Kíváncsi lennék, hány olvasó gondol arra: miből élnek az internetes újságok, miből tartja fenn magát az újságíró, vagy akár a blogger? Nem hiszem, hogy túl sokan eltöprengenének ezen. Pedig érdemes lenne talán. Valamiféle szemérem okán nem igazán lehet erről olvasni. Én most megtöröm a csendet és beszélek róla.

Az internet elterjedése megváltoztatta az életünket. Mindezt úgy tette, hogy szinte észre sem vesszük. Csak akkor tűnik fel, ha valamiért egy időre nincs szolgáltatás. A szokásaink is változtak. Régebben elballagtunk az újságoshoz és megvettük a minket érdeklő lapot, ha zenét akartunk hallgatni, akkor megvettük a kazettát, majd CD-t. Ha filmet akartunk nézni, elmentünk a kölcsönzőbe, vagy beültünk a moziba. Mindezekért fizettünk.

Ma az interneten olvashatunk akár könyvet, híreket, megnézhetjük az időjárás-előrejelzést, hallgathatunk zenét, nézhetünk filmeket. Ehhez mindössze egy számítógépre és egy internet előfizetésre van szükség. Mára természetes, hogy az előfizetéssel megváltottuk a jegyet a teljes világhálóra. Úgy gondoljuk, minden jár nekünk és minden ingyen jár.

Mert ez a helyzet. Ugyanis az előfizetési díj a szolgáltatóhoz folyik be. Minden más, amit igénybe veszünk, ingyen van. Csakhogy.

Én a blogger létet látom belülről, erről tudok bővebben beszélni. Ezernyi blog létezik, ezernyi témában. A dolog úgy kezdődik többnyire, hogy az ember valamiért el akar mondani valamit. Akár recepteket akar megosztani a többi emberrel, akár öltözködési,- smink,- párkeresési,- hímzési és még sokféle témában kezd el írni és feltölteni a blogjára. Ezek a blogok - ha jó a blogger - sok olvasót vonzanak. A legjobbak szponzort találhatnak, többen webáruházat nyitnak, könyveket adnak ki, fizető reklámokat helyeznek el a blogokon. A bulvár témában publikáló bloggerekkel és újságokkal is ez a helyzet.

Léteznek a politika-közéleti lapok, blogok. Ezek egy része kormánypárti. Ma már vannak kimondottan a kormány által üzemeltetett blogok is. Itt az újságnál dolgozók és a bloggerek fizetésért, nem kevés fizetésért teszik a dolgukat. Vannak magán-lapok, mint például a Széles Gábor tulajdonában lévő magyarhírlap.hu, ahol szintén szép összeget kaszálnak a publicisták. Pontos összeg Bayer Zsolt esetében tudható, mert egy interjúban elárulta: ő havi egymilliót keres. A kormánypárti, kormányhoz hű médiák felületén bőségesen van reklám, mégpedig jól fizető reklám. A közpénzből és a reklámbevételekből igen jól el tudnak éldegélni.

Aztán ott vannak a nagy portálok, mint az index.hu, az origo.hu, vagy a 444.hu. Ott is találhatunk bőven reklámot, de más forrásból is pénzhez jutnak. Hogy honnan, azt én nem tudhatom, de számukra is fontos a reklámbevétel.

Amit tudhatok: a sor végén vannak afüggetlen/ellenzéki oldalak, blogok. Talán van olyan közöttük, amit támogat akár magénszemély, akár egy párt, de a többségüket nem finanszírozza senki. Normálisan, vagy legalább elfogadható módon fizető reklámhoz nem jutnak. A reklámozó cégek nem mernek elhelyezni hirdetést ezeken a felületeken, mert akár állami pénzektől függnek, akár csak a helyi önkormányzat kegyétől, mindenképpen ki vannak szolgáltatva a regnáló hatalomnak. A két nagy internetes portál is üzemeltet blogokat, de ők sem tudnak politikai témájú blogra reklámot elhelyezni. Évek óta. Bármennyire olvasott is az adott oldal. Vannak reklámügynökségek, akiknek egy blogger, vagy újság felajánlhat reklámhordozónak alkalmas felületet. Ezek az ügynökségek ellenzéki politikával foglalkozó oldalakkal nem kötnek szerződést.

Ez magánügy, gondolhatja az olvasó. Pedig talán nem az. Én a saját blogom és a gépnarancs.hu gondjaiba látok bele közvetlenül, erről tudok beszélni.

A Gépnarancs, ahogy az általam ismert ellenzéki oldalak és blogok többsége is, folyamatosan a szakadék szélén táncol. A könyvelő kivételével mindenki ingyen dolgozik. A főszerkesztő, szerkesztő, az oldalt karbantartó szakember, az újságírók, bloggerek. A minimális reklámbevételből kell fizetni a könyvelőt (mert internetes újság csak bejegyzett cég lehet, könyveléssel, bevallással, adóval) és a szerver fenntartását. Mert az sem ingyenes. Plusz költséget jelent még az időnként elkerülhetetlen sajtóper. A cikkek szerzőinek és a más módon közreműködő munkatársaknak egy fillér sem jut. Mindenki meggyőződésből teszi a dolgát. 

Ez így rendben is van, gondolhatja az olvasó. Az a dolguk. Csakhogy ez nem így van. A szerkesztőknek, az újságíróknak, de még a bloggereknek is élni kell valamiből. Fizetni kell a rezsit, enni kell, ha tönkremegy a számítógép, akkor venni kell másikat és fizetni kell az internetért nekik is. 

Egy cikk megírása több órányi munkát, mégpedig kemény munkát igényel. Ezt főállás mellett, a nem létező szabadidőből szakítja ki az ember. Ismerek olyan újságírókat, bloggereket, akik fordításból tartják fenn magukat, ismerek olyat, aki eseti megbízásokból él és olyanokat, akik tényszerűen éheznek. Akkor is, ha ezt nem kötik az olvasók orrára. Tudok olyan bloggerről, akit kirúgtak a munkahelyéről, mert kiderült a személyazonossága. Évekig tengődött alkalmi munkákból, mire a lakóhelyétől nagyon távol talált a végzettségének, diplomájának megfelelő állást. Van olyan blogger, aki adományokból igyekszik fenntartani a blogját. Ezt az olvasók nem igazán kedvelik és én értem is az okát, de elfogadni nem tudom.

Amennyiben az olvasóknak fontos az, hogy az ellenzéki bloggerek hallassák a hangjukat és elmondják sok ember gondolatait, fontos az ellenzéki oldalak működése, a Gépnarancs munkája, az átlátszó.hu újságíróinak tényfeltáró tevékenysége, akkor bizony segíteniük kell ezen oldalak életben maradását.

Ennek a segítségnek az egyetlen módja a reklám. A reklámnak egy olyan fajtája, ami automatikusan kerül az oldalra, ebben az egy esetben nem vizsgálja sem a reklámozó, sem az ügynökség az oldal tartalmát. Igaz, hogy az ilyen típusú reklámok nagyon keveset fizetnek, de fizetnek. Pontosabban fizetnének, ha lenne mit. Mert hiába magas egy adott felület olvasottsága, ha az olvasók alig egy ezreléke kattint a reklámra. Bevétel pedig csak akkor van, ha valaki megnyitja ezeket a reklámokat. Ha nem nyitja meg senki, akkor hiába olvassák napi 10-20-100 ezres nagyságban az oldalt.

Más országokban, tőlünk nyugatabbra van egyfajta kultúrája ennek is. Ott nagyjából száz olvasóból egy rákattint a reklámra. Nálunk nem. Pedig fel lehetne fogni egyfajta szponzorációnak. Úgy fizetne az olvasó az általa látogatott, kedvelt, fontosnak tartott tartalmakért, hogy közben egy fillérjébe sem kerül. Csak fél percbe az életéből. Nem több idő, mint elővenni a pénztárcát és fizetni az újságosnál.De ameddig a szerzők órákat, olyakor napokat, heteket áldoznak egy cikk megírására (itt az anyaggyűjtéstől a tényleges íráson át a fotó kiválasztásáig elég sok munka van), addig az olvasó természetesnek veszi, hogy ez neki jár. Akár reklámblokkolóval, akár felháborodással reagál az őt ért "inzultusra." 

Az alábbi kommentet tegnap láttam, bemásolom:

"Ha továbbra is a felugró, agresszív reklám érkezik a cikkeid helyett, akkor le fogok szokni ezek olvasásáról.
Nem elég, hogy felugró reklám, de "Tovább az oldalra" felirat megtévesztő. Mert nem a cikk oldalára jutok, hanem a reklámozóéra. A másik oldalon persze diszkréten megbújik egy számláló, ahol láthatom, hogy még hány mp-t kell eltűrnöm, hogy végre azt olvassam, amiért kattintottam."

Tudom, hogy a komment írója nem gondolta át, de valószínűbben nincs is tisztában azzal, hogy nem az ő bosszantására ugrik fel a reklám. Sem ő, sem az olvasók döntő része nem tudja, hogy rajtuk múlik ezeknek az oldalaknak, blogoknak a fennmaradása. 

Ha tehát kedves Olvasó fontosnak tartasz egy általad látogatott oldalt, legyen az politikai újság, blog, gasztroblog, bulvár, vagy bármi egyéb, akkor áldozz egy fél percet az idődből arra, hogy minden alkalommal megnyitsz egy reklámot ezeken az oldalakon. Csak fél perc, egy (talán bosszantó) reklám ára - amiért Te nem fizetsz - életben tudja tartani ezeket az oldalakat. De nem elég most, nem elég egyszer-kétszer elviselni, ameddig még emlékszer erre a cikkre. Jó lenne megszokni és még hetek, hónapok múlva is megtenni ezt az újságokért, újságírókért, bloggerekért.

Ha fontos számodra, hogy hetek, hónapok múlva is olvashasd azokat az oldalakat, amik most a napjaid részét képezik. Mert, ha nem teszed meg, ha nem adsz fél percet az idődből, elkopunk lassan. Ha a megélhetésért napi 10-12 órában kell dolgoznia valakinek, sem ideje, sem energiája nem marad írni. Ha egy író kap egy jó ajánlatot - akár egy bulvár oldalon, akár máshol - akkor el fog menni, mert neki is élnie kell, neki is van családja, jön a villanyszámla, kinövi a cipőt a gyereke.

Amennyire természetes az, hogy az ember fizet a fodrásznál, a manikűrösnél, a hentesnél, fizet a szerelőnek, a szemét elszállításáért, a vízért és minden egyébért, annyira fel lehet háborodni azon, hogy egyféle módon fizetni kellene a szerzők és minden közreműködő munkájáért a kormánypárti és ellenzéki lapoknál, a bulvár oldalakon, az időjárás-előrejelző és minden egyéb felületen. Ez fontos lenne az Indexnek, a Gépnarancsnak, az Átlátszónak és minden újságnak, blognak.

Az internet kinyitotta a világot, de személytelenné is tette. Ezen kellene változtatnunk. Ami Téged nyomaszt olvasóként, az a cikkek szerzőit is nyomasztja. Ami Neked fáj, az nekünk is fáj. A sajtószabadság ezer helyen csorbult, ma már szinte nem is létezik. Aki ellenzéki lapnál publikál, vagy ilyen blogot ír, kockázatot vállal. Nem csupán a naponta rázúduló gyalázkodást kell elviselnie, de azt is, hogy kirúgják a munkahelyéről (ha van), hogy nem kap munkát a nézetei miatt, hogy a családja egzisztenciáját is veszélyezteti, hogy bíróságon kell felelnie a szavaiért. Az oknyomozó újságírás nagyon költséges, hiszen a közérdekű adatokért fizetni kell, egy interjúért utazni kell, fotózni kell, a cikkel dolgozni kell, adott esetben ügyvédet kell fizetni.

A sajtó szabadsága Rajtad is múlik, pontosabban már csak Rajtad múlik. A kormány megtette, amit módjában állt, perelhetővé, meghurcolhatóvá téve az újságírókat, becsatornázva a reklámokat a kormánypárti lapokhoz, presszionálva a hirdetőket, hogy melyik oldalakra tegyenek hirdetést, fizetőssé téve a közérdekű adatokhoz jutást. Innen csak akkor van tovább az ellenzéki média számára, ha Te, kedves Olvasó hajlandó vagy levenni a reklámblokkolót és hajlandó vagy fél percet áldozni a napodból. Ha ezt nem teszed meg, sorra feladjuk, mert mást nem tehetünk. A végtelenségig nem tartható ez az állapot. Lassan elfogynak az ellenzéki hangok és nem lesz senki, aki elmondja a valóságot.

Hogy ez ne így legyen, az már csak rajtad múlik, kedves Olvasó.

Rajtad és azon a harminc másodpercen.

Fotó: succo