugokkal van zsúfolásig tömve minden hatalmi ág. Nem véletlen, mert a cél az, hogy ne is működjön semmi. Nem kell külpolitika, nem kell agrárpolitika, nem kell oktatáspolitika, sem szociálpolitika. Pénz kell, vagyon kell. Földek kellenek, bányák, erdők, tavak. Korlátlan és bárki által megkérdőjelezhetetlen hatalom kell. A pénzszivattyú zavartalan működése kell. Az Unió addig kell, ameddig működik a pénzcsap. Ameddig csatornázni lehet az országba áramló támogatásokat, addig szükség van Mészáros Lőrincekre, Századvégekre, sajátlábakra. 

Versenyfutás van az idővel. Addig kell mindent megszerezni, ameddig ki nem vágnak minket az Unióból, vagy (ez a valószínűbb) amikor elzárják a pénzcsapot és szorul a hurok, a Nagyvezér sértetten, melldöngetve, a keményen dolgozó kisemberek védelmére hivatkozva ki nem löki az országot abból a közösségből, ahol a többség élni szeretne. Mert "külsős" országot nem vizsgálhat az unió, nem számoltathat el, nem csinálhat semmit. Legfeljebb visszakérheti a pénze egy részét, de az sem gond. Államcsőd és mindenki bekaphatja. Mi önnállóak, szuverének, büszkék és magyarok vagyunk!

Akkor majd itt állunk egy hihetetlenül gazdag szűk réteggel és sok-sok nyomorult, elpocsékolt élettel. Bezárva a minden irányból pengeéles kerítés drótjai közé, elvágva Európától, védtelenül és kiszolgáltatva a magunk nevelte szörnyetegnek.

Nincs változás, mert valódi ellenzék sincs. 

Az emberek többsége el van foglalva azzal, hogy valahogy megéljen. Egy maroknyi üvöltő orbanista - ingyen, vagy alamizsnáért - küzd a szintén maroknyi változtatni akaróval. Szutykos lelkű kis nácik ugranak mindenki torkának, aki el meri mondani az igazság akár csak kis szeletét is. Frissen kikelt nácikkal küzdenek a normális gondolkodású tanárok, önkormányzatok dolgozói, újságírók, kazánkovácsok.

Orbán-csecsen felnőtt náci pofoz pacallá lányokat azért, mert a barátjuk nem fajmagyar. Vén náci tuskó üvölt az arcunkba, foghíjas szájából fröcsög a gyűlölet, de ő honvédő, fajvédő, igaz magyar keresztény. Tisztes náci családanyák követelnek taposóaknát, éles lőszert, akasztást a betóduló csürhe ellen. Ifjú nácik tolonganak a kiképzőtáborokban és azt remélik: az ő kezükbe kerül hamarosan az ország és a hatalom.

Honosított, távol élő, a valóságról keveset tudó új állampolgárok szállítják a szavazatokat. A kommunizmusnak nevezett emberkísérletet túlélt romániai magyarok többsége örömmel támogatja Orbánt. Mert náluk kőkemény volt. Ők még emlékeznek rá, a fiatalabbak is, milyen egy diktatúra, milyen a szocializmus. Arról keveset tudhatnak, itt mi a valóság a nekik tálalt hazugságokkal szemben.

750 ezer új szavazó, hamarosan egymillió. Emberek, akik innen távol élve, jót akarva, de iszonyú kárt okozva támogatják a mostani diktatúra építését. Mert hisznek abban, hogy a szocialisták akarják újra megkaparintani a hatalmat, hogy mindenki a magyarokat akarja eltiporni. Hazugsággal, egy kis támogatással elvakítható egy részük. Lelkesek, jót akarnak. Rosszat tesznek. Beavatkoznak és érdemben befolyásolnak valamit, aminek a levét nem ők isszák meg.

Nem véletlen ez sem. A szavazati jog megadása, a nagy-demagóg humbug, a melldöngető magyarkodása a hatalmon lévőknek. Az üzlet része.

Nincs robbanás, nincs lámpavas. Nem azért, mert annyira kulturáltak lettünk. Azért nincs, mert működik a szelep, a túlnyomás nem veti szét a kuktát. Akik végleg nem bírják, nem akarnak asszisztálni ehhez a szeméthez, azok mehetnek szabadon. Mennek is. Sokan. Fiatalok és középkorúak.

A hívek lelkes karlendítéssel üvöltenek a távozók után. Most nem gondolnak arra, hogy napról-napra nő annak az esélye, hogy kis és nagy náci békés egyetértésben, honfiúi kebel a honfiúi kebelhez - éhen fog dögleni. Mert nem lesz, aki eltartsa. Nem lesz, aki megtermelje a nyugdíját. Nem lesz működő ipar, mert a külföldi beruházók elpárolognak, mint a harmat. Nem lesz mezőgazdaság, mert a termőföldek, legelők, tavak, erdők egy szűk érdekkör kezében vannak. Nem lesz orvos és nem lesz gyógyszer. Esetleg segélyakciók. Olykor. Ha azt is el nem veszi erővel a gazda. A lelkesen tapsoló, hazaárulózó fajmagyar nem gondol arra, hogy ő nem mehet sehová, mert már idős újra kezdeni más országban, mert nem beszél idegen nyelveket (a magyart is csak korlátozottan), nincs piacképes szakmája, de hülye is hozzá, hogy tanuljon valamit. Ő nem mehet. Londonba se, mosogatni, más mocskát takarítani se. Mert arra sem kell. Ő itt marad és nézi, aminek a létrehozásában oly lelkesen segédkezett. Nézi a más gazdagságát és nem fogja érteni, hogy miért nem kapja meg a jutalmát. Hiszen ő hűséges volt, jól szolgált. Hol van hát a jutalma?

Nem lesz jutalom.

Semmi nem lesz, csak egy rozsdás kerítéssel körbetekert tragédia, egy szörnyű mementó Európa kellős közepén.