2015. jún 02.

Kik a kormány feltétlen hívei? Azt már nem is kérdem, hogy miért

írta: E_S
Kik a kormány feltétlen hívei? Azt már nem is kérdem, hogy miért

Ki a fene támogatja a kormánypártokat és főleg miért? Nyomozzunk együtt.

Én és még néhány millióan jó ideje nagyon szeretnénk tudni, kikből áll a kormánypártok rajongótábora. Szavazókról nem beszélnék, mert jelenleg nincs válaszás és a politikai elkötelezettséget messze felülírja a rajongás ezeknek az embereknek a körében. Új szokásom figyelemmel kisérni a miniszterek elnökének és a nagyobbik (bár a létező jobb meghatározás) kormánypárt közösségi oldalát. Kell hozzá nem kevés mazochizmus és komoly gyakorlat a relaxációs technikákban, de igen érdekes és tanulságos dolgokat találhat ott az elszánt érdeklődő. 

Most látott napvilágot a PolicySolutions tanulmánya (policysolutions.hu), ebből komoly részletességgel ...

Tovább Szólj hozzá

magyar választás társadalom Fidesz

2015. máj 31.

Mi addig mit csináljunk, drága miniszterelnök úr?

írta: E_S
Mi addig mit csináljunk, drága miniszterelnök úr?

Most, hogy végre lezajlott, megcsinálták és működik, jön a következő lépés.

Izgalmas és eseményekkel teli hét van mögöttünk. Megint. A miniszterek elnöke sikeresen betöltötte az ötvenkettedik életévét, ami fantasztikus teljesítmény és szinte emberfeletti produktuma őneki. Innen is nagyon gratulálok!

Megtartatott a mise is, hívek imádkoztak a miniszterek elnökéért, némi palacsinta-osztó ellenzéki csőcseléktől kissé zavartatva. De nem kell egy egész évet várni arra, hogy újabb ima szálljon az ég felé ennek a csodálatos politikusnak a lelki üdvéért (vagy amiért imádkozik az ember), mert vannak olyan hívek, akik naponta fohászkodnak érte. Van, aki naponta kétszer is. Reggel-este. Egészségére kívánom minden hívőnek ezt a ...

Tovább Szólj hozzá

politika magyar hazugság képmutatás Orbán Viktor

2015. máj 30.

Követelünk egy stadiont a honatyáknak

írta: E_S
Követelünk egy stadiont a honatyáknak

Van némi zűrzavar a kormányzati kommunikációban, na de kit érdekel, ameddig dől a pénz?

Az Index edzettebb újságírói Orbán Viktor beszéde előtt néhány kormánypárti politikust végigzavartak egy mikrofonnal az autó-bejárat útvonalon. Ez nálunk már nemzeti sportnak minősül, majd lesz stadion is hozzá. Lehet majd indulni összeszorított szájjal százon, ökörségeket beszélek kétszáz gáton és úgy teszek, mintha süket lennék négyszázon. Világelsők leszünk, garantálom!

Az is igaz viszont, hogy amikor végre megszólal valamelyik államférfi, az csak ront az egyébként is földig amortizált helyzeten. Tehát nem dönthető el, mi a jobb. 

Az indexes futóverseny sztárja számomra feltétlenül Matolcsy György volt, aki az orra alá ...

Tovább Szólj hozzá

politika magyar kormány társadalom

2015. máj 30.

Biztosan ember a meleg is, csak ne lássak egyet se

írta: E_S
Biztosan ember a meleg is, csak ne lássak egyet se

Azt már tudjuk, micsoda nem Kocsis Máté. Már csak arra kellene rájönni, hogy ez miért fontos.

Szándékosan nem írtam egy sort sem Ungár Klára botrányt kavaró megnyilatkozása kapcsán. Méltatlannak tartom. Nem Ungár Klárával, hanem önmagammal szemben. Tehát most sem erről fogok beszélni, de nem lehet nem észre venni azt az egészen önfeledt faroklengetést, amit a keresztény és konzervatív és jobboldali meg nem tudom én milyen oldal művel. Mintha az életük múlna azon, hogy bizonyítsanak. 

Már azon sem tudnék szívből meglepődni, ha egy sajtótájékoztató alkalmával valaki előkapná a bizonyítékot és kivágná az asztalra, közszemlére. Hogy lámcsak és tessék!

A politkai közélet egészen komoly mélységekben búvárkodik, a ...

Tovább Szólj hozzá

politika magyar kormány

2015. máj 29.

A kormány ma bocsánatot kér az Ökotárs Alapítványtól

írta: E_S
A kormány ma bocsánatot kér az Ökotárs Alapítványtól

Lázár János virággal készül, Orbán bonbonnal, Pintér Sándor verset tanul. Vagy nem.

Habár a magyar politika és közélet történései olyan tempóban száguldanak, hogy szinte képtelenség követni, a sajtónak feladata lenne segíteni ebben. A követésben. Talán. Szerintem. De nem igazán történik semmi ilyesmi. Talán azért, mert nem akkora ügy. Miért is lenne érdekes, hogy Norvégia gyakorlatilag keresztül-kasul vizsgálta a "norvég pénzeket" kezelő magyar szervezeteket, mégpedig több körben, több irányból is és a vizsgálatok nem tártak fel visszaéléseket. Ez év februárjában a független bolgár-amerikai  CREDA Consulting Ltd. szakemberei példaszerűnek ítélték az Ökotárs tevékenységét. Magas szakmai nívójú, pártatlan és ...

Tovább Szólj hozzá

civil norvég alap ökotárs Lázár János

2015. máj 29.

Korrupció márpedig nálunk nincsen

írta: E_S
Korrupció márpedig nálunk nincsen

A kabaré kategória mai győztese a kormány korrupcióellenes stratégiája.

Régen indult ilyen vidáman a napom. Majdnem a nyakamba öntöttem a reggeli kávémat, amikor végigolvastam ártunk és ormányunk zseniális tervét a korrupcióellenes stratégiáról. Pazar!

Nálunk pediglen nincs korrupció. Ha volt is, már régen ellopta a kormány. Akkor meg minek neki stratégia? Egy okát tudom elképzelni: jó sok pénzt lehet belezúdítani fölül, aztán patyolat tisztán zsebre tenni alul. Így meg duplán zseniális a dolog. Mert ki is gondolná normális ésszel, hogy nálunk még a korrupció elleni stratégia is korrupt lehet? Hát mindenki, aki ebben az országban él. Csúcs!

Remélem, indul nemzeti konzultáció is ebben az ügyben. Megér ez is egy szűk ...

Tovább Szólj hozzá

magyar kormány hazugság társadalom korrupció

2015. máj 29.

Ez az egész ország egy nagy para

írta: E_S
Ez az egész ország egy nagy para

Ami most történik kicsiben, az történik országos méretekben is. A végeredmény is hasonló lesz.

Gömöri Zsolt mostanában nem alhat túl jól. Remélem. Úgy járt, ahogy járnia kell egy ilyen embernek. A gondosan építgetett rendszer atomjaira hullik, a hűséges emberei ellene fordulnak, a takargatott titkok napvilágra kerülnek. A kifosztottak felemelik a fejüket, a hangjukat. Bizony, el kell számolni. Mindennel. visszamenőlegesen is. Első lendületből Gömöri támadást indított. Lőtt mindenre és mindenkire, fenyegetett, megsértődött, nyilatkozott, háborgott. Ahogy azt kell.

Most ott tart az ügy, hogy a parasportolók feljelentést tettek ellene, elszámolást követelnek. Szponzorok léptek vissza (pl. a Coca-Cola). A nyilvánosságra hozott ...

Tovább Szólj hozzá

paralimpia deautch tamás gömöri zsolt

2015. máj 27.

Mennyi pénzből lehet hazafiasan éhen halni?

írta: E_S
Mennyi pénzből lehet hazafiasan éhen halni?

Mindenkinek teli van a puttonya, de vannak, akik csöndesen haldokolnak.

Nemrég az egészségügyben dolgozók, most a szociális ágazatban dolgozók szégyenletes adatait láthatjuk a kézben tartott lapokon. Nettó 85 ezer forint egy diplomás szociális munkás bére, 6 év munkaviszony után. De vannak még valakik, akik (talán csak még) nem álltak oda melléjük egy papírra írva azt a számot, ami a halálukhoz vezet. Pedig kellene, ott kellene állniuk nekik is. Annak a 200 ezer embernek, akiket a rendszer szó szerint halálra itélt. Nem csak őket persze, de legyen elég egy cikbben 200 ezer társunk haldoklása, ne legyünk telhetetlenek. Ennyi ember van ma az országban, akik a koruk alapján még nem jogosultak nyugdíjra, de betegségük, fogyatékosságuk okán ...

Tovább Szólj hozzá

politika magyar kormány szegénység reménytelenség leszakadás

2015. máj 26.

Viktor! Nem férfinak kellene lenned, hanem embernek

írta: E_S
Viktor! Nem férfinak kellene lenned, hanem embernek

Mert az nagyon fontos dolog a politikában. A férfiasság. Ezért alkalmatlanok a nők a vezetésre.

Tudod, nem orbánozok. Tehát: azt mondta a Viktor, hogy ő bizony nem akar köztársasági elnök lenni, mert miniszterelnök akar lenni. Örökkön-örökké. Azt is mondta a Viktor, hogy most bele kell állni ebbe a bevándorló témába, meg a halálbüntetés ügybe is nagyon férfiasan. Mert amennyiben most nem leszünk (mostanában nála a többes szám első személy igazából egyes szám első személy) tehát amennyiben nem leszünk férfiasak, akkor tíz év múlva rá sem lehet majd ismerni az országra.

Aranydrága Viktor! Viktorunk! Hát ezen vagyunk rohadt sokan, rohadt sok ideje! Hogy végre változzon már valami és ne lehessen ráismerni arra a kifacsart, ...

Tovább Szólj hozzá

politika hazugság társadalom szegénység emberség képmutatás Fidesz Orbán Viktor

2015. máj 26.

Lepattanó? A Fidesz nekimegy Gyurcsánynak

írta: E_S
Lepattanó? A Fidesz nekimegy Gyurcsánynak

A kormánypárt szeretné megvonni a DK támogatását. Helyes! De itt ne álljunk meg!

A Fidesz-frakció fel van háborodva. Kikéri magának és bosszút akar állni Gyurcsány Ferenc pártján. Javasolni fogják a DK központi párttámogatásának megvonását, mivel véleményük szerint az Altus Zrt. uniós megbízása nem más, mint bújtatott párttámogatás. Mármint az Unió támogatja bújtatva Gyurcsány Ferencet és az ő pártját. Elég nagy hülyék ülhetnek az Unióban, ha ilyen nyíltan bújtatnak, de a szemfüles Fidesz-frakció lecsapott, mint szittya turul a köménymagos lópörköltre. Igaza is van neki, de ne álljunk meg itt! Lendületben az ország, hajrá, nagytakarítsunk!

Kezdésnek meg kell vonni kivétel nélkül minden párt állami ...

Tovább Szólj hozzá

politika hazugság demokrácia ellenzék pártok Orbán Gyurcsány

süti beállítások módosítása