2016. sze 20.

Sajnos már csak szüretelnie kell…

írta: H_A
Sajnos már csak szüretelnie kell…

hp.jpg

Előbb-utóbb fel kellett bukkannia egy ilyen bejegyzésnek. Mondhatnók az emberi butaság nem ismer határokat. Ezt a fajta hozzáállást nem állítja meg sem a szögesdrót, sem a sorompó, csak terjed, mint a pestis. Eljutottunk oda, hogy már nem számít család, barát, ismerős. Egy „jó” Fideszes megtagad bárkit, bármikor. Háromszor is, ha kell.

Fogom a fejem és újra, meg újra elolvasom ezt a bejegyzést. Sírni tudnék. Magam sem tudom miért. Talán azért mert Fideszes szerénységgel Zrínyitől, Dugovics Titusztól, sőt magától Dobó istvántól származtatja magát? Esetleg azért mert Zrínyi Miklós horvát eredetű főnemesi család sarja volt, és csak Pázmány Péter nevelésének köszönhetően kedvelte meg a magyar nyelvet és irodalmat és a birtokai védelmében folytatott állandó harcot a törökökkel. Vagy azért sírjak inkább, mert Dugovics Titusz egyes történészek szerint kitalált személy, csak az 1800-as évek óta kötődik egy akkori (1456-os) várvédő hőshöz, akit addig név nélkül emlegettek. Minek is ezt tudni, vagy akár utána nézni. Lényeg az, hogy Nándorfehérvárnál állítólag ott volt, ő akkor már magyar hős. Dobó István emlegetésén nem sírok. Inkább megtapsoltam. Azt legalább eltalálta, hogy magyar.

Nem akarom én kisebbíteni a fenti hőseink érdemeit. Ők a történelmünk részei, legyenek valós személyek, avagy kitaláltak. S még ha a saját birtokaik védelmében is, de védték az országot amíg lehet. Igaz nem a migránsoktól, hanem a hódító törököktől.

Nézem az 50 like-ot és azon gondolkodom, hogy süllyedhet idáig egy ember? Eldobja családját, barátait ismerőseit egy olyan népszavazásért, aminek semmi értelme. Tudom, őt ez nem érdekli, hiszen marad a „fajtájából” elég, aki majd körülveszi őt és simogatja a buksiját. Elhisz mindent amit a „királyi” tv-k kihánynak magukból. Mit sem tud a Kuszaszemű közpénzből kitartott nőjéről. Fogalma sincs arról, mi pénzbe kerül nekünk ez az ostoba gyűlöletkampány, mennyibe vannak nekünk a stadionok, miközben a kórházak elrohadnak, az emberek éhbérért dolgoznak, már akinek van munkája. Akinek nincs, az az ő szemében úgyis csak léhűtő és „nem akar dolgozni”. Ezek a dolgok nem is érdeklik, mert az ő szemszögéből nem léteznek. Neki csak Orbán és bandájának szavai számítanak. Nap, mint nap csüng a tv-n, a neki jót mondó portálokat is elolvassa, hiszen ezek mindegyike a felséges „Mennyei Fény” szavait tolmácsolják számára.

Hallgatja ezeket a szavakat. Issza, mint szomjazó a vizet, majd levonja a következtetést, (csak úgy, mint Sztálin és Rákosi): „Aki nincs velünk, az ellenünk van.” Aki „Igen-t” ikszel az onnantól kezdve az ő személyét ne is keresse, ne legyen a barátja, de még a rokona sem. Neki onnantól mindenki az ellensége és ez számára így helyes.

Nem is tudom miért csodálkozom ezen? Nem ez az első eset, hogy a Fidesz családokat, barátokat fordít egymás ellen. Ez a Fideszes mély keresztény értékrend újabb példája. Összetartásról, családról papolnak, de gond nélkül szétzilálják a nemzetet (családokat) a  hatalmuk érdekében. Megtették már…Nem egyszer. Meg is fogják tenni, mert hagyjuk.

Ez az egész számukra csak a hatalomról szól. Mindig is csak arról szólt. Migránsok, szocik, Soros bérencek, nihilisták, libsik….Ezek csak szavak amik mögött egy gúnyos kiáltás hallatszik: „Enyém a hatalom”. A hatalom birtokosai pedig habzó szájjal közlik: „…olyasmiről szavazhatunk, ami nem 5-10, hanem 50-100 évre meghatározza a jövőnket.

50-100 év. Sok ez barátok, haverok és rokonok nélkül, mert ez lesz a hatása és nem maradnak mások, csak az elvtársak, akik kiválóan kommunikálnak „egy párt rendszer nyelven”.

 Konklúzió:

A Fidesz elvetette a magokat, öntözte őket, a termés is beérett, és sajnos már csak szüretelnie kell.

Szerző: Singing Jungle

Szólj hozzá

kampány facebook népszavazás gyűlöletkeltés