2015. okt 18.

Mert a nők hülyék

írta: E_S
Mert a nők hülyék

Most van az, amikor elég volt. Elég a gennyes önigazolásból, a sunyi uszításból, a másokat eltaposni akaró melldöngetésből! A mostanság újra előbukkant és úton-útfélen nyilatkozó egykori titkosszolgálati okostojás Földi László menjen a bús picsába! Most! Lehetőleg a kormánnyal és annak szent tehenével, Orbán Viktorral együtt. 

Már nem csak az Unió, nem csak a nyugat, az USA, az IMF, a szocialisták, a liberálisok, zsidók, cigányok, hajléktalanok, betegek ellenségei az országnak, hanem a nők is. Azt mondta Földi László - és ezt le is hozta a közpénzből eltartott kormánymédia - hogy egy NŐ nem alkalmas politikai vezetőnek, nem képes nehéz időkben egy országot vezetni. Angela Merkel mondjon le, mert:

"Mikor nyert meg háborút egy nő?"

"Európát meg kell védeni, mert Európát megtámadták, egy válsághelyzetben pedig egészen más rendtartást kell kialakítani. Ilyen helyzetekben, mint a mostani, lehetőleg érzelmektől mentes, kristálytiszta logikájú válaszokat kell adni."

 

Nem az első ilyen húzása ez a keresztényi gyökerekkel dúsan megáldott, pökhendi, hímsoviniszta faszok gyülekezetének. Emlékezzünk csak vissza a parlamenti ülésen elhangzott beszólásokra, a női képviselők konyhába, fakanál mellé küldözgetésére, Lázár megjegyzéseire és a legutóbbi Orbán Viktor bölcsességre, miszerint egy nő nem alkalmas miniszternek, mivel érzékeny, törékeny virágszál és nem bírja a harmatos lelke a mocskos politikai támadásokat.

Innen és most üzenem Orbán Viktornak, Földi Lászlónak és az összes, önmagával eltelt majomnak: Idióták vagytok! Nem csak idióták, hanem aljasak és gyávák is! Mindenki az, aki a fizikai felépítésére, nemére, származására, külsejére, bámi - tőle teljesen független - körülményre hivatkozva akar többnek, jobbnak, okosabbnak tűnni.

Mennyivel alkalmasabb politikusnak, agysebésznek, ország vezetésére egy férfi? Több esze van? Genetikailag? Hülyék!

"Mikor nyert meg háborút egy nő?"

 

Az én kérdésem az, hogy:

Mikor INDÍTOTT háborút egy nő?

Hát mit képzelnek magukról az országunk elitjébe felkapaszkodott senkiházi pöcsök és Földi László? Egy nő gyenge, alkalmatlan? Egy nő képes kilenc hónapig a testében hordani egy magzatot. Képes vérrel-fájdalommal a világra hozni gyermekét, képes ott, az összemocskolt szülőágyon, még fájdalomtól lüktető testtel magához ölelni kínjai okozóját és képes azt mondani neki: szeretlek!

Képes hónapokig a testéből táplálni, éjszakákat virrasztani mellette. Képes az életét alárendelni a gyermekének, a családjának. Képes akár feladni is az álmait, hogy beteljesíthesse a gyermeke, a párja álmát. Annyit senki nem tud adni, amennyit egy nő. Semmi, senki nem olyan erős, amilyen erős egy nő lenni tud!

Egy nő alkalmas szakácsnőnek, takarítónőnek, gyermekgondozónak, szeretőnek, megértő hallgatóságnak, kenyérkeresőnek, mégpedig mindezt egyszerre? Itt a vége a női alkalmasságnak? A politika már a nagyszerű férfiak dolga? 

Az országban - a legtöbb országban - a lakosság fele nőkből áll. A nők ma már lehetnek űrhajósok, ipari alpinisták, agysebészek, segédmunkások, de politikusok nem lehetnek? Onnan kuss nekik? Miért? Átesnének a vak komondoron, ha a politikába ártanák magukat? 

Szánalmas ez. Nagyon.

Az ország honatyái, ahogy női politikustársaikat a konyhába küldözgetik, miközben a többi honatya jóízűen röhögcsél.

Az ország vezetője, amint gáláns úriemberként könyékig nyálazza a női politikusok kezét, mert az olyan...milyen? Röhejes? Az.

Szánalmas a Földi László nevű akárki, senki. Szánalmas a teljes politikai elit, amiért nem kérik ki maguknak Orbán lenéző aggodalmát a törékeny női politikusokkal szemben és amiért nem küldik el a picsába azonnal és zajosan Földi Lászlót, aki százhatvanadik senkiként merészeli megkérdőjelezni Németország vezetőjének alkalmasságát. Teszi ezt azért, mert Németország vezetője nő. 

Jut is eszembe Földi László kristálytiszta, csak a férfiagyra jellemző politikai/vezetői alkalmasságáról, erkölcsi nagyságáról! Itt egy 14 évvel ezelőtti cikk (mert az internet mindent megőriz, mint a férfiak agya). Lustáknak itt egy idézet a cikk elejéből, többiek olvassák el szépen!

"Ha a titkosszolgálatok ügyei nyilvánosságot kapnak, akkor valami nincs rendben: vagy a szolgálatok működésében, vagy az ezt felügyelő politikai hatalomban van a hiba. Ön szerint mi az oka annak, hogy 1990 után a szolgálatok egyik-másik akciója címlapsztori volt?a közvélemény: a magyar-román-ukrán határ térségében zajló illegális cselekményeket feltérképező Nyírfa-akció során jogosulatlan adatkezeléssel vádolták az Információs Hivatal műveleti igazgatójaként tevékenykedő Földit, s erre hivatkozva eltávolították. A nemzetbiztonságiakkal később azonban újra "munkakapcsolatba" került: az Orbán Viktor által feldobott "megfigyelési ügy" döntő bizonyítékának szánt magnófelvételt Földi cége vásárolta meg egy magánnyomozótól Kövér László akkori titokminiszter kérésére. Földi László ekkor már a Defend Security Kft. vezetője és tulajdonosa; a Postabank volt őrző-védő társaságából röpke három év alatt a piac meghatározó szereplője lett. Sokak szerint ebben jókora része volt a busás állami megrendeléseknek és a kedvező politikai (fideszes) széljárásnak."

Országunk politikusai nem kérik ki maguknak a nők nevében, az anyák, nővérek, társak nevében. Az emberiség és Magyarország fél lakossága nevében. Nem kérik ki, mert éppen olyan sötét bunkók, mint mindenki, bárki, aki képes jobban imádni a tulajdon farkát, mint tisztelni az embertársát.

Semmit nem kívánok jobban, mint erős politikus hölgyeket, akik megmutatják ezeknek a puhapöcsöknek: ez nem az ő kizárólagos játszóterük. Nincs különbség férfi és nő szellemi képességei között. Különbség okosabb és kevéssé értelmes, tanult és műveletlen ember között van. Nemtől függetlenül. 

Orbán, Földi és az összes fallokrata pedig induljanak a kocsmába, aztán büdös zoknit az ágy alá, zsíros böfögés, horkolás. Ahogy azt egy férfi szokta. Hiszen egy férfi csak ennyire képes.

Vagy mégsem? Mégis tudnak jó apák, társak, szeretők, űrkutatók, villanyszerelők, politikusok lenni?

Tudnak. 

Pont úgy, mint egy nő.

Jó pihenést!

fl.jpg

Földi László

 

 

Szólj hozzá

politika szexizmus nemi diszkrimináció Angela Merkel Földi László