Beszólunk és mindaddig beszólunk, ameddig okunk lesz erre
Nem mondom, hogy frissen és üdén, de kivergődtünk a gödörből. Talán. Sok ember megfeszített munkája kellett hozzá, hogy ismét a megszokott helyen és módon szólhassunk be a hatalomnak, de ez van. A pitypang sem virágzik megállás nélkül.
Nincs bizonyítékunk, tehát vádlott/gyanúsított/huncut csibész sincs. Csak néhány unatkozó koreai középiskolás, akik azt játszották, hogy rommá verik az oldalt. Mert csak. Meg mert a lejáratás nem jött be, a trollok nem voltak eléggé hatékonyak, a fenyegető üzenetektől nem tojtunk be. És mert a sorra jelentkező reménybeli munkatársak nem kapták meg az információkat, amiket pedig szerettek volna megkapni. Felbukkantak, eltűntek. Mert az élet szép. És mert a szokásos túlterheléses támadás nem járt tartós eredménnyel. Akkor már csak a koreai srácok maradnak. Vagy vietnamiak. Esetleg grúzok.
Komoly munkát végeztek az unatkozó fiatalok. Igen, van bizonyíték, de mit kezdhetnénk vele? A rommá vert weboldal nem annyira jó, mint a megfélemlített és rémülten hallgató szerzők, de a semminél sokkal jobb. Egy nem publikáló oldal olvasói fogyatkozni kezdenek. Fogynak az anyagi források is, hiszen a néma oldalon adománygomb sincs. Ha nincsenek cikkek, támogatók sincsenek. Akik eddig hozzájárultak ahhoz, hogy működhessünk, azok pedig becsapva érezhetik magukat. Tehát ők elfordulnak, mi pedig feladjuk. Béke lesz és nyugalom.
Ez így is lenne, ha üzleti vállalkozás lenne a Szalonna, de nem az. Akkor sem, ha van anyagi vonzata. Csak az utal, aki megteheti és aki önként hozzá akar járulni a fennmaradásunkhoz. Nem kötelező és nem erőszakoskodunk. De ez a fennmaradásunkhoz - a személyes fennmaradásunkhoz is, hiszen napi 8-10 óra munka után senki sem tud ilyen színvonalú írásokat produkálni - és a technikai feltételek biztosításához szükséges. Ha támogatás kérünk, azt nem a hárompupú, félvak tevék majdani menhelye számára kérjük, hanem napról napra lerakjuk az asztalra a munkánkat. Innen kezdve az olvasók döntenek.
Az olvasók, akik az unatkozó koreai diákok reményei szerint dühösek lesznek, csalódottak és feladják. És mi is feladjuk. Márpedig ez nem következik be, ugyanis amiért elindítottuk kicsit több, mint kilenc hónappal ezelőtt a szalonnát, az ma is aktuális. Ma is dühösek vagyunk azért, mert a hatalom packázik a polgárokkal, mert virágzik a korrupció, mert dúl a hazugsághadjárat, mert napról napra rémesebb hely ez az ország. Úgy érezzük, hogy szót kell emelnünk a rossz dolgok ellen, meg kell mutatnunk a hazugság ezer álarca mögé rejtőző valóságot és be kell szólnunk. Mert fontos. Pontosan ezért nem működik a lejáratás és a trollok, a beépített embernek szánt téglák, a fenyegetés és az oldal ilyen komoly erőket igénylő megtámadása sem. Mert nem pénzért csináljuk, hanem meggyőződésből.
És mert vannak barátaink, akik segítettek és segítenek, akik napok óta alig alszanak - velünk együtt -, hogy elhárítsák a károkat és lehetőleg megvédjék az oldalt a további szemétkedésektől. Napok óta romokat takarítunk, kerítést építünk, taposóaknákat telepítünk. De nem fogunk ebbe beleőrülni. Megcsináljuk, mert szükséges és tesszük tovább a dolgunkat. Mert barátaink is vannak és olvasóink is. Akik napok óta aggódó üzenetekkel bombáznak és minden módon éreztetik, hogy fontos, amit csinálunk.
Nem panaszkodni akartam, de azért egy kicsit mégis. Mert nagyon hosszú volt ez a néhány nap és nagyon elfáradtunk. És meg szeretném, pontosabban meg szeretnénk köszönni mindenkinek a segítséget, a támogatást, az aggodalmat és a kitartást. A végére pedig néhány hozzászólás tőletek. Csak hogy el ne felejtsük és ha megint borul a bili - mert fog, bár már nem ér készületlenül minket - legyen miből erőt merítenünk.
Könnyebb napot - mi szorítunk és várunk
Hajrá gyerekek! Veletek vagyok!
Egyszóval visszajöttünk. Van nálunk biztonsági kötél, bukósisak, ástunk vizesárkokat, építettünk atombunkert. Beszólunk és mindaddig beszólunk, ameddig okunk lesz erre. Pártoktól, kormányoktól, Soros Györgyöktől és mindenki mástól függetlenül.
